Kiss Márton Szombathely egyik fiatal és sokoldalú művésze, aki számos területen próbára tette tehetségét; ezúttal új regénye kapcsán beszélgettünk vele.

Az általam elképzelt világban a modern polihisztor megegyezik azzal, amit Kiss Márton képvisel. Egészen fiatalon lépett képzőművészi pályára, ahol számos díjat és elismerést szerzett. Középiskoláját is ennek megfelelően választotta, hiszen művészeti szakközépiskolában tanult, mozgóképkultúra és médiaismeret szakon. Itt, modern polihisztorhoz híven, ismét új oldalát csillogtatta meg, hiszen alkalmazott fotográfus képesítést szerzett, valamint a már meglévő skiccek után, az írással – fiatal kora ellenére – „véresen” komolyan kezdett foglalkozni. Nem véletlen a talán szokatlan jelző, hiszen Marci egy, a hazai palettán kifejezett egyedi és ritka műfajban, a dark fantasy világában alkot. Legújabb műve, a Vér a vasra pár hónap múlva kerül a polcokra. Ennek apropóján készítettünk egy nagyinterjút a fiatal, tehetséges, de korántsem eléggé elismert szombathelyi íróval.

Kezdésnek kicsit idézzük fel az ősidőket. Mikor jöttek a legelső szárnypróbálgatások, s hány éves korod körül érezted először, hogy van tehetséged az íráshoz?

Általános iskolában kezdtem el írni. Bár azokat nem nevezném igazi írásoknak. Akkoriban virágzott a fantasy Magyarországon. Tíz évesen – amikor már érdekelt a szépirodalom – ismerkedtem meg a fantasyvel. Próbáltam azokat a karaktereket, fordulatokat másolni, amelyeket a regényekben olvastam. Az első kísérletek mind nagy ívű történeteknek indultak, de talán mondanom sem kell, hogy egyiket sem fejeztem be. Lehet, hogy a fantasy iránti rajongásom miatt alakult ki, hogy inkább a próza, amit igazán a magaménak érzek. Az első olyan fantasy novella, amit felvállalhatónak tartok, a gimnáziumi éveim alatt született, igaz, még azt is az olvasmányélményeim ihlették. De talán ez nem is lehet másképp. Nagyon sokáig csak az asztalfióknak írtam, így nem kaphattam visszajelzést, nem tudtam volna eldönteni, tehetséges vagyok-e vagy sem. Nem is foglalkoztam ezzel. Úgy gondoltam, egy bizonyos szinten mindenki tud írni, aki szán rá egy kis időt és energiát. Aztán, amikor egyre több emberhez eljutottak a novelláim és érkeztek a pozitív kritikák, akkor kezdtem el gondolkozni: lehet, hogy ehhez mégis csak kell egy kis plusz? Az egyetem alatt jöttek a publikációs lehetőségek. Irodalmi folyóiratokban, internetes újságokban jelentek meg írásaim; és ebben az időszakban jött ki az első kötetem is Éhség címmel. Az egyetem két kitüntetéssel „díjazta” a munkáimat, mégis az igazi elismerést számomra mindig az olvasók elégedettsége jelentette. Ma történelem és magyar szakos tanárként dolgozom. Munkám mellett, ha tehetem, írok. A gimnáziumban gyakran beszélgetek diákjaimmal azokról a könyvekről, amelyeket manapság olvasnak, vagy éppen saját írásaikról. Örömmel tapasztalom, hogy van utánpótlás, vannak még klasszikus fantasyt olvasó tizenévesek.

A Vér a vasra című születendő regényed műfaja dark fantasy. Mit is takar ez pontosan?

