A Komlón megrendezésre került Hét Domb Filmfesztivál ismeretterjesztő kategóriájában első helyezést ért el Boros Ferenc és Horváth Zoltán Élmények (b)irodalma című, dr. Fűzfa Balázs élményközpontú irodalomtanítási módszerét bemutató filmje.

A szombathelyi alkotókat a dokumentumfilmes kategóriában is színpadra szólították, ahol a szendiszűcs című portréfilmjük harmadik helyezésben részesült.

Az egyhetes seregszemlére 151 alkotást nyújtottak be, ezek közül 60 került a versenyprogramba, ahova a szombathelyiek két alkotását is beválogatták. A zsűrit Sára Sándor Kossuth-díjas, Rófusz Ferenc Oscar-díjas és Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas filmrendezők alkották. A fesztivál fővédnöke Hoppál Péter, kulturális államtitkár a szeptember 23-án zajlott díjátadón elmondta, hogy „a versenyprogramba került 60 film bármelyik közép-európai filmfesztiválon rangos mezőnyt jelentene, a fesztivál a szervezése, a helyszíne, a zsűrije és a közönség érdeklődése okán is folytatásra méltó.”

Rófusz Ferenc az Oscar-díjas Légy című animációs film rendezője az Élmények (b)irodalma című filmet és annak alanyát, Fűzfa Balázst is méltatta. Véleménye szerint elismerésre méltó az a szakmai fanatizmus, amellyel az irodalomtörténész az új oktatási, pedagógiai módszerek bevezetéséért küzd.

Boros Ferenc és Horváth Zoltán egy héttel korábban, a Zalaegerszegen megrendezésre került Göcsej Filmszemlén is elismerésben részesült. Ott a 90, 19, 9 – Fekete Iván a Gulágon című filmjük nyerte el a fesztivál dokumentumfilmes kategóriájának első díját. Az alkotók (többször Kozma Gáborral kiegészülve) az elmúlt 13 évben több mint 60 országos és nemzetközi filmes díjat gyűjtöttek már össze.

Legújabb kisfilmjük, mely két hete készült el, már elérhető a youtube-on is.: