Akinek az elég jó nem elég jó – Az imposztor-szindróma útvesztőjében

f21.hu 2020. Sze. 3. 0 0

Az önmegkérdőjelezés, a sikertől való szorongás és a bizonytalanságérzet rengeteg ember mindennapjainak állandó kísérője. Mindezeknek egy extrém formája az imposztor szindróma, amely az elégedetlenséggel és a képességek alulbecsülésével egészül ki. Honnan ered a jelenség és miként lehet felülkerekedni rajta?

Szerző: Bezzeg Hanna

Előléptetés az irodában, dicséret a főnöktől, siker és elismerés: a legtöbb embert az előbbiek büszkeséggel töltik el, örömre és ünneplésre adnak okot. Az imposztor-szindrómában szenvedők a fentivel szöges ellentétben álló módon működnek: számukra negatív érzelem fűződik a dicséret és az elismerés gondolatához, sikerüket ugyanis nem önmaguknak, inkább a kedvező körülményeknek, a csillagok szerencsés együttállásának vagy épp a jó időzítésnek tulajdonítják. Ők azok, akik eredményeikkel sohasem elégedettek, kételkednek saját képességeikben, mert a kisördög a fejükben azt súgja, valamennyi sikerük csupán a szerencsének köszönhető, és előbb vagy utóbb lelepleződik tudatlanságuk, alkalmatlanságuk. A találó „imposztor” elnevezés is előbbiből ered, a szó jelentése ugyanis csaló, szélhámos.

„Az imposztor-szindrómában szenvedők számára a száz százalék jelenti a minimumot, a tökéletes az elfogadhatót. Ők olyan gondolkodási láncokat alkalmaznak, amelyek negatívan színezik át a valóságot.” – fogalmaz Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus a wmn.hu-n.

„A folyamatos szorongás, az alulbecsült képességek, a »meg nem érdemelt siker« tévképzete és a lelepleződéstől való félelem a társadalom 70%-át eléri élete valamely pontján” – írja a Time magazin. Az 1978-ban, Pauline Rose Clance és Suzanne Imes által imposztor-szindrómának keresztelt tünetegyüttes elsősorban a magas beosztású, vezető pozíciókat birtokló nőket érinti – ennek feltehetőleg az lehet az oka, hogy amíg a nők önmagukban keresik a problémák forrását, addig a férfiak sokkal inkább a külső környezetet okolják a sikertelenségekért. Frissebb kutatásokból azonban az is kiderül, hogy a jelenség az erősebb nemet sem kíméli, sőt az érintettekben súlyosabb szorongást idéz elő, mint női társaikban.

Forrás: insperity.com

A jelenség gyökerei

Változatos elméletek vannak a köztudatban az imposztor-szindróma eredetét illetően: egyesek a személyiségjegyek beleszólását hangsúlyozzák, míg mások környezeti tényezőket, mint például az intézményesített diszkriminációt okolják. Utóbbira kitűnő példa a nők jelenlegi munkaerő-piaci helyzete: a régebbi korokban szocializálódott nők egy olyan világban nőttek fel, amelyben az eredményes munkaerő egyértelműen hímnemű volt, a nők teendői pedig a ház körüli munka elvégzésére és a csemeték ellátására korlátozódtak. A háztartás vezetéséből és gyermeknevelésből a munka világába feltörekvő nők gyakran érezhetik szerencsés véletlennek elért sikereiket, és egy-egy elismerő dicséret után az futhat át a fejükön: „Vajon tényleg megérdemlem mindezt?”

A gyermekkorban szerzett élmények is hozzájárulhatnak a szindróma kialakulásához, legyen szó egy olyan családról, ahol több testvér közül kiemelkedik egy igazán tehetséges, különleges gyermek. Az otthoni környezet így könnyűszerrel rémálommá válhat a csupán „átlagos képességű” testvér számára, ugyanakkor a tehetséges zseni sincs egyszerűbb helyzetben. A kiemelkedően okosnak és tehetségesnek titulált gyermekek esetében úgyszintén nagy az esélye az imposztor-szindróma kialakulásának, a rájuk nehezedő konstans teljesítménykényszer és elváráshalmaz miatt.

Elszigetelt jelenség vagy széles körű probléma?

Az önbizalomhiány önmagában nem egyenlő az imposztor-szindrómával: bizonytalanságot valamennyi ember tapasztal élete folyamán. Meglepő, de olyan elismert, neves szakemberek és világhírű művészek is nyilatkoztak már imposztor-szindrómájukról, mint Emma Watson, Ryan Reynolds vagy Meryl Streep. Utóbbi egy alkalommal így fogalmazott: „Miért akarna bárki újra látni engem egy filmben? Amúgy sem tudom, hogyan kell csinálni, szóval miért is csinálom ezt?”

Az imposztor-szindrómában szenvedőket öt nagy kategóriára oszthatjuk: az első csoportot a „szakértők” alkotják, akik adott szakterületükről mindent tudni kívánnak, folyamatosan újabb információ és tudás után kutatnak, és nem elégedettek a majdnem tökéletessel.

A „perfekcionisták” csoportjának minden újszerű kihívás, vagy a megszokottól eltérő elvárás óriási stresszfaktor, hiszen ők minden területen a maximálisat igyekeznek nyújtani. Számukra számtalan sikerük eltörpül azon területek mellett, amelyekben lehetnének jobbak is.

Valamennyiünk ismertségi körében megtalálható a „született zseni” embertípus, aki kisujjból kirázva sajátít el új képességeket és mindenféle megerőltetés nélkül ér el kiemelkedő eredményeket. A géniuszok természetüknél fogva nehezen tudják elfogadni, ha egy feladat megoldása a megszokottnál több időbe, erőfeszítésbe kerül.

A negyedik kategóriát a „szuperhősök” alkotják, akik az élet minden területén eredményekre törekszenek, feszített tempót diktálva törtetnek és igazi mindenesként igyekeznek funkcionálni. Az összes kategória közül talán ez a legveszélyesebb, a „szuperhősök” határozottsága és céltudatossága könnyűszerrel fordulhat át kiégésbe vagy depresszióba.

Az utolsó csoport tagjai a „szólózók”, a független és önálló egyének, akik minden kihívással egyedül néznek szembe. Ők kudarcként azonosítanak valamennyi helyzetet, amelyben külső támogatásra, segítségre szorulnak.

Veszélyek és lehetőségek

Az imposztor-szindróma bizonyos esetekben akár még kedvező is lehet: növelheti az érintett motivációját és eredményesebb mindennapokhoz vezethet, sajnos azonban általánosságban épp az ellenkezője figyelhető meg. A jelenség motiváció helyett leggyakrabban állandó szorongást, félelemérzetet és negativitást szül. A legnagyobb probléma az, hogy a szindróma egy ördögi kört testesít meg: az érintettek ugyanis nem az elvárástól és a leküzdendő akadálytól félnek, és szorongásuk nem szűnik meg a feladat teljesítésével. Egy akadály sikeres leküzdése számukra nem jelent megnyugvást, épp ellenkezőleg, újabb, kétségekkel teli gondolatokat ébreszt.

Mégis mi segíthet az aggasztó gondolatok elűzésében? Nos, a legelső lépés természetesen a probléma felismerése és elfogadása. Előfordulhat ugyanis, hogy embertársaink számára azonnali diagnózist állítunk fel, míg saját magunkat tagadással és a gondolatok elhessegetésével nyugtatjuk. A jelenség nem fog elmúlni addig, amíg az illető magáévá nem teszi azt, és őszintén, korlátok nélkül képes beszélni róla – a kommunikáció kulcsfontosságú, ezzel ugyanis az érintett nemcsak saját magán, de hasonló cipőben járó imposztor-szindrómásokon is segíthet. Továbbá, ha külső személlyel osztjuk meg aggályainkat, az az új perspektíva bevonásának köszönhetően más keretbe helyezheti át az egész szituációt. Végezetül, érdemes azt is észben tartani, hogy saját sikereinket nem mások eredményei határozzák meg, így semmi szükség hasonlítgatásra és a képességek méregetésére.                                                                                        

Felhasznált források:

https://www.verywellmind.com/imposter-syndrome-and-social-anxiety-disorder-4156469

https://www.thnk.org/blog/3-tips-to-overcome-imposter-syndrome/

https://www.marketwatch.com/story/why-melinda-gates-is-fighting-imposter-syndrome—-and-you-should-too-2018-01-10

https://time.com/5312483/how-to-deal-with-impostor-syndrome/

https://www.mindtools.com/pages/article/overcoming-impostor-syndrome.htm

Kiemelt kép: chanty.com

Tags: egyén, imposztor szindróma, kudarc, lélek, pszichológia, siker, szindróma, társadalmi problémák, társadalom, világ Categories: 5PERC
Related Posts