Jordán Tamáshoz mostanság gyakran jár a postás: leveles doboza már-már túlcsordul a képeslapoktól, amiket az ország minden részéről, kicsik és nagyok küldenek a 9700-as irányítószámra. A napokban a Weöres Sándor Színház színészei is levelet írtak…

…ezt azonban Szombathely Megyei Jogú Város képviselőinek címezték, és kiderül belőle, hogy a szombathelyi teátrum teljes társulata felsorakozik Jordán Tamás pályázata mellett.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának közleménye:

Mi, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának színészei
valamennyien egyhangúlag támogatjuk Jordán Tamás pályázatát, annak
érdekében, hogy az ő vezetése alatt közösen elért eddigi
eredményeinket megőrizhessük. A következő öt évben is az ő
irányításával szeretnénk folytatni szakmai munkánkat.

Ezt a szándékunkat személyes levélben eljuttattuk Szombathely Megyei
Jogú Város minden képviselőjéhez, kérve őket, hogy ők is támogassák
Jordán Tamás pályázatát.

A levelet a színház minden színésze (a társulat 100%-a) aláírta:
Alberti Zsófi
Avass Attila
Bajomi Nagy György
Balogh János
Bálint Éva
Bánfalvi Eszter
Bányai Kelemen Barna
Csonka Szilvia
Edvi Henrietta
Endrődy Krisztián
Fekete Linda
Hartai Petra
Horváth Ákos
Jámbor Nándor
Gonda Kata
Kálmánchelyi Zoltán
Kelemen Zoltán
Kenderes Csaba
Kiss Mari
Matusek Attila
Mertz Tibor
Nagy Cili
Németh Judit
Orosz Róbert
Szabó Róbert Endre
Szabó Tibor
Szerémi Zoltán
Trokán Péter
Vass Szilárd
Vlahovics Edit

A tiszteletreméltó kiállás célt ért, ugyanis a frisss.hu értesülései szerint Jordán kihívója, Dér András visszalépett a Weöres Sándor Színház igazgatósági posztjától, nem kíván rá pályázni.

Az f21.hu szerkesztősége és csapata ezúton szeretné kifejezni örömét a fejleményekkel kapcsolatban és sok sikert kíván Jordán Tamásnak és az egész társulatnak a jövőben is!

Olvasóink is eljuttathatják jókívánságaikat a színházba.

Fotók: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház