POPKULT

“PUSKÁT KELLETT VOLNA HOZNUNK EHHEZ A MELÓHOZ.” /PONYVAREGÉNY C. FILM/

Mesterséges intelligencia a filmtörténetben

Manapság a tudományos áttörések és fejlődések révén sokkal pontosabb elképzelésünk van, illetve lehet arról, hogy mit tartogat számunkra a jövő a mesterséges intelligencia területén, szemben azzal az állapottal, ami körülbelül alig pár évtizede volt. Hogyan jelent meg mindez a filmekben?

Plusz egy ok, amiért a magyar közmondás menő – A mözKondás Instagram-oldal

A mözKondás Instagram-oldal ötlete két magyar lány fejéből pattant ki, majd lassan meghódította az arra fogékonyakat.

Hamarosan a filmvásznon… 2017 legnagyobb filmreménységei

2017 rengeteg izgalmas könyvet, filmet és zenét ígér számunkra. Nézzük, mely filmművészeti alkotásokat várja legjobban az internet népe az IMdB, valamint több filmes oldal adatai alapján!

Hercegnők – Élet a Happy End után

Valljuk be, fellélegeztünk mikor Hófehérke felébredt a hercegnek varázslatos csókjának hála és összeházasodtak, Elza és Anna pedig ismét egymásra találtak. De azért mind elgondolkoztunk, hogy mi is történt velük a megnyugtató Happy End után…

A Zsivány egyes- A legjobb Star Wars film eddig

Eltelt egy év, és itt az új Star Wars! Eleget tett vajon az elvárásoknak? FIGYELEM, SPOILER VESZÉLY!

Közeleg AZ – Stephen King gonosz bohóca újra a filmvásznon

Stephen King egyik leghosszabb művéből 1990-ben már készült film-sorozat, idén szeptemberben újra eljön Krajcáros Bohóc (IT-AZ), hogy rettegésben tartsa Derry lakóit, míg néhány gyerek, minden bátorságát összeszedve, úgy nem dönt, elé megy a történéseknek.

Egy akaraton – 1956. 360 fokban

Október 1-jéig volt megtekinthető a Terror Házában egy tavaly, a 60. évfordulóra nyílt időszaki kiállítás, amelyet igen szokatlannak nevezhetnénk. Nekem még szerencsém volt megtekinteni, bár én is akkor hallottam róla először mikor a pénztárnál voltunk és megkérdezték érdekel-e minket.

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása az Oscar-shortlisten

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is szerepel a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján.

Robotharc unalomig – Tűzgyűrű: Lázadás kritika

Robotharc unalomig, kritika a nem túl sikeres Tűzgyűrű folytatásáról.

A Setét Torony filmadaptáció

Stephen King legféltettebb, legtöbbet dédelgetett alkotásából idén nyáron végre film lesz, a korábbi számos, ötlet szintéjén elhalt próbálkozás után, de a rajongók nem feltétlenül lehetnek elégedettek. Film ugyan lesz, ami ráadásul látványosnak is ígérkezik, ám a könyvhűség, ami a könyvadaptációk rákfenéje, nem tűnik megvalósulónak.

LEGUTÓBBI CIKKEK