POPKULT

“PUSKÁT KELLETT VOLNA HOZNUNK EHHEZ A MELÓHOZ.” /PONYVAREGÉNY C. FILM/

„Minden, amit tettem, a futball érdekében volt”

Külön virtuális piros pont az 1950-es döntőért, a film egyetlen része volt, ahol már némi libabőr megjelent a kezemen. Végül a vissza-visszatérő grundfoci jelenet, ami filmbéli idő előrehaladását, s a foci „csillogás, pénz, tetoválás és zselés haj” nélküli igaz oldalát szimbolizálja remekül.

Könnyed kémvígjáték á la Guy Ritchie – Az U.N.C.L.E. embere

Guy Ritchie brit rendező ironikus, már-már túlpörgetett komikumú (ám paródiává nem váló) gengszterfilmjeivel kezdte pályafutását. A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső remek darab, csúcsra járatva a gengszter műfajban meghatározó véletlen motívumát, a Blöff pedig az előző társfilmje, csiszolva a korábbi témákat.

Az év legégetőbb kérdése: Marvel vagy DC?

Az idei év eddig főleg a szuperhősök összecsapásáról szólt, mind a Marvel, mind a DC prezentálta a saját verzióját, kisebb-nagyobb sikerrel. Az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Batman vs Superman is valamennyire megosztotta a közönséget, ám inkább az utóbbi kapott negatívabb kritikákat. Ennek mibenlétét és főleg a két stúdió közti különbséget szeretném bemutatni pusztán saját meglátásom alapján. Figyelem, provokatív cikk következik!

HOld the DOoR egyenlő never back down?! Feléhez érkezett a Trónok Harca 6. évada

Sose hátrálj meg, ha egy egész horda akar, jobb esetben egy templomba zárni, rosszabb felállásban pedig megerőszakolni és megölni. Sose hátrálj meg, ha egy embernyúzó vezető és csatlósai kergetnek, hisz tudod, észak nem felejt!

Anyu, azért még szeretsz, ugye?

Azért is különleges ez a film, mert bemutatja, hogy azon túl, milyen egy ADHD-vel küzdő gyermeket (megpróbálni) nevelni, arra is hangsúlyt fektet, hogy megpróbálja a film nyelvén bemutatni, milyen érzések dúlhatnak a gyerekben.

“De hisz láttalak meghalni.”

Létezik olyan magyar film, ami nem népünk nyomorúságáról szól és mégis jó? Madarász Istinek tartozunk köszönettel, hogy egy világszínvonalú, roppant komplex és elgondolkodtató filmet készített hazánknak. Nem szeretek nagy szavakkal dobálózni, de a Kontroll óta nem láttam ilyen jó magyar filmet. Zseniálisan megírt történet csavaros lezárással, ami folyamatos figyelmet és gondolkodást követel.

A szoba thrillerváltozata

Ha bárki kérdezné, igen, a Cloverfield Lane 10-nek van némi köze a 2008-as Cloverfieldhez, de nem történetileg. A szereplők sem azonosak, sőt, még formailag sem tekinthető teljes joggal a Cloverfield utódjának, mert nem found footage stílusban készült.

Belső nézetes erőlködés

A történeten és a szereplőkön kívül egy egészen szokatlan dolgon csavart a rendező, Ilya Naishuller, mégpedig azon, hogy az operatőri munkát teljes egészében főszereplőjére bízta. Ez mind szép és jó, de vajon maga a film több lett egy vászonra adaptált lövöldénél?

Szeretlek és gyűlöllek – You’re the worst

A világ tele van borzalmas emberekkel, olyanokkal, akik idegesítenek, kihasználnak, és még ha kedvesek, akkor is annyi borzalmas tulajdonságuk van, hogy tönkretesznek mindent maguk körül.

Tarantino filmes univerzuma

Quentin Tarantino rendező, színész, forgatókönyvíró, producer, a filmtörténelem egyik legmegosztóbb alakja, sokan szeretik filmjeit, mások nézhetetlennek tartják az eltúlzott, véres jeleneteteket és kritizálják a sok filmes utalás miatt, másolónak, összeollózónak tartják. Az mindenesetre biztos, hogy a filmes mogul ma ünnepli születésnapját, 53 éves lett, Isten éltesse sokáig, boldog születésnapot Tarantino!

LEGUTÓBBI CIKKEK