#áthatás – Vizsgaidőszak figyelemeltereléssel

A napokban érkezett meg egy új lámpa az akváriumomhoz. Derítő fénye van, ami picit átöltözteti a szobámat, hiszen a falakon látni a hullámokat, mintha az egész egy nagy akvárium lenne. Mindezt az ágyban fekve vettem észre, és elindult bennem a gondolat, hogy milyen jó is lenne halnak lenni, hiszen mi dolguk van?! Úszkálnak egész nap, láthatóan a legnagyobb gondjuk, ha reggel, órára sietve elfelejtek eledelt szórni nekik, ezt néha talán nehezményezik is, de ennyi.

Lebegve a gondolatokban, már egy félig elvarázsolt társaság zaja szakít meg a nyitott ablakon át, akik közül egy srác éppen bizonyítani akarja hangszínének különlegességét, de a csapat többi tagja inkább szeretné elhallgattatni őt, és mielőbb beülni egy kocsmába. Erről eszembe jutott egy múltkori mámorosabb éjszaka, amikor egyik cimborámmal elképesztő átszellemültséggel és hangerővel nótáztuk a Lélek utcán sétálva a Különös éjszaka volt című számot. Közben a húgom vacogva és mérgelődve, szinte futólépésben menetelt tíz méterrel előttünk, hogy megmutassa, mennyire nem tetszik neki az önálló estünk. Tényleg! Egy hasonló esetről van is videó, megnézem, ez még belefér… Feloldva a telefonomat felkiáltok. Mi van?! Két órája itt fekszem… egy rövid szünetet akartam… basszus, reggel szóbelim lesz, nem igaz. Na mindegy, csak még egy kis szünet és tényleg tanulok.

Káldy Márton

Kiemelt kép: Lutor Katalin fotója

Tags: 5perc, áthatás, jegyzet, napindító Categories: 5PERC
Related Posts