#áthatás – Végtelen Halloween

Három éve Amerikában éltem, ami azt jelentette, hogy be kellett öltöznöm Halloweenra. Azt is jelentette az ottani lét, hogy folyamatosan le voltam égve, és egy áldatlan vasam sem volt arra, hogy jelmezt állítsak össze magamnak.

Gondoltam, megoldom okosba. Hosszú hajam volt, kitaláltam, hogy ha szemüvegem és pehelyszakállam mellé beszerzek egy fejkendőt, kész is a David Foster Wallace-kosztüm. Az első turkálóban meg is találtam a tökéletes darabot: három dollár kisóhajtása után már raktam is a fejemre, és indultam is.

Halloween után hogy, hogy nem, a fejemen maradt a kendő: azon kaptam magam, hogy ebben a halloweeni jelmezben stoppolom végig Írországot, látogatom meg a cseh parlamentet, és amikor nyáron Budapesten kaptam munkát, az összes cikkem felett ott díszelgett a fotóm, amin titokban még mindig DFW voltam.

“Csak Rambo-nak hívtunk.” – mondta egy akkor már ex-kollégám egy céges partin sokkal később. Kikértem magamnak, ez egy kosztüm, ami rám ragadt, szimbolikus és praktikus módon. Így egyszerre tudom megakadályozni, hogy a szemembe hulljon a hajam, és azt tettetni, hogy végigolvastam az Infinite Jest-et. Maradjunk ennyiben.

Eltelt fél év. Angliai szobámban vagyok, felteszem a kendőt. Nem elég hosszú a hajam ahhoz, hogy indokolja, de részeg vagyok, úgyhogy felteszem. Úgy nézek ki, mint egy ecset, a haj tartja a súlyát, felfelé mered. Nem hasonlítok sem David Foster Wallace-ra, sem Rambo-ra. Bámulom magam a tükörben, és várom a Halloweent. Talán addigra megnő eléggé a hajam, és ki fog derülni, kicsoda is vagyok.

Mohos Máté

Kiemelt kép: Lutor Katalin fotója

Tags: 5perc, áthatás, jegyzet, napindító Categories: 5PERC
Related Posts