#áthatás – Ügyifogyi

“Onnantól, hogy beismerjük a hibáinkat, már nem is számítanak annak.”

Én egyszerűen csak nem tartom számon őket, de az elsőre a mai napig emlékszem. Loptam. Alig nőttem ki a földből, amikor elloptam Törpillát. Az oviban az volt a szokás, hogy alvás előtt sorban mindenki levett a polcról egy plüsst, akivel megosztja pár órácskára az ágyát. Előre megfontolt tervem volt. Mikor már mindenki feküdt és óvónéni mesekönyvet keresett, én a pólóm alá rejtettem a zsákmányt és pisilés ügyben szaladtam ki a teremből. Ott a színes fal mentén végigosonva jutottam el a fogasomig, ami alatt a kistáskám várt rám. Tudtam, hogy a plüss elég méretarányosra sikeredett az igazi Törpillához viszonyítva, így a cipzárt már játszi könnyedséggel húztam be, majd mire meghallottam a jól ismét “Hol volt, hol nem volt…” kezdetű sorokat, már büszkén felemelt fejjel és cumival a számban ballagtam vissza a csoportba. A tökéletes bűntény… lett volna, ha hazaérkezéskor nem felejtem a táskámban a törplányt, és ha anyukám nem talál rá, hogy aztán kérdőre vonjon mindent. Utolért a végzet. Hirtelen kiderült, hogy kiscsoportosként már túl nagy vagyok a cumihoz, így este ki kellett dobnom, erre nagyi, kapva az alkalmon, ugyanezt tette a cigijével. Én leszoktam, ő vissza. Másnap természetesen színt vallottam az óvónéni előtt is. Arra már nem emlékszem, kaptam-e még valami büntit vagy sem, de a történtek után végleg kiábrándultam Törpillából és Ügyifogyival kötöttem szoros barátságot. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz.

Albert Virág

Tags: 5perc, áthatás, jegyzet, napindító Categories: 5PERC
Related Posts