Mikor a nagyapád droggal kereskedik – A csempész filmkritika

Ilyés Alex 2019. jan. 28. 0 0

Clint Eastwood új filmje, A csempész (The Mule) lehetne akár egy klasszikus vicc is, ami a címben olvasott sorral kezdődik, hogy aztán valamilyen csattanóval újraszabja a világról alkotott ismereteinket. Csak úgy, mint a régi korok viccei (amikor még nem holmi összevágott képeken nevettek az emberek), A csempész is kicsit kopott, kicsit lassú és kicsit sok az előítélet benne a fiatalsággal szemben, ugyanakkor meglepő könnyedséggel tud szólni bármilyen korosztályhoz.

A történet kezdetén megismerkedünk Earl Stone-nal (Clint Eastwood), egy koreai veteránnal, akinek mindene a kertészkedés és a virágárusító karrierje. Volt feleségével (Dianne West) és lányával (Alison Eastwood) pontosan a munka iránti megszállottsága miatt hidegültek el, és Earl a család nem kívánatos tagjaként tengeti hétköznapjait. Egy óvatlan pillanatában Julio (Ignacio Serricchio), a kartell embere beszervezi egy kétes üzletbe. Earl, a tétova és teljesen gyanútlan öregember tökéletes választásnak bizonyul és hamarosan a kartell főnökének (Andy García) kedvenc csempészévé válik. A történet párhuzamos szálán azonban két DEA (Drogelhárítási Különítmény) ügynök, Colin (Bradley Cooper) és Trevino (Michael Peña), igyekeznek kézre keríteni az újdonsült tehetséges sofőrt, aki minden addigi illegális szállítási rekordot sorban dönt meg.

Ha már elsőként is egy vicchez hasonlítottam a filmet, érdemes megemlíteni, hogy a film egy létező anekdotára épül. Egy 2011-es újságcikk ihlette, amely a 87 éves Leo Sharpról számol be, a világ legidősebb csempészéről. Eastwood természetesen nyakon öntötte a történetet sajátosan lassú és sejtelmes stílusával, mint amilyennel a Titokzatos folyóban is dolgozott. Ezen felül karakterét saját életével és korábbi karaktereire való reflektálással töltötte fel. Earl lányát például valóban a színész lánya játssza, ami különös és élethű dinamikát teremt közöttük, illetve a szerepe nagyban hajaz a 2008-as Gran Torinóból megismert Walt Kowalskira, aki szintén egy elsőre ártalmatlannak látszó, veterán öregember volt.

Az áthallások természetesen nem véletlenek, Clint Eastwood nagyon tudatosan építi életművét, főleg idős (88 éves) korára. A Telegraphnak nyilatkozta 2008-ban, hogy a Gran Torino lesz utolsó szerepe a nagy vásznon és csak indokolt esetben fog visszatérni a színészkedéshez, ebből kifolyólag teljes életművének szintézisét búcsúztatta el benne. Bár azóta is beugrott pár mellékszerepre, első igazán nagy visszatérésének ez a film nevezhető, egy évtizeddel később, ezért is lehet fontos fejtegetni, mi az öreg mester számára ennyire fontos ebben a forgatókönyvben. A cselekmény és a dialógusok számtalan pontján érezhető, hogy Eastwood kiszól karaktere mögül, hogy valami olyasmit mondjon el, amit öreg korára megtanult. Ő is csak egy idős ember, aki sokat látott és tapasztalt, így van rálátása arra, hogy mit csinálna másképp, csak épp a közönsége nagyobb, mint egy hétvégi családi étkezés asztaltársasága.

