Vonaton töltöm a fiatalságom felét. A pályaudvarokra már szinte hazajárok. Arra is egy vonaton jöttem rá – valahol Sárbogárd és Pincehely között -, hogy otthonnak nem mindig azt a helyet hívod, ahol laksz, hogy utazás közben sokkal finomabb a jegeskávé, és hogy egy félórás kényszermegállásnak közösségteremtő ereje van.

Vonatra szállni annyi, mint kirakatba tenni az életedet néhány órára. Az ember eszik, alszik, tanul, zenét hallgat, olvas, filmet néz, telefonál és sír. A sorrend fakultatív.

A közöny maszkján átvillan a kíváncsiság és mire leszállsz, az ismereteid az atomfizikáról és a celebek legutóbbi botrányairól jelentősen megnőttek, megtudtad magadról, hogy utálod a négyéveseket és már legalább három olyan ember élettörténetét ismered, akikkel egy szót sem beszéltél még soha.

Hangay Niki

Kiemelt kép: Lutor Katalin fotója