Irodalmi és művészeti szervezetek adtak ki nyilatkozatot a könyvek elleni támadások ügyében – írja a litera.hu. Miután Dúró Dóra ledarálta a Meseország mindenkié című érzékenyítő mesekönyvet, az irodalmi és kulturális szervezetek saját fórumaikon szinte azonnal kinyilvánították a felháborodásukat.

A kormány azonban ahelyett, hogy elítélné a rossz emlékű diktatúrákat idéző gesztust, a könyv körüli morális és szakmai vitákat a saját kampányához igazítva használja fel, miközben támogatja nemcsak a Meseország mindenkié, hanem a Pozsonyi Pagony Kft. gondozásában megjelent Vagánybagoly és a harmadik Á című mesekönyv gyermekektől való eltiltását is.

Kisebbségek többségben – Meseország mindenkié

Az ország vezetésének reakciója miatt több szervezet most közös nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben követelik a könyvek megsemmisítésének a minden kormányzati szinten való elutasítását. A szöveget a Magyar Művészeti Akadémiának és Magyar Írószövetségnek is továbbították, és bíznak abban, hogy még többen fognak csatlakozni az ügyükhöz.

A nyilatkozatban foglaltakat támogató szervezetek a következők:

Szépírók Társasága

MEGY – Magyar Műfordítók Egyesülete

Széchenyi Akadémia – Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége

HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum

FISZ – Fiatal Írók Szövetsége

Színházi Dramaturgok Céhe

Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület

A kiemelt kép forrása: nlc.hu