„Krisztus urunk keresztjét a magyar viszi” – Újságlap 1920 áprilisából

Kocsis Marcell 2020. ápr. 11. 0 0

A Vasárnapi Ujság a 19. század második, illetve a 20. század elejének meghatározó, sőt, szemléletformáló hetilapja volt hazánkban: neves szerzői közé tartozott többek között a polihisztor Herman Ottó, az őshazakutató Vámbéry Ármin, de Vajda János és Arany János is publikált hasábjain. A háború, illetve a tragikusan mozgalmas 10-es és 20-as évek nem múltak el nyomtalanul a patinás újság felett, ennélfogva kiváló kordokumentum egy, a pontosan száz évvel ezelőtti húsvétra készülő száma.

Forrás: arcanum.hu

Mai szemmel szinte karikatúrába hajlóan végletes címlap köszönti 1920. április 11-én az akkori olvasót: törődött, izmos férfi, népiesnek szánt viseletben, vállán kereszttel, oldalán Krisztussal. Hetényi Tibor rajzát az alábbi képaláírás húzta alá: „Krisztus urunk keresztjét a magyar viszi”. Ugyan a lap a későbbi oldalakon adós marad a címlap további kommentárjával, annak kontextusteremtő ereje megkérdőjelezhetetlen. A lapszám több más oldalát is fűti a már elszenvedett és az előre sejthető veszteségek felett érzett gyász (a későbbiekben érdemes lesz a képi trauma-attribútumok korai feltűnését – 1920 áprilisa! – és ezen panelek napjainkig tartó állandóságát megfigyelni). Mindenesetre a kép valóban nem igényelt további magyarázatot, hiszen a közbeszédet a két forradalom, majd szintén kettő megtorláshullám, a spanyolnátha, a háborús vereség és a megszállt területek sorsa határozta meg; még a jelenlegi világjárvány árnyékában is dermesztő sorra venni őket.

A második lapon a folytatásokban közölt Katiczabogár című elbeszélést olvashatjuk Havas Alisz tollából; a szerzőről alig vannak hozzáférhető információk, annyi bizonyos, hogy 1918-ban a Nyugatban Schöpflin Aladár méltatja Szent Borbála képe című regényét. Az elbeszélésben, csak beleolvasva, feltűnő a benső gondolatfolyamok vezérszerepe, majd a narráció váltásai külsőbb nézőpontokra, ez a technika egyedi hangot kölcsönöz a szövegnek. Egyébként két másik, mára szinte teljesen ismeretlen szerzőtől is közölt szöveget az április 11-ei Vasárnapi Ujság (nem elfeledve azt, hogy ez a dátum 1920-ban csak a húsvéti ünnepekről volt nevezetes): Telekes Béla és Boda József egy-egy költeményét hozta le a Hoitsy Pál vezette szerkesztőség (akinek az élettörténete szintén figyelemre méltó). Ezekről a mellékelt versekről a nyilvánvaló középszerűségükön és traumatizáltságukon túl talán utóbbi költeményében annak a hangnak az imitációja tűnik fel, amelyet esetleg a már halott Ady Endre hagyott örökül.

Forrás: arcanum.hu

Igazán érdekes mai szemmel az a szerkesztési elv, amely nem kapcsolja össze a vizuális és az olvasható tartalmat: Körmendy Viktor elbeszélésébe a hatalmát éppen hogy és egyelőre csak úgy, ahogy megszilárdító (a sikertelen királypuccsok előtt járunk) Horthy Miklós szegedi látogatásáról ékelődik be képes riport. A viharos történések után pozícióját konszolidálni kívánó politikus szegedi vizitje azért különösen pikáns, mert nem sokkal ezelőtt ebből a városból vonultatta fel azt a Nemzeti Hadsereget, amelynek élén sikerült megszereznie a hatalmat.

Forrás: arcanum.hu

A fotók nyilvánvalóan propagandacéllal készültek, a keménykezű, egyenes tartású, az országot biztonságba helyező archetipikus államférfi képét hivatottak megteremteni – ezt a „termékkódot” a második világháború végéig sikerült stabilan használnia Horthynak, sőt, a népi emlékezetben is jobbára így csontosodott meg a tengerészből lett kormányzó alakja. A katonás póz ugyan idegen napjaink hazai politikusaitól, a keménység pózában megbúvó üzenet azonban száz év alatt nem sokat változott: támogass engem, mert én tudom, hogy mit teszek! A Vasárnapi Ujságtól és főszerkesztőjétől természetesen felesleges lenne a politikai pluralizmust számonkérni, az 1920-as esztendőben még minden a közvetlen veszélyek lassú elhárításával telt, a későbbi júniusi események tragikusságáról nem is beszélve.

