Két csésze forog a mosogató fémcsengésében: az egyik az enyém, a másikat nem tudnám személyhez kötni. Szétbomlanak darabokra emlékeim, mint a pohár alján tornyosuló zacc, benne olvashatóvá válnak azok a sorok, amiket nem írtam, nem gondoltam.

Kattan egyet a zár, elferdül a pentaprizmán a fény: elkészült a kép, már csak meg kell várni a száradást.

Kirajzolódnak körvonalaim, belenyomódnak a polaroid papírba.

Ezzel párhuzamosan előtűnik egy hajfonat, mellette mosolyra húzódó ajkak, elnyeli mind a sötét tónusokat, körülvonódik lassan, aztán végleges állapotot nyer.

Megtaláltam akit kerestem, akihez közelebb fordul az addig ismeretlen csésze füle, fogai kivillannak és hófehéren ragyognak tovább a fekete-fehér lap síkjába égve. A fű kinőtt előttem, most már csak azzá kell lennem, ami vagyok.

Gráczer Asztrik

Kiemelt kép: Amazon UK