A művészet szabadság

Tuzson Eszter 2016. feb. 24. 0 0

S hogy mi is az a gondolat, ami hónapok óta kaparja a torkomat és mi köze ennek a tigrisekhez? Talán az, hogy ha valaki hasonlóan filozofikus hangulatba kerül, mint én most, nagyon is meglátja az összefüggést, a tekintélyt parancsoló, büszke, független állatok és a múlandó, üres, kiégett emberek között.

Mintha többre értékelném a tigriseket, mint magunkat nagyszerű embereket. Elvégre, amikor sétálok az utcán csak unott arcú alakokat látok, akik reményüket vesztve húzzák maguk után elrongyolódott, megfáradt lelküket. Mint, akiket ketrecbe zárt egy önkényes hatalom, ami jogtalanul rendelkezik felettük. De panaszra semmi ok, hiszen minden ország élelemmel látja el (jó esetben) az állatkertjét s még közszemlére is teszi nála mennyivel szebb példányok élnek. Viszont akibe szorult egy kis empátia, állatszeretet, az észreveszi, hogy a tigris reggeltől estig fel-alá sétál a kifutójában, a vastag rácsok között, az elefánt már-már csont sovány és társaság híján az ormányát lóbálja egész nap. A beszélő papagájnak meg hiába mondja bárki, hogy „Helló!”, esze ágában sincs megszólalni, inkább elfordítja a fejét. Szomjazzák a szabadságot. Ott az a sok szürke ember, nem mernek élni, vágynak a boldogságra, de félnek, hogy megrázza őket a villanypásztor.

Kérdem én emberek! Hol tartjuk az eszünket? Mert én személy szerint nem a fejemben. Többnyire csak a kedvenc farmerem zsebében. Sokszor kimostam már, ráültem, ezzel kiszorítva az utolsó szuszt is a drága állam, a jó iskola által belém nevelt, az élethez elengedhetetlen eszmékből, amiket az eszembe kellett vésnem. Nem lettem én ettől rossz ember, se jó, csak szabad, öntudatos. Megadtam a lehetőséget magamnak arra, hogy éljek. Hogy úgy éljek, ahogy belső önmagam egészen kiteljesedhet és nem úgy, ahogy társadalmilag vagy erkölcsileg feltétlenül elfogadott lenne. Nem vagyok én lázadó, vagy forradalmár. Csak hagyom magam elveszni néhány olykor provokatív vagy egészen klasszikus festményben, vagy megborzongatni lelkem egy egészen tragikus versben. Elragadtatom magam az alkotás örömével is. Mert az élet, a boldogság, a művészet, minden, ami múló s kiolthatatlan ott kezdődik, ahol már nem csörögnek láncok.

Categories: 5PERC