Hú, hát erről órákat tudnék beszélni. Lényegében egy olyan ágról van szó a fantasyn belül, amely bizonyos értelemben szakít a műfaj hagyományaival. Én azért szeretem, mert sikerült olyan kliséket levetkőznie, amelyek hosszútávon unalmassá, kiszámíthatóvá teszik az egészet. Monumentális történetek helyett hétköznapi problémákkal, élethelyzetekkel találkozunk; idealizált, tökéletes hősök helyett esendő, valóságosabb (nevesítetlen) karaktereket kapunk. Megmarad a középkori környezetnél, de sokkal inkább táplálkozik a gótikus irodalomból, mint a heroikus vagy a hard fantasy a meséből. A hangulatát, amely nem mellőzi a fekete humort sem, komornak, sokszor nyomasztónak szokta az olvasó érezni, de én ezt inkább csak realisztikusabbnak mondanám. Aki olvasott már tőlem bármit, érteni fogja, miért mondom ezt. (nevet) Én úgy szoktam fogalmazni, hogy ha a tolkieni világot alapul vevő történetek és világok jelentik a műfaj gyerekkorát akkor a dark fantasyben sikerült felnőnie. Szoktam előadásokat tartani a fantasy irodalomról iskolákban, akit bővebben érdekel, látogasson el egy ilyenre!

Mondhatom, hogy jó kapcsolatot ápolunk, elég jól ismerjük egymást. Úgy gondolom, hogy a te életstílusod, hitvallásod, világnézeted merőben eltér a mai magyar kortárs költőkétől és írókétól. Mennyire nehéz így érvényesülni neked, s általában a kortárs szerzőknek manapság?

Nagyon nehéz. Részben mindenkinek az, de ahogy említetted én mindig is kerültem a fősodort. A mai napig gáznak érezném, ha a kortárs érával egy kalap alá vennének. Ez most fellengzősnek hathat, de ezt ne úgy értsd, mintha az én művészetem valami mindenki felett álló lenne. Sőt! Egyszerűen undorítónak találom, hogy a legnevesebb irodalmi folyóiratoknál is csak az ismeretség számít. Már sok olyan elutasítást kaptam, amiben arra hivatkoztak, hogy ha nem vagyok valakinek a valakije, akkor felejtsem el a publikációt. A kortárs magyar irodalom egy beltenyészet, ahol pénz meg egymás ajnározása az van, de tartalom nincs. Egyetlen kivételtől eltekintve. Szóval inkább vállalom a nehézségeket, minthogy a közösséget egy ilyen világgal. Mindent önerőből és egyedül.

Az egyik legnagyobb közhely kérdés, de nem lehet elmenni mellette, pláne, ha valaki fantasy szerzővel beszélget… Mi adott neked leginkább ihletet? S hovatovább, miután egy, a középkori feudális háborúk korát megidéző világba varázsolnak soraid, melyik valós történelmi események hatottak rád leginkább?

Valahogy soha nem tudtam passzívan részt venni semmiben. Bármit csináltam, muszáj volt tevékenynek lennem. Nagy filmrajongóként filmszakosként végeztem, és mindig is elképesztett a művészettörténet, így képzőművészeti gimnáziumot végeztem. Ha megfogott egy-egy zene, meg kellett tanulnom hangszeren. Van egy hülye berögződésem, miszerint minden dolognak három fázison kell átesnie: megfigyelni, elsajátítani, továbbadni. Számomra minden tevékenység itt válik teljessé. És el is érkeztünk a tanárkodáshoz! Leginkább a 11-14. század. A keresztes háborúk, a százéves háború, de mondhatnám az egész középkort. Az állandó paranoia, létbizonytalanság, barbár mentalitás, betegségek, ugyanakkor számunkra már elképzelhetetlenül erős hit. Az egész korszak tele van vakfoltokkal, amelyek teret adnak a fantáziának. Ami az ihletet adta, az valamiféle különös nosztalgia. Szakmámból adódóan szeretem a múlt eseményeit fejtegetni, és van rálátásom annyira, hogy meg tudom mutatni azt egy kevésbé idealizált, mocskos, véres valójában.

Mikorra várható a polcokra a könyv?

Ha minden jól megy, tavasszal. Ez a terv, remélem, ez össze is jön. Addigra lejár a promóciós időszak. A könyv Facebook-oldalán minden információ (és sok-sok érdekesség) időben kinn lesz.

Nem szeretnék semmit elspoilerezni, de a könyv jelentős része az egyik szereplő szemszögéből mutatja be a történéseket. Az ő figuráját esetleg egy valós történelmi személyiség adta, avagy a fantáziád szüleménye?

Gyakran alkalmazom ezt a módszert az írásaimban. A főszereplőt így sikerül még közelebb hoznom magamhoz. Ugyanakkor, azt mindig is kihangsúlyoztam, hogy egy ennyire személyes karakterrel sem szabad a szerzőt azonosítani. Az ihletet a középkori krónikások adták. Ha jobban megfigyeljük, lehet akár a regény egy majd megírandó krónika részlete. Azt akartam, hogy ne csak egyszerű leírások legyenek. A „mesélő” éppúgy részese a történéseknek, mint bármelyik másik karakter.  Azt akartam, hogy a reakciói, a véleménye érződjön a leírtakon. Igazából csak fogtam az üres lapokat, és odaadtam ennek a karakternek, hogy írja meg. (nevet)

A saját írói stílusodat, s egészen konkrétan a legújabb, Vér a vasra kötetedet melyik íróhoz, melyik regényhez tudnád hasonlítani?

Akihez hasonlítani szokták hangulatában, stílusában, az Bodor Ádám. Az egyetlen olyan kortárs magyar szerző, akit mélységesen tisztelek és nagyra tartok, tehát ez nem lehet véletlen. Konkrétan ez a könyvem Glen Cook Fekete Sereg című regényéhez hasonlítható. Az a mű számomra a dark fantasy alfája és omegája, pedig ez a méltatlanul a feledés homályába vesző regény már harminchárom éve, hogy megíródott. Ez nem azt jelenti, hogy a Vér a vasra egy Fekete Sereg adaptáció lenne, de sokat merítkezett belőle. Aki ismeri Glen Cookot, annak az új regényem is tetszeni fog.

Ha merészebb álmaidat szövögeted egy hosszú nap után, szerepel a terveid között, hogy valamelyik műved esetleg film vagy képregényfeldolgozást kapjon? Napjainkban aligha kell mondani, hogy mekkora sikert tudnak befutni a fantasy regények filmadaptációi.

Soha! Mindig is ódzkodtam az ilyen dolgoktól. Tény, hogy az interaktivitás vonzza a 21. század emberét, így könnyebb is eladhatóvá tenni egy terméket. Biztos, hogy nekem is több emberhez sikerülne eljuttatnom a regényem, ha valamilyen formában feldolgoznák. Még nem láttam olyan adaptációt, amelyben a profitorientált piac ne ölte volna meg az eredeti tartalmat. Az írás során az ilyen szempontok a háttérbe szorulhatnak (persze a kisírókra gondolok). Amíg a lapok közé van egy történet bezárva, addig kisebb erre az esély.

Végül, közeleg a karácsony. Ha hármat kívánhatnál a jövőt illetően, mi lenne az?

Jó egészséget jövőre is, hogy tudjak dolgozni. S hogy terveim szerint, nyáron nekiállhassak a Vér a vasra folytatásának, amelynek a munkacíme már megvan. Végül azt, hogy minél több embert szórakoztasson a regény! Nagyon sok munkám, végiggépelt éjszakám van benne, de ha csak egy embert kiszakít a hétköznapokból, már megérte.

Arra tehát nem érdemes várni, hogy Kiss Márton legújabb művét valamelyik tévécsatornán lássa viszont az olvasó. De, aki még hisz a „régimódi” nyomtatott könyv formában, annak megéri kivárni a tavaszt.

Borítókép: vaskarika.hu

Írások a szerző honlapján.