Gondolkoztál már azon, hogy vajon mi történne egy világégés után, de még nem láttad a Visszatérőket? Akkor ne habozz!

A “Visszatérők” című posztapokaliptikus sorozat azt mutatja be, hogy milyen lenne a világ 97 évvel egy atomháború után. A történet szerint ugyanis 2052-ben az emberek pillanatok alatt pusztították el a népesség több, mint 90%-át és tették lakhatatlanná a Földet. A cselekmény majdnem száz évvel később kezdődik, amikor a túlélők, –akik az űrben éltek– leküldenek száz fiatalt a Földre, hogy megtudják, lakható-e már a bolygó. A tinédzserek a landolás után próbálnak túlélni, de hamar rá kell jönniük, hogy a hely ahova érkeztek egyáltalán nem lakatlan. Eközben az űrben maradottaknak is küzdeniük kell a túlélésért, ugyanis az űrállomás, azaz a Bárka haldoklik, így napjaik meg vannak számlálva.

5 ok, amiért ajánlom ezt a sorozatot:

• Remekül elképzelt világ

A Visszatérők története egy jól kitalált, stabil alapokon álló világban zajlik, melynek legnagyobb előnye, hogy valósághű, mivel a többség valahogy így képzelhetné el ezt a szituációt.

• Élethű karakterek

Ami számomra nagyon tetszik a karakterek kidolgozásában, hogy a néző figyelemmel kísérheti a fejlődésüket: habár változásokon esnek át, közben mégis megmarad az eredeti mivoltuk, így könnyebb azonosulni egy–egy szereplővel.

• Izgalmas történet

A fő cselekményszálon kívül különböző események, problémák tarkítják a sorozat képét: ennek segítségével egyre jobban megismerhetünk a szereplőket, egyre többet tudunk meg róluk.

• A régi és az új kultúra keveredése

Akárcsak a mai világ kulturális sokszínűsége, a sorozatban is fontos tényező az űrből érkezett emberek és a Földön élő emberek kultúrája közti különbség. Kérdés, vajon összeegyeztethető-e a kettő.

• Tanulságos

Végül, akár csupán az alapkoncepciót tekintve elmondható, hogy fontos mondanivalója van a sorozatnak. Egyrészt felhívja a figyelmet, hogy mennyire fontos lenne a béke a világban, illetve hangsúlyt helyez bolygónk védelmének szükségességére. Másrészt a szereplők gyakran ütköznek erkölcsi kérdésekbe, ahol választani kell, akár élet és halál között is.

Ha felkeltette az érdeklődésedet, mindenképpen nézz bele! Számomra egy remek kikapcsolódás és tanulságos időtöltés volt a sorozat végignézése, ezért ajánlani tudom mindenkinek!