Te is mennél? – Magyar fiatalok a külföldi életről

Kósa Bogi 2018. Júl. 23. 0 2

Az elmúlt években a magyar sajtót tömegesen külföldre vándorló fiatalok rémképe árasztotta el, amit egyesek természetes jelenségként értékelnek, mások azonban kevésbé derűlátóak: a külföldre vándorlás szerintük csupán a magasabb életszínvonal reményében történik, egyfajta menekülés a korrupcióval átitatott társadalom, a „magyar valóság” elől. A bulváron és a kutatásokon túl a popkultúrát is megihlette a kivándorlás témája: a Quimby Kiss Tibije Han Solo öltözetben énekelt erről, a Kistehén zenekar pedig már hat évvel ezelőtt számba vette, mit érdemes magunkkal vinni külföldre. Egy biztos: a magyar fiatalok nagy része szeretne külföldre menni. A kulcskérdés itt azonban talán nem is az, hogy mennyien hagyják el az országot, az már sokkal inkább, hogy ezt meddig, és miért teszik.

A külföldön szerencsét próbáló fiatal nem 21. századi találmány: már a középkorban is bevett szokás volt, hogy aki igazán jól el akarta sajátítani mesterségét, az távoli országokba is ellátogatott tanulni és tapasztalni. A jelenség igazán nagy méreteket csupán a 20. században öltött, Magyarországon pedig az 1990-es évektől enyhébben, majd a 2004-es Európai Unióhoz való csatlakozáskor erősebben ébredt fel a kivándorlási kedv, mégis, csupán az elmúlt néhány évben kezdett el kialakulni egyfajta pánikhangulat a tömeges kivándorlás miatt. A talán legnagyobb visszhangot kapó reakció a kormány részéről a Gyere haza, fiatal! program volt, amit a méltán híressé vált paródia követett Bödőcs Tibor előadásában:

Nem ez volt az egyetlen mű, ami ebben a témában született a közelmúltban: a Nemzetstratégiai Kutatóintézet jóvoltából egy 115 oldalas olvasmány is kiadásra került, ami az otthon maradásról igyekszik meggyőzni a kalandos kedvű fiatalokat. A „Menjek vagy maradjak” című kötet érvei közt hozza fel a biztonságot – a nyugaton fennálló terrorveszéllyel szemben – a stabil politikai rendszert, az alacsony megélhetési költségeket, a családoknak nyújtott támogatásokat, illetve azt, hogy aki kimegy külföldre, mindig idegen marad, a gyerekei pedig ugyanúgy bevándorlók lesznek majd, mint ő maga is volt egykor.

Magyarországon – nyugati kortünetként – az elöregedő társadalom jelenségét figyelhetjük meg, amit az egyre növekvő élettartam és az egyre alacsonyabb születésszám okoz. Az elöregedő társadalmak egyik legégetőbb probléma a nyugdíjrendszer válsága, hiszen jóval több eltartott személy jut egy eltartóra, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ezt a gondot csupán tetőzi, ha a fiataljaink külföldön vállalnak munkát, ott adóznak, sőt, gyermekeik is határainkon túl születnek. Rémisztő adatnak tűnhet, hogy míg Magyarországon átlagosan havonta 7000-8000 gyermek születik, addig külföldön egy hónap alatt nagyjából 1000 gyermek magyar anyakönyveztetését kérik – vagyis gyakorlatilag minden 6. magyar gyerek nem Magyarországon látja meg a napvilágot.

Számos kutatás keresi a választ arra a kérdésre, hogy milyen megfontolásból dönt ennyi magyar ember a kivándorlás mellett. Ilyen például az E-CONOM online tudományos folyóiratban megjelent tanulmány is, amely szerint a kivándorlás leggyakrabban anyagi megfontolásból történik. Az írás arra is rámutat, hogy a Londonban élő fiatalok többsége nem a saját szakmájában dolgozik, valamint hogy az iskolai végzettség egyenesen arányos az emigrációs kedvvel – azaz minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál nagyobb az esélye annak, hogy külföldön próbál szerencsét.

A Republikon intézet reprezentatív, 1000 fő megkérdezésével készült felmérésében a válaszadók ötöde mondta azt, hogy ő, vagy valamelyik családtagja tervez külföldi munkavállalást a közeljövőben. Az okok között itt is a jobb megélhetés reménye jár az élen, ezt követte a magyar közélet állapotával való elégedetlenség. Korcsoportonként nagy különbségek mutatkoznak: a 18-24 éves korosztályban ugyanis a kivándorolni szándékozók aránya jóval magasabb (40 százalék), mint a 25 és 35 év közöttiek között, akiknek 76 százaléka országhatárokon belül tervezi az életét.

