Kisebbségek többségben – Meseország mindenkié

Németh Míra 2020. okt. 12. 0 0

„Mindannyiunknak szükségünk van mesékre” – írja Nagy Boldizsár a Meseország mindenkié című mesekönyv szerkesztője a könyv előszavában. És itt a mindannyiunk alatt tényleg mindannyiunkat kell érteni, a különböző kisebbségekkel együtt, akiknek számát ha összeadjuk, már nincsenek is annyira kisebbségben – most róluk és értük szóltak, de mindenkihez címezve.

A Meseország mindenkié rengeteg kritikát kapott már jóval megjelenése előtt, ebből kifolyólag olyanoktól is, akiknek még csak nem is volt lehetőségük elolvasni a kötetet. Ám mi ezúttal nem a közéleti botrányokról fogunk szólni a könyv kapcsán (azt már megtették előttünk több, mint elegen), hanem annak irodalmi jelentőségéről. Mert a Meseország mindenkié igenis büszkélkedhet komoly irodalmi jelentőséggel, így fájlalnám, ha ez nem kapna elegendő és méltó figyelmet a körülötte kialakult harci hangulat miatt.

A mesekönyv 17 kortárs író történeteinek gyűjteménye, közöttük a közös kapocs pedig az, hogy olyan témákat járnak körül, amelyektől szinte „társadalmi szokás” zavarba jönni, amelyeket előszeretettel kezelünk tabuként, vagy akár fejünket földbe dugva megtagadjuk azok létezését. Íme csupán néhány téma, amelyek főszerepet kapnak a könyvben: örökbefogadás (Vaslaci), generációk közötti szakadék (A nagy Alfredo), családon belüli erőszak (A Kacskaringós szívószál), homoszexualitás (Házasodik a herceg, Az őzike agancsa), férfi-női társadalmi szerepek (Óriásölő Margaret, Az elrabolt királykisasszony), rossz házasság és a felbontásához szükséges erő (Panna élni megy, Kacskaringós szívószál), vagy annak a fájdalma, ha valaki nem tud gyereket vállalni vagy hagyományos módon családot alapítani (A boszorkány meséje, Vaslaci), de a fogyatékossággal élők helyzete (Trivadar, a háromfülű nyúl) és a cigányság (Légy szerencsés, Batbaján!) is központi szerepet kap.

Forrás: ujnepszabadsag.hu

Alapvetően olyan szimbólumrendszerekhez nyúl a könyvet jegyző 17 író, amelyeket már jól ismerünk, éppen ezért ezek a történetek mégsem érződnek „lázadozó” vagy zavaró módon modernnek, sőt, a felnőtt olvasók könnyedén érezhetnek nosztalgiát a gyerekkorukat felidéző karaktereknek, olykor archaikus beszédmódnak és a gyönyörű rajzoknak – Bölecz Lilla szemet gyönyörködtető munkáinak – köszönhetően. Megtalálhatóak benne olyan motívumok, mint a mesei erdő, a bál, királyok és királynék, sárkányok, a hetes és a hármas szám mesei misztikuma… A különbség az, hogy a napjainkban fontos és aktuális témákat is beemeli, illetve egy-egy hagyományosan jó vagy rossz karakter jelleme ezúttal kicsit árnyalódik – ugyanis közhely, de igaz, hogy a való élet sem fekete-fehér, és nem is ér véget mindig happy enddel.

Ott van például a Boszorkány meséje (Lakatos István tollából), amely Jancsi és Juliska történetét meséli újra, izgalmas megoldásként a boszorkány szemszögéből. A boszorkány jellemét általában a mesékben nem szükséges hosszasan taglalni, hiszen már a szó magában jelöli, hogy gonosz, ő képviseli a rossz oldalt. Itt ez átalakul, hiszen a boszorkányt mélyebben megismerjük. Sokan félnek tőle, mert szótlan, egyedül él és savanyú arccal mindig feketében jár. Ám megtudjuk ennek okát: kisfia még babaként elhunyt, és azóta soha nem hagyta el mosoly az ajkát. Hasonlóképpen a gyermektelenség és a szülői lét iránti vágyakozásról szól a Vaslaci (Tompa Andrea), amely arról mesél, hogy nemcsak a vér szerinti, hanem az örökbefogadó- vagy nevelőszülők is lehetnek teljes értékű szülők – el is hangzik egy erkölcsi kérdés a pap szájából: „Kié a gyermek? Aki szülte, vagy aki felnevelte?”. A Vaslaci a 17 történetből klasszikusan az egyik olyan, amely a felnőttek számára legalább oly tanulságos és elgondolkodtató lehet, mint a gyerekek számára.

