Addig feszítem az izmaimat, míg be nem dugul a fülem. Fehér fény villan. Egyetlen pillanat erejéig sikerül nem léteznem. Elmarad az oxigénhiány. A testem enyhén megrázkódik, majd visszaesik az életbe.

Anya kihúzza a függönyömet. Ablakot nyit.

– Megfulladsz ebben a levegőben – mondja. 

Apa kenyeret vág. Morzsaeső hullik az asztalra. 

Bekapcsolják a rádiót. 

Halott emberek hangjai kúsznak be hozzám. Megmerevedek. Próbálom a túlvilági jeleket kiszűrni. Meghallani az üzenetet. Megtudni a valóságot. Keresem a művekbe frissen beleírt sorokat. Keresem a kapukat a túlvilágra és az ajtókat a valóságba.

Minden ébredésünk egy eltávozás. Egy közeledés. Egy távolodás.

Kovács Hanga

Kiemelt kép: Lutor Katalin fotója