Nemzeti ünnepünkre a Független Diákparlament újabb tüntetést szervezett az oktatás megreformálásáért. Az f21.hu stábja sem maradt tétlen, 17 órára az Operánál voltunk, hogy tudósítsunk az eseményekről.

A múltbéli, több ezer főt mozgósító tüntetések után március 15-ére is demonstrációt hirdetett a Független Diákparlament. Az esemény hivatalosan 17 órára volt meghirdetve, azonban a beszédek félórás csúszással kezdődtek – nagyjából ekkorra töltődött fel az Andrássy út Opera előtti szakasza. A szervezők szerint több tízezren gyűltek össze addigra – a valóságban inkább 5-6 ezer emberről beszélhettünk.

Beszédeket a Diákparlament mind fővárosi, mind vidéki képviselőitől hallhattunk. Nagy részükben a mára már közhellyé vált problémákat tematizálták: túl sok a tananyag, kevés az iskolák autonómiája illetve a diákok szabadideje. Felolvasták 12 pontjuk is, amiben olyan dolgokat követelnek, mint a szabad tankönyv-választás, a nulladik óra beszüntetése, vagy a diákönkormányzatoknak juttatott vétójog. Azt is elmondták, hogy a minisztérium a mai napig nem reagált érdemben a követeléseikre, semmiféle intézkedés nem történt az oktatás megreformálása ügyének kapcsán.

Ezután a tömeg az Operától a Deák téren keresztül a Nemzeti Múzeum elé vonult – útközben felcsendült a jól ismert „Semmit rólunk nélkülünk” rigmus, több magyar nóta illetve hangos dobszó és dudálás jellemezte a vonuló tüntetést.  A múzeumhoz érve a rendőrök időközben sorfallal zárták körül a Múzeum-kertet, amire a tüntetők heves kiáltásokkal feleltek. Ekkor történt meg az este legkatartikusabb pillanata is: páran átmászva a kerítésen a múzeum lépcsőjének tetejéről EU-s zászlót kezdtek lengetni, amire heves üdvrivalgás volt a válasz.

Forrás: 24.hu

A másik emlékezetes momentum az volt, mikor a szervezők egy perc néma csendre szólították fel a demonstrálókat – megdöbbentő volt látni, ahogy egy pillanatra elcsendesedik több ezer ember, és velük együtt a Múzeum körút. Egyébként ez volt számomra nagyjából az egyetlen értelmes gesztus az este folyamán a szervezők részéről, az este igazi hangulatát maguk a demonstrálók teremtették meg önmaguknak.

A Múzeum előtt még egyszer jelképesen felolvasták követeléseiket, a 12+1 pontot, valamint közösen elszavalták a Nemzeti DaltA tüntetés a Himnusz és a Szózat eléneklésével ért – hivatalosan – véget.

A Független Diákparlament 12+1 pontja:

  1. Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra!
  2. Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában!
  3. Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be!
  4. Állítsák vissza a korlátozás nélküli, szabad tankönyv-választást!
  5. Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt!
  6. Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan!
  7. Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát!
  8. Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban!
  9. Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat!
  10. Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjjal!
  11. Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé.
  12. Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében!
  13. Tegyék elérhetővé minden diák számára a világnézetileg semleges oktatást!

Kiemelt kép: mérce.hu