Joel Coen legújabb, ezúttal testvére nélkül forgatott filmjét, a The Tragedy of Macbeth-et a New York Filmfesztiválon mutatták be, a közönség pedig lelkesen fogadta a mozit. 

Tavaly a koronavírus-járvány miatt a New York Filmfesztivált is csak online rendezhették meg, idén azonban már a közönség is visszatérhetett a rendezvényre (bár a maszkviselés kötelező volt). A szemle ebben az esztendőben Joel Coen Macbeth-adaptációjával vette kezdetét.

A The Tragedy of Macbeth természetesen William Shakespeare világhírű drámáját dolgozza fel, és az első kritikák alapján a jövő évi Oscar egyik fő várományosa lehet a film. A Variety kritikusa, Owen Gleiberman szerint remekül sikerült adaptációról van szó.

Joel Coen az érett közönség számára készített filmet. Denzel Washington empatikus és ironikus játéka rámutat arra, hogy az emberiség milyen hamar letérhet a helyes útról. Ez adja a dráma igazi erejét.

A film főszerepeit két háromszoros Oscar-díjas színész, Denzel Washington és Frances McDormand játssza, rajtuk kívül többek között Brendan Gleeson és Harry Melling is feltűnik a filmben, mely év végén válik majd elérhetővé a nagyközönség számára.

Kiemelt kép: TMDb.com