Az utóbbi hónapokban az oktatásbeli problémáknak jelentős hangot adtak mind a pedagógusok, mind a diákok. Tüntetéseket, akciókat szerveztek ennek jobbá tételének reményében, az ország valamennyi pontján. A kezdeményezések látszólag sikeresek, de hosszú utat kell még végig járni a komoly eredmények eléréséért, a javulásért.

Megkérdeztük a Debrecen városában lakókat arról, véleményük szerint mi az oktatás legnagyobb problémája?

Különböző válaszokat kaptunk, eltérő korosztályban lévő diákoktól. Egy dolog azonban egyezett mindegyiküknél; változtatni kell!

– Petruska Fatima, 17:

– Az a meglátásom, hogy a jelenlegi követelményrendszer túl nagy hangsúlyt fektet a száraz, lexikai tudásra. Ellenben a gyakorlati, alapműveltségi kompetenciákra nem jut kellő figyelem. A sok tanóra és tanórák utáni vagy előtti foglalkozás miatt, kevés idő marad részletesebben elmélyülni a számunkra érdekes témákban. Túl feszes a tanterv, mindig rohanni kell az anyaggal, de így is lehetetlen utolérni a tanmenetet. Nemcsak a diákok, hanem a tanárok is le vannak terhelve.Ettől függetlenül mindenki igyekszik a tőle elvárható maximumot nyújtani.


– Hamar Vivien, Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, 22:

– Véleményem szerint az oktatási rendszerünk egyik legnagyobb buktatója az elmélet orientált képzés. Szakképzéseknél, egyetemi és főiskolai képzéseknél is egyaránt az elméleti tudás átadását tartják elsődlegesnek, annak ellenére, hogy a gyakorlatban sokszor másképpen kell alkalmazni a tanultakat. Ezért én úgy gondolom, hogy a sok elméleti órák és képzések mellett időt kellene szakítani a gyakorlati oktatásokra is. Talán ez lehet oktatásunk egyik fő problémája.

“A legjobb tanár az, aki megmutatja merre nézz és nem azt, hogy mit láss!”

 


– Fülep Csaba, 16:

Szerintem ez a probléma nagyon komplex. Két szemszögből is meg lehet közelíteni, a tanárok oldaláról és a diákok szempontjából. Nyilván a problémák sok része közös. Én a diákok szemszögéből látom ezt az egészet, így csak erről tudok véleményt formálni.
Csak néhány probléma azok közül, amikkel én is szembesülök nap, mint nap: A túlterheltség egy nagyon nagy gond. Haza érek az iskolából általában 4 körül és egészen este 10-11-ig, van, hogy éjszakába nyúlóan tanulok és bevallom, még így is vannak olyan házi feladatok, amire nem jut időm. Szerintem ez annak tudható be, hogy nagyon sok az olyan tantárgy, és tananyag, amire alapjában véve nem is lesz szükségem. Nem azt mondom, egy alap intelligenciára mindenkinek szüksége van, de a tömérdek tananyagot, amit tanulunk, át lehetne máshogy csoportosítani, úgy, hogy az sokkal tematikusabb legyen. Természetesen lehet rám is mondani, hogy tudtam mivel fog járni egy gimnázium és ezt én vállaltam. Ez így is van, és ebben igazat adok bárkinek, de az agykapacitásunk is véges, és a legtöbb ember úgy tanul sajnos, hogy azt egy fél év múlva vagy akár hamarabb már el is felejti, mert annyi új anyagot kell megtanulnia.
A túlterheltség mellett a másik fő problémával az iskolába szembesülök. Szerencsére nálunk mindig található kréta és szivacs is (más helyen még ez se nagyon), de az új interaktív táblához olyan kellékek, amik nélkül nem tudnánk használni azok nincsenek, valamint a megfelelő tankönyvek hiánya is fellelhető gond. Az oktatási hivatal által kiadott kísérleti tankönyvekben nagyon sok hiba található, és sokszor nem lehet rajtuk kiigazodni, valamint ezek mellett ugyanúgy be kell szereznünk azokat a tankönyveket, amiből tudunk normálisan tanulni és felkészülni az érettségire. Arra az érettségire, amit lassan évente módosítanak, azzal az indokkal, hogy megkönnyítsék a helyzetünket.
Ezek a gondok csak töredékei annak a nagyon összetett problémának, ami már évek óta egyre csak gyűl és oldalakat lehetne írni róla.

“Én nem tudnék egy, a legnagyobb problémát kiválasztani, hiszen ezek szorosan kacsolódnak egymáshoz. Nem posztom megállapítani, hogy mivel lehetne ezen változtatni, de szerintem ezt az egész oktatási rendszert a gyökerétől kezdve újra kéne gondolni, mindenkinek az érdekeit figyelembe véve. De ezt a hozzáértő emberek majd eldöntik. Én reménykedek abban, hogy ez a helyzet meg fog oldódni és megteremtenek minden körülményt ahhoz, hogy a jövő generációja megfelelő körülmények között alapozhassa meg az életét.”

 

Ide kattintva te is kifejtheted a “Tegyük jobbá az oktatást! A te véleményed a legfontosabb!” nevű űrlapon a véleményed és hozzátehetsz a szavazatoddal ahhoz, hogy legyen egy kézzel fogható eredménye annak, amiért küzdünk, hiszen a te véleményed a legfontosabb! Köszönjük!