Forrás: ipon.hu

A legfontosabb üzenet a karrier és a család viszonya. Earl élete végére elkötelezte magát egy úton, amin már nem képes változtatni, a hivatásának él, a hivatásához kapcsolódik szociális környezete és a pozitív érzelmi töltete. A film során két fiatalabb szereplőhöz is intéz egy-egy tanácsadó monológot, amik a rezonőr hangján szólnak. Az egyik tanácsa, hogy „sose válaszd a munkát a családod előtt”. Ez a film kulcstézise is, hiszen Earlt újra és újra próbára teszik a körülmények, hogy családját vagy egyéb elfoglaltságát válassza-e. A film a vége felé egy meglepően szívbemarkoló jelenettel tesz pontot a kérdésre, azonban teljes feloldozást sosem hagy karakterének. Egy másik alkalommal a fiatal kartellesnek, Julio-nak javasolja, hogy váltson valamilyen tisztességes munkára, és tegyen valami olyat, ami miatt büszkén tekinthet majd vissza magára. A maga groteszk módján, a film ezzel azt is kifejezi, hogy a szervezett bűnözés, ahol az ember feláldozható és pótolható nem fiataloknak való karrier-opció. Mintha csak arra célozna kacsintgatva, hogy az életük alkonyában lévő emberek a társadalom számára hasonlóan eldobhatóak, mint az efféle bűnözők.

Ha pedig már drogügyletek, öregedés és karrier, érdemes megemlíteni egy különleges párhuzamot a Breaking Bad című közönségkedvenc sorozattal. Earl Stone ugyanis Walter White inverzének tekinthető. Earl nem büszkeségből, nem a családjáért – épp annak ellenében – és nem a bevételért mászik fel az alvilág ranglétráján. Earl motivációja a puszta semmittevés kikerülése, vagy ahogyan Eastwood fogalmazott, az, hogy sose engedje ki az öregembert. Bár mindkét karakter eljut a csúcsig, alapjaiban máshonnan szemlélik saját szerepüket a nagy egészben. Ezzel együtt az mondható, az idős rendező egy kifejezetten divatos témát választott. Elég csak a Narcos két futó sorozatára, az Escobárra vagy a Sicarióra gondolni, manapság mindenhonnan a kartell és a dél-amerikai drogbiznisz folyik. Ez persze a figyelem felhívása miatt is fontos, a mexikói kartellek ma 19-29 milliárd dollárig terjedő bevételt szereznek az USA-beli terjesztésből.

Hogy a végére még visszakanyarodjunk a régi viccekhez, a film elképesztően humoros tud lenni, néhol pedig „öregesen” fárasztó. Számtalan poénja fakad abból, ahogyan egy idős, régi szemléletű amerikai férfi rácsodálkozik a világ új állására. Vannak érzékeny, ám különösen ízlésesen megoldott jelenetek, színes bőrű vagy homoszexuális szereplőkkel, amik egytől-egyig arra is szolgálnak, hogy egy konzervatívabb szemléletű ember számára bemutassák az elfogadóbb attitűdöt, azonban kicsit ki is figurázzák a sokszor kritizált túlzott politikai korrektséget. Ahogyan Colin elmondja a filmben, Earl karakterét azért jó nézni, mert már abban a korban van, ahol „lebomlottak gátlásai”. Mindenfajta ijedtség nélkül, mások véleményétől nem gátolva mondja ki és cselekszi azt, amit éppen a józan esze diktál, legyen az egy rögtönzött monológ a helyi étkezdében reggel 9-kor, vagy egy kis „régen minden jobb volt” egy okostelefonra nézve.

Mindent összevetve Clint Eastwood nagy visszatérése a rendező-főszereplő kettős szerepébe nagyon kellemes élményt nyújt. Bár egyes szálak nagyon hamar elsikkadnak (mi történt Julióval?), néha pedig nagyon belassulnak az események egy mai mozinézőnek, az öregemberek bölcsessége, csöpögésmentes érzelemvilága és fanyar humora nagyszerűen tükröződik a vásznon. Mintha csak betértél volna a nagyszüleidhez beszélgetni egy kicsit, a teremből kisétálva kaján mosoly fog el. Csak tudnak valamit ezek az öregek.

Kiemelt kép: imdb.com

Tags: A csempész, Alison Eastwood, Andy García, Bradley Cooper, Breaking Bad, Clint Eastwood, Dianne West, film, filmkritika, Ignacio Serricchio, Leo Sharp, Michael Peña, mozi Categories: FILM
Related Posts