Bandaportrék 8. – „Nincsenek könnyű helyzetben a vidéki zenekarok” – Twentees

A hazai zenei életben nincs hiány tehetséges, feltörekvő zenekarokból, akik óriási lelkesedéssel, energikusan vetik bele magukat a dalírásba, a koncertezésbe, és mindent megtesznek azért, hogy minél több emberhez eljusson a zenéjük.

„Számomra a hitelesség a legfontosabb” – Interjú Bagossy Lászlóval

A Bagossy Brothers Company az elmúlt pár évben joggal nyerte el a közönség figyelmét. Bagossy Lászlóval, az együttes basszusgitárosával beszélgettem.

„Közösség, szórakozás, könyv” – Interjú Balláné Sárosi Ágnes könyvtárossal

Balláné Sárosi Ágnessel, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumának könyvtárosával a szakmába vezető útjáról és a könyvtározás világáról beszélgettünk.

„Én a hiteles embereket szeretem” – Interjú Karádi Gergővel

Karádi Gergővel, a Sorbonne Sexual énekes-dalszerzőjével beszélgettünk a zenekar jövőjéről, a vadonatúj Négyrét c. koncertfilmjükről és a dalszerzői ambícióiról.

„Mi vagyunk a szuperhősök, akik kiszínezik a város életét” – The Immigrants interjú

Március 22-ei lemezbemutatójuk után beszélgettünk a The Immigrants zenekar két tagjával, Sápi Szabolccsal és Károlyfi Balázzsal.

Bandaportrék 7. – „Ez egy nagy család, amit jó lenne kibővíteni” – Interjú a...

Számos koncertet, egy EP-t és két leforgatott videoklipet tudhat magáénak a Borders of Byzantium nevű budapesti metál zenekar. A bizánci metált játszó banda nagylemeze...

„Nem akarok többé alibi dalszövegeket írni” – Interjú Henri Gonzóval, a Fran Palermo frontemberével

Henri Gonzo a legújabb magyar indie hullám igazi rejtélyes karaktere – a koncertekre járó budapesti fiatalság egyik legnagyobb kedvence. A Fran Palermo március végén tartotta volna a 6. születésnapi buliját az A38 hajón.

A Bájoló margójára – Beszélgetés Boros Ferenccel

Beszélgetés Boros Ferenccel az idei Bájoló-programsorozatról.

Bandaportrék 6. – Lépjünk a holdra

Interjú a Lépjünk a holdra zenekar dobosával és énekesével, Bánszki Botonddal és Ombódi Andrással.

Bandaportrék 5. – Partizz úgy, mintha a középkorban volnál!

A Bordó Sárkány Régizene Rend „középkori világzenét” játszik. Saját meghatározásuk ez, ugyanis a középkori táncokat és dalokat önkifejező módon közelítik meg, az önálló szerzeményeik...

LEGUTÓBBI CIKKEK