#áthatás – Gyerekek a metrón

Szóval, a minap dolgoztam és a lehúzó vásárlók után alig vártam, hogy végre hazaérjek. A kedvesem irtó édes volt, mert eljött elém, így sokkal kedélyesebb hangulatban szálltam már fel a metróra. Aztán az indulás előtt egyszer csak felszállt egy igazi királylánynak öltözött kislány az anyukájával. Rám nézett és lecsüccsent a mellettem lévő üres ülésre. Egy pillanattal később már simogatta a karomat – mert az embereknek kell a simogatás ugye anya? –  és ezután jól megölelgetett. Kétségkívül ez volt a legédesebb dolog, ami valaha tömegközlekedésen történt velem. Egyébként Annuskának hívták, aztán bemutatkoztam neki én is, megdicsértem a ruháját és pár perc múlva le is kellett szállnunk.

Pár nappal később pedig szintén hazafele tartottunk, amikor a szerelvényt várva egy másik kicsi lány és az anyukája párbeszédét hallottuk fél füllel, ami lényegében arról szólt, hogy csöppség számára szörnyen mulatságos volt a biztonsági sáv szabadon hagyására való figyelmeztetés. Az anyuka csendkirályt akart vele játszani, hogy abbahagyja a nevetést és a „Kérjük hagyja szabadon a biztonságot!” mondat ismételgetését. Felszálltunk és egy bácsi átadta nekik a helyét, mire a kislány így szólt: „Köszönjük a biztonságot!”

Vekszli Anna

Kiemelt kép: Flickr