Forrás: Litera.hu

Ez szintén igaz egyébként a Kacskaringós szívószál (Kertész Edina) vagy a Panna élni megy (Finy Petra) című mesékre is, amelyek azt üzenik, hogy önmagában a hagyományos családmodell nem írhatja fölül a boldogságot – egy rossz házasságból (legyen annak okozója a családon belüli erőszak vagy a szeretet teljes kihunyása egymás iránt) nem szégyen kilépni. Ezzel a mesék nem az individuális boldogság önző hajszolása mellett állnak ki: a Kacskaringós szívószál ugyanis a gyerekek szemszögéből mutatja be azt, hogy ők is éppen annyira elszenvedői egy boldogtalan házasságnak, mint a szülők.

A Meseország mindenkié történeteiben, mint említettem már, bőven megtaláljuk a jól ismert mesés karaktereket is, csakhogy nem mindig a megszokott felállásban. Az Óriásölő Margaret például felvonultat egy szép szerelmi történetet egy fiú és egy lány között, de a mese a kötelező társadalmi szerepek ellen tiltakozik. Gimesi Dóra meséjében Margaret[1] egy vörös hajú, bátor kislány, akinek leghőbb vágya, hogy kalandokba keveredjen, hajózzon a viharos tengeren, ártatlan életeket mentsen, sárkányéleteket oltson ki. Ezzel szemben barátja, Simon sokkal jobban szereti az efféle hőstetteket elmesélni, mintsem átélni. Mindketten ellenkezőképpen működnek tehát, mint ahogyan azt a nemükből adódóan a társadalom elvárná tőlük.

Forrás: nepszava.hu

Az ezekhez hasonló társadalmi kérdéseket nem didaktikusan, hanem kiváló arányérzékkel és érzékenységgel tárja a kiskorú és nagykorú olvasó elé a kötet. Ezek mellett azonban találkozunk könnyedebb hangvételű mesékkel is. A Picur Panna nagy kalandja (Horváth Noémi Rebeka) például kifejezetten humoros alkotás a maga gyermeki logikájával, A nagy Alfredo (Ruff Orsolya) pedig egy nagypapa és unokája közötti semleges kapcsolat szoros kötelékké való átalakulását mutatja be. Kifejezetten megörültem, mikor a mesekönyv ezen darabjához érkeztem, ugyanis annak ellenére, hogy nem tűnik első pillantásra annyira fajsúlyos kérdésnek, mint a fentebb említett példák, valójában nagyon is fontos üzenet a generációk közti szakadék áthidalása.

Csupán néhány példát említettem, holott valójában a Meseország mindenkié még bőven rejt magában megemlítésre, de főleg elolvasásra méltó alkotásokat. E gyűjtemény megmutatja, hogyan érdemes beszélni a még napjainkban is tabunak számító témákról, anélkül, hogy ajtóstul rontana a házba. Értem ez alatt azt, hogy a kötet tökéletesen megtalálja az arányokat, hogy azok a témák, problémák, amelyek az életben is körülvesznek minket, még sincs róluk diskurzus, most láthatóvá váljanak. Csak remélni merem, hogy eljön majd az az idő, amikor egy ilyen könyv megjelenését nem bedarálás és gyűlölködés fogadja. Ha valaki vitatkozni akar a könyv értékrendjével és mondanivalójával, az nyugodtan tegye meg – csak arra kérem, hogy előtte olvassa el.


[1] Margaret vélhetően Boudicáról van mintázva, aki egy brit kelta törzs királynője volt i. sz. 50-60 körül. Általában vörös hajjal ábrázolták, és később sokan mintázták róla hősnőiket – például Merida, a bátor karakteréhez is Boudicát vették alapul.

Kiemelt kép: 24.hu

Tags: cigányság, gyermekirodalom, kisebbség, kortárs irodalom, mese, Meseország mindenkié, Nagy Boldizsár, társadalmi szerepek Categories: IRODALOM
Related Posts