De miért pont a fiatalok? Optimistán megközelítve a kérdést, minden bizonnyal ők azok, akik a legmobilabbak, kalandvágyók és tanulni szeretnének – de sajnos az a helyzet, hogy ez nem teljesen fedi a valóságot. Talán Luca története reprezentálja leginkább a problémát – azé a Lucáé, aki csupán egy kávéfőzőt szeretett volna venni – azt a problémát, hogy ma Magyarországon mennyire nehéz egy fiatalnak elkezdeni az életet, elköltözni a szüleitől, önállóvá válni, családot alapítani, és úgy egyáltalán: egyről a kettőre jutni. Aki nem rendelkezik erős anyagi támogatással, vagy éppenséggel nem mérnöknek vagy informatikusnak készül, vajmi kevés esélye van, hogy belátható időn belül önerőből venni tudjon például egy házat, vagy egy autót.

Forrás: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCK

Arról azonban, hogy valójában miért mennek ki, és meddig terveznek maradni a magyar fiatalok külföldön, hogy érzik ott magukat, és hogy valóban idegenek-e egy másik kultúrában, talán az a legjobb, ha személyesen őket kérdezzük. Meg is tettük.

Magyarországon nem lehet megélni, állítja a grafikus diplomával rendelkező Dóri, aki azért költözött ki az angliai Lutonba, mert 26 évesen, diplomával mintegy 2 évig keresett munkát itthon – hiába. Miután egy ideig részt vett a közmunkaprogramban (ahol hivatali munkát végzett, heti 40 órában, gyakorlatilag éhbérért), megelégelve helyzetét csatlakozott a már kint élő ismerőseihez, és gyári munkát vállalt a tengeren túl. A Brexit azonban részben keresztülhúzta számításait, a hír felröppenését követően ugyanis rövid időn belül egyre nehezebbnek bizonyult munkát találnia. Egy raktárban dolgozott, amikor kiderült, ott kell hagynia a munkahelyét, fél év kint töltött idő után ezért arra kényszerült, hogy hazajöjjön. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően – régi ismerőse által – végre sikerült elhelyezkednie itthon a szakmájában, amit részben a külföldi tapasztalat által kapott önbizalomnak és a szerzett nyelvtudásnak tud be. Kérdésemre, miszerint a jövőben is szeretne-e Magyarországon dolgozni, nemleges választ adott.  – Leginkább Japánban, Koreában vagy Skóciában tudom elképzelni a jövőt, egyrészt azért, mert nagyon tetszenek ezen országok kultúrái, másrészt pedig, mert Magyarországon fiatalként megélni is nagyon nehéz, nemhogy egyről a kettőre jutni.

Hasonló tapasztalatokat osztott meg Fanni is, aki immár 9 éve hagyta el az országot egy jobb élet reményében, és költözött ki az angliai Cambridge-be. Három gyermeke született azóta. A kérdésemre, hogy miért hagyta el az országot, ezt a választ kaptam:

– Egyrészt nyelvtanulás miatt, másrészt pedig, mert nem találtam munkát otthon, vagy ha volt is munka, az fekete volt és nem elég védett a munkaviszony. Nincs egyenlőség sem otthon, itt például nincs fényképes önéletrajz, a munkáltató az interjú előtt csak a keresztnév kezdőbetűjét és a vezetéknevet látja (még az egyén nemét sem tudja behatárolni) és nehéz volt megélni.

Fanni viszonylag könnyen talált munkát, amikor kiment, gyermekfelügyelőként helyezkedett el, most pedig az önkormányzatnál dolgozik. – Az életszínvonal nem biztos, hogy jobb, de a légkör és a hozzáállás, a mentalitás szinte ég és föld. Jól érzem magam, de persze itt sem minden fenékig tejfel – mondta el, miután megkérdeztem, milyen az élet odakint. – Hogyha látják, hogy be akarsz illeszkedni a társadalomba, például nem kommunában élsz, beszéled a nyelvet, nyitott vagy, akkor nagyon befogadók. Hazaköltözni nem szeretne. – Nyáron túl meleg, télen túl hideg van Magyarországon. Nincs egyenlőség, szólásszabadság, munkát csak feketén kap az ember. Az egészségügy haldoklik és a politikusok csak stadionokat építenek, hogy jobban lehessen sikkasztani – mondta el véleményét az itthoni helyzetről.

Kevésbé borúlátó Balázs, aki rögtön az érettségije után ment ki Glasgowba, hogy az ottani egyetemen tanuljon nyelvészet-irodalom szakon. Kérdésemre, hogy miért Skóciába ment továbbtanulni, ezt a választ kaptam: – Az oktatás minősége volt az elsődleges szempont, és akkor még amellett ott van az, hogy itt sincs tandíj, és hogy a kultúra kedves nekem. Még egy negatív ok, hogy Budapestet nem annyira szeretem. Az oktatás színvonalával nagyon elégedett, ahogy fogalmazott, az oktatás kifogástalan. Feltűnő, hogy kevesebb a vizsga, (tárgyaként, félévenként egy van összesen) és rugalmasabb az óraválasztás. Felvehetek teljesen más szakokat is, irodalmárként egyszerű filozófiát, politológiát hallgatnom. Megkérdeztem, sikerült-e barátokat szereznie, beilleszkednie a helyiek közé. – Beilleszkedni nem nehéz. Az egyetem körül amúgy is van egy feltűnően vegyes nemzetiségű réteg, sok európai van, a skótok pedig egészen befogadók. Barátokat szerezni legkönnyebben közös hobbikon vagy tanulmányokon keresztül lehet. A kultúrába való beilleszkedés egy kicsit más. Nekem, személyesen, nem okozott akadályt, de ismerek olyan magyarokat vagy más külföldieket, akik inkább a nemzetközi vagy a saját népük társaságát keresik a briteké helyett. De a lényeg, hogy ha célod a beilleszkedés, akkor menni fog.

Évente csupán kétszer jár itthon, állítása szerint azonban Skóciába és Magyarországra is haza megy. – Ami Magyarországot illeti, a család és a barátok a legfontosabbak, főleg a nagyszülők, mert a többiekkel igazából online lehet a kapcsolatot tartani. Bár egyébként az ismerős utcákat és tereket is jobban lehet értékelni, ha egy ideig nem látja őket az ember.

Mások válaszaival ellentétben, ő itt is, ott is el tudja képzelni a jövőjét. – Sokan előre eldöntik (hogy külföldön vagy Magyarországon maradnak – a szerk.). Nekem nincs bajom egyikkel sem. Az, hogy külföldi diplomám van, Magyarországon is értékes, egyszerűbben tudom támogatni a családom és ápolni a régi barátságaimat, ha ott élek. Ellenben itt, három-négy év után nem nehéz berendezkedni hosszabb távra sem. Személyesen úgy vagyok vele, hogy majd meglátom. De mind a kettő benne van.

Megkérdeztem azt is, szerinte nem egyszerűbb-e boldogulni odakint, mint Magyarországon. – Egy kicsit könnyebb megélni itt, Skóciában. Mivel sokkal drágább az élet, főleg úgy, ha az ember lakást venne, családot alapítana, azért nincs akkora előnye a hosszútávú ittlétnek. Rövid- és középtávon viszont megéri itt is. Meglepő választ kaptam arra, hogy szerinte miért megy, vagy szeretne menni mégis ennyi magyar külföldre. –Nem vagyok szociológus, szóval nem fog sokat érni, amit mondok, de az egyik fő ok biztos, hogy a materializmus. Ha nincs különbség ország és ország között, a vérségi, származási kapcsolatok nem számítanak, akkor logikus, hogy a legjobban fizető országba kell elmenni. Csak akkor van értelme maradni, ha az ember elismer bizonyos transzcendens értékeket, mint haza, család, anyanyelv.

Annak ellenére, hogy a külföldi munkavállalás tömeges jelenség Magyarországon, a mögötte álló motivációs tényezők és elképzelések egyénenként egészen különbözőek, mint ahogy az előző válaszokból is láthattuk. Vannak, akik csupán nyelvtanulás, tapasztalatszerzés céljából mennek el, akadnak, akik a jobb életszínvonal reményében, mások pedig egyszerűen a megélhetés miatt kényszerülnek emigrálni. Ugyanakkor látnunk kell azt, hogy a kivándorlás – ekkora mértékben legalábbis – egyfajta reakció az országban fennálló gondokra, amik (már régóta) sürgős megoldásért kiáltanak. Hogy ezen problémák kezelése kinek a feladata és felelőssége, azt mindenki magában döntheti el. Én személy szerint azt gondolom, hogy minden magyar emberé.

A cikkben szereplő személyek nevét megváltoztattam.

Kiemelt kép: www.aiesec.hu

Tags: anglia, Bödőcs Tibor, egyetem, elvándorlás, emigráció, fiatalság, Kistehén zenekar, külföld, megélhetés, nyelvtanulás, Skócia, tanulás Categories: 5PERC
Related Posts