költészet

Formabontó költészet és pszichedelikus zene találkozása a fine dining asztalán

Magolcsay Nagy Gábor költővel beszélgettünk összművészeti projektről, konyháról és borról, illetve arról, hogyan lett a versnek GPS koordinátája.

,,Örök reménykedő, visszaeső nagyravágyó.” – interjú Károly Dorinával

Szabó Dárió interjúja eredetileg az Uploaded Magazin oldalán jelent meg. Az f21.hu és az Uploaded Magazin elhatározta, hogy ezentúl összefogva is felszólal a kultúra és irodalom mellett. Úgy gondoltuk, hogy egy újabb tehetséges fiatallal az f21.hu olvasói is szívesen megismerkednének. Bemutatjuk Károly Dorinát!

„Néked zeng ez a dal” – Vörös Ferenc 60 éves

Vörös Ferenc nyelvész születésnapját ünnepelték.

„A hely, ahol élek, tematikát adott az életemnek” – Kollár-Klemencz László

Sebő Ferenc és Kollár-Klemencz László vasárnap este adták első közös koncertjüket a Városmajori Szabadtéri Színpadon, Erdő címmel.

Idegenként az ismeretlenbe – Török hallgatók meséltek magyarországi élményeikről

Öt török hallgatót kérdeztünk a szombathelyi Savaria Egyetemi Központon töltött szemeszterükről, élményeikről és tapasztalataikról.

Mesterségem: léggömbművész – Interjú Csatai Gergővel

Csatai Gergő okleveles lufihajtogató művésszel beszélgettünk.
amúr f21

A rizibizi lehet ugyanolyan fontos, mint egy tőzsdeindex – Beszélgetés Az amur rejtélyes legelése...

Az amur rejtélyes legelése podcast szerkesztői többek között az állítás fontosságáról és az élményátmentésről meséltek, de szóba került a „rizibizi-ügy”, egy kukásautó és Koltai Tamás is. 

Posztolány, avagy interjú Sophie Tarival az Egysorosok szerkesztőjével

A legtöbb embernek, ha azt mondom vers, akkor pár versszak, rímek, és az iskolákban tanult klasszikus formák jutnak eszébe.

Bandaportrék 4. – „Nagy utazás lesz annak, aki meghallgatja” – Zigram interjú

A szegedi Zigram zenekarral beszélgettünk, az EP-ről, a koncertjeikről és még sok minden másról.

Kakastoll a hajba, ez az új nyári frizura őrület – Interjú Szentmiklósi Nórával

Szentmiklósi Nórával az új hajtrendről, a hajba tollról beszélgettünk.

LEGUTÓBBI CIKKEK