Forrás: arcanum.hu

Teljesen más hangulatot, ma már szinte elképzelhetetlen közvetlenséget idéz a Mi történik a műtermekben? című riport, amely fotófelvételekkel kiegészítve veszi sorra Mérő István, Udvary Géza, Udvary Pál, Olgyay Viktor, Bäsch Árpád és Bäsch Bandi festők műhelyeit. „A hideg téli napok is elmúltak, nem kell már télikabátban és meggémberedett ujjakkal szinte vaczogva dolgozni az atelierekben és így most már mindenütt szorgalmasan és nagyobb kedvvel is folyik a munka. Igaz ugyan, hogy vászon és festék ma is csak nehezen és elég borsos áron szerezhető be, de viszont a képeknek is jó áruk van és így már ahhoz a szerenesés időhöz jutottunk el, a mikor piktoraink nem panaszkodnak. Furcsán hangzik, de úgy van, hogy ma csak az a piktor panaszkodik, a ki a műteremben lévő képek nagy részét eladta, viszont az a festő, aki arra az álláspontra helyezkedett, hogy többet ér a pénznél a kép, reménykedve néz a jövő elé“ – érdemes megfigyelni az írás emelkedett szellemességét és mára már idejétmúlt, ám mégis frissnek ható romantikus elbeszélésmódját.

Forrás: arcanum.hu

A festőkről értekező cikk után Vikár Béla fordításában La Fontaine-meséket olvashatunk, majd egy egészen megdöbbentő huszárvágással Szikratávíró a Marsban? című beszámoló következik, amelyet a Daily Mailre hivatkozva írtak meg. „A Daily Mail tudósítása nyomán az egész világ sajtóját bejárta az a fantasztikus hír, hogy a szikratávíró olyan titokzatos jeleket regisztrál, a miknek alig lehet más magyarázatát adni, mint hogy valamelyik szomszéd égitest akar ezen az úton összeköttetésbe jutni a Föld lakóival” – kezdődik szinte sci-fikre jellemző felütéssel a riport, amely szakértő megszólaltatásával siet leszögezni azt is, hogy az észlelés nem áll egyedül – „Csakugyan gyakran veszünk észre határozott jeleket a szikratávíróban, a melyeknek eredete a földön kívül is lehet. Ezek a jelek egyszerre, egy időpontban jelentkeztek Amerikában és Angliában, a mi arra mutat, hogy olyan messziről kell jönniök, hogy a távolságuk mellett elenyészik a London Newyork közti távolság. De nemcsak hogy egy időben regisztrálódnak ezek a jelek a két 5000 kilométernyi távolságban levő állomáson, hanem az intenzitásuk is egyenlő mindkét állomáson”. A cikk nem marad adós egy valószínűbb magyarázattal sem, mely szerint a rendszeres napviharok tevékenységét észlelik a földi kutatók ily módon, ugyanakkor érdemes tudatosítani magunkban a kor emberének fogékonyságát a technikai lehetőségek és a várható tudományos áttörések felé. A Vasárnapi Ujság cikke külön kiemeli azt is, hogy a szenzációhajhász sajtómunkatársak nem a valószínűbb természeti jelenséggel összefüggő magyarázatot domborítják ki, hanem az értelmes élet egyik jelét látják az üzenetekben – ez alól viszont kissé ellentmondásba keveredve a magyar újság sem jelentett kivételt, elég csak a figyelmet felkeltő címre gondolni. Az üdítően politikamentes írás nem marad adós a részletes technikai fejtegetéssel, amelyből szintén kiderül, hogy a 20. század elején széles körben számoltak azzal a lehetőséggel, hogy a Naprendszer több bolygója is lakott lehet.

Forrás: arcanum.hu

A későbbi oldalakon többek között egy külföldi regényt olvashatunk, ráadásul franciából fordítottat, ám inkább a szöveghez nem kapcsolódó képi anyagok érdemelnek figyelmet. A Nagy-Magyarországot szétszakító, szinte karomszerű kezek, a farkasokkal egyedül viaskodó férfi, a Himnusz-idézet a megsebzett oroszlánnal, és a szintén térképet és földet daraboló sötét kar olyan motívumrendszer korai bizonyítékai, amely jelképek szinte változás nélkül öröklődtek át a 21. századba; nem egy politikai szerveződés és szubkultúra használja őket napjainkban is a korszellem vagy a történések összetettebb megértésének vizuális kísérlete nélkül. Az áldozat, a magányosan a világ ellen harcoló magyarság narratívája számos vonásában átszivárgott a köztudatba is; változatlanul felhasználják a regnáló jobboldali politikai erők, amikor saját célkitűzéseik megvalósítása során akadályokba ütköznek.

Forrás: arcanum.hu

Összességében megállapítható, hogy a Vasárnapi Ujság megszűnéséhez közeledve sem veszített újságírói minőségéből, színes és változatos tartalommal szolgálta ki olvasóit. A heti sajtó működését is meghatározó politikai (és olykor hadi) események viszont olyan átütő erőt jelentettek a korban, amelyektől egyetlen sajtóorgánum sem maradhatott mentes: a politikai és a művészeti rovataiban szinte tapinthatóan érhető tetten a kor nem ritkán végletesen megkövült viszonyrendszere – így válik az 1920-as április 11-ei szám is traumadokumentummá, amit a száz éve is várt húsvét ünnepe még inkább kiemel.

A cikk az arcanum.hu segítségével valósulhatott meg.

Kiemelt kép: arcanum.hu

Tags: 1920, április 11, első világháború, Horthy Miklós, húsvét, média, sajtó, sajtószemle, tavasz, Történelem, Vasárnapi Ujság Categories: 5PERC
Related Posts