Érkezz keletről vagy yyugatról, a Völgy mindig tárt karokkal vár. Bevallom, már maga a „Völgy” elnevezés is a Trónok harcát juttatta eszembe, érkezésem után pedig egy sor hasonló asszociáció környékezett meg.

Ugyan a Művészetek Völgyének közvetlenül nem sok köze van a kitalált középkorhoz, az itt nyüzsgő forgatag azonban legalább annyira varázslatos és időn kívüli, mint egy fantasy: felszínes turisták, valódi utazók, őshippik és veterán rockerek, zenészek, fura alakok, csinos lányok, és természetesen a névadó művészek serege.

Én nyugati irányból buszoztam Kapolcsra. Az innen érkezők szinte kihagyhatatlan állomása Tapolca, ahol már kezdenek a buszok között feltűnni a Völgybe igyekvő hátizsákos fiatalok, és természetesen a megszokott látványt jelentő Csigabusz, amely ingyen szállítja célhoz a fesztiválozókat. A Völgy környékén egyébként nyugodt szívvel ajánlom a stoppolást is: itt még igazi kultúrája van az utazás e formájának, jelszó a kaland.

Szerda este érkeztem; természetesen az első dolog mindig a táborverés és sátorállítás, amit idén különösen ajánlott volt vízálló módon kivitelezni. Persze, egy kis eső senkinek sem szegi kedvét, sőt az ázott szalma illata inkább hozzáad az élményhez. A szállás elfoglalása után rögtön belevettettem magam a tömegbe: a több száz árus között talán nem egészen véletlenül vezetett első utam a kardkovácsmesterhez, aki Opikovács névre hallgat. Ő a hetedik a családban, aki kovácsnak állt,  nagyapjától tanulta a mesterséget. Maradandó élmény a füstös és forró műhelyben a kardkészítés rejtelmeiről beszélgetni, különösen, ha éppen a saját fegyverét tervezteti meg a vendég.

A kovácsmester azonban tényleg csak a jéghegy csúcsát jelenti a művészek és mesterek fesztiválján, ahol szép számmal képviseltetik magukat bőr- és fémművesek, kosárfonók, festők, fafaragók, minden elképzelhető képző- és konyhaművészek. Aki a Völgyben jár, az a testét is kényeztetheti, a választék széles: a kézműves söröktől kezdve, a fűszeres vörösborokon át, a ritka sajtokig mindenki találhat kedvére valót, tökéletesen egészítik ki a szellemi töltekezést.

A kirakodóvásár mellett a Völgy másik lábát a számtalan apró, vagy nagyobbacska udvarok jelentik, ahol naphosszat zajlanak koncertek vagy más programok (amik szintén elképesztő sokszínűséget mutatnak). Egy ember és három nap nagyon kevés, hogy mindet bejárja, voltak azonban helyszínek ahol visszatérő vendég lettem. Itt jegyzem meg, hogy Kapolcs és Dörögd zegzugossága nagyon fontos hozzávaló a völgyélményhez.

Az 51-es körzetbe lépve egy másik világba csöppenünk, ha bejárjuk a hely avantgárd installációit, bár azt hiszem, itt az avantgárd művészet már feloldódik a posztmodern létezésben, nincsen egész és készen kapott megértés. Galántai György kurátor így foglalja össze az 51-es körzet kiállításait:

“A kapolcsi “51-es körzet” az elmélyülés olyan területe, ahol a művészeti alkotások figyelmes “fogyasztójának” lehetősége van arra, hogy vágyainak megfelelően a tudatfelszabadítás csúcsélményében részesítse magát.”

Sok időt töltöttem a Kaláka Versudvarban, ahol Lackfi János és humora kalauzolta a látogatókat a versmegzenésítések, illetve a versimprók világában. A legfőbb tanulság természetesen itt is az volt, hogy a költészet egy modern és élő jelenség, amit szükséges leporolni.

Ha már előkerültek az improvizációs játékok, akkor kihagyhatatlan a Momentán Társulat színpada, ahol a megszokottól teljesen eltérő színházcsinálás zajlott, pesti színházukban pedig egész évben zajlik. A társulat mottója is nagyon beszédes: „Mi sem tudjunk, mit teszünk öt perc múlva!” Az előadások tényleg megismételhetetlenek, és ez a jelző most nem (csak) a felmagasztalást szolgálja: a közönség és az adott pillanat dönt a történetek alakulásáról, így minden fellépés reprodukálhatatlanná válik a meg nem írt szöveg- és forgatókönyvek miatt. Egyaránt remekelnek a humor terén (Éjjel-Nappal Momentán!), de a mélyebb érzelmekkel is hitelesen és életszerűen dolgoznak, érdemes őket Pesten is felkeresni.

A három kiemelt udvar csak egy nagyon szűk keresztmetszetet kínál, de arra elég, hogy érzékeltesse a Völgy változatosságát. Idén kihagytam a nagyszínpados koncerteket, sokkal kellemesebb volt az utcazenészekre bízni magamat, esetleg felkeresni pár zenekart, akikkel egész éjjel szárnyal a blues és a jazz. Apropó nagyszínpad! A Völgy modernizációját érték kritikák, ezekkel azonban nem tudtam azonosulni. A ráncfelvarrás segített, hogy több emberhez jusson el az, amit Kapolcs képvisel, és a saját bőrömön éreztem, hogy az underground csoda is megmaradt: az f21.hu csapata jövőre is ott lesz a Völgyben!


Szalai Barbara írónőnkkel “éles váltásban” érkezett meg Kocsis Marcell, hiszen Barbara szerdáig vett részt a Művészetek Völgyén, így ő is írt egy rövidebb véleményt a környezetről és a mindent felülmúló közegről, természetesen a tőle megszokott szóvicc-csokrot sem hagyhatta ki, így olvasóinktól előre is elnézést kérünk:

“Én úgymond “völgymunkás” voltam, és amikor megérkeztem, az első pozitívum az volt, hogy az emberek nem akadnak ki a szóvicceimen, és nem utálnak miattuk. (Azért vagyok völgyönkéntes, mert ha berúgok, völgyönként esek.) Ez egy óriási család, nincsenek idegenek, kasztok, mindenki egyenlő és ugyanazért van itt: a fesztivál varázslatos hangulatáért, amit leírni viszont nem lehet. Az emberek eszméletlenül nyitottak és barátságosak, és amellett, hogy ilyen légkörben élünk ott, a program is tökéletes. Minden, de tényleg minden ott volt, amit szerettem volna látni.

Tipp: ti azért próbáljátok meg nem otthon hagyni a telefonotokat! Fontos lehet! 🙂 “

Alább pedig Rásó Attila pillanatképekből álló galériáját tekinthetitek meg: