A szentgotthárdi Zaporozsec zenekar közösségi oldalán jelentette be, hogy az idei Nagy-Szín-Pad! résztvevői között vannak.

Idén ismét megrendezésre kerül a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató műsor, ahol már ismert és tehetségüket számos alkalommal bizonyító zenekarok, előadók mérik össze tudásukat és rajongói bázisukat. A 2016 áprilisában megrendezésre kerülő elődöntők során tizenkettő zenekar lép fel; a tavalyihoz képest változás történt abban, hogy nem három elődöntő lesz esténként három zenekarral három héten át (illetve tavaly még csak kilenc zenekar, előadó volt), hanem minden zenekar külön, “egész estés szórakozást nyújtva” ad koncertet az Akvárium színpadán április 23-tól 12 napon át. A döntő pedig május 15-én lesz ugyancsak az Akvárium Klubban. Az idei évben először (SMS, Facebook, Instagram szavazáson túl) egy szakmai zsűri is értékeli a produkciókat.A tizenkét résztvevőt egy 80 fős újságírókból, hazai zenészekből, producerekből álló szakmai zsűri választotta ki és egy hely a szentgotthárdi Zaporozsec zenekarnak jutott (tavaly is képviselte egy zenekar Vas megyét, az Ocho Macho egészen a végső győzelemig menetelt), így ők is versenybe szállnak a nyereményekért. Az első helyezett többek között a Volt Fesztiválon léphet fel, a Sziget Fesztiválon zenélhet és 2017-ben a groningeni Eurosonic Festivalon Magyarországot képviselheti. A szervezők célja, hogy segítsenek a zenekaroknak elérni az országos hírnevet, és a klubok, fesztiválok zenei kínálata bővüljön, így létrehozva a magyar zene vetésforgóját.

A tizenkét döntős (dalaik a névre kattintva):