#áthatás – Kocsonyafilozófia

Egyszer, amikor lejöttek hozzánk a pesti rokonok, – mert ugye mindenkinek vannak pesti rokonai – az ebédnél az egyik idősebb nő, aki valami budai gazdag részen lakik, a dauerolt lila haját félredobva, ciccegve odabökte gúnyos észrevételét: “Milyen érdekes, hogy a vidékiek olyan furcsán esznek késsel-villával”. Persze mindezt úgy, hogy láttam: a szeme sarkából engem néz. Na, most én, akkor még székmagasítóval ettem a rántott húst és még így is szenvedtem, hogy elérjem a tányért, meg hát egy nagycsoportos gyereknek ne vegyük már a fejét, mert megmarkolja a villát, nehogy leszúrja magát húsrüszülés‘ közben. Bár jogos dühömet szerencsére apu szorító marka a combomon elfojtotta, legszívesebben megkértem volna a mamát, hogy csináljon egy nagy adag kocsonyát, és nézze csak meg az a városi okos, hogy hogyan is eszi azt a vidéki ember. Mert annál szebben kést és villát forgatni senki sem tud: a csúszós zselé és a kemény porc, ahogy a malac farkát a csontok között szépen, érzéssel szétmetéljük, majd a szánkhoz Houdinit megszégyenítő egyensúlyozással hozzáemeljük, na az zsenialitás, az logisztika és művészet. De ezek nem esznek kocsonyát, arra meg tisztelettel büszkék lehetnek, hogy a heti négy alkalommal sütött rántott húst, na azt, ujjgörcs nélkül tudják pestiesen zabálni.

Vincze Bence

Kiemelt kép: turistamagazin.hu

Tags: 5perc, áthatás, Budapest, emlék, glossza, jegyzet, kocsonya Categories: 5PERC
Related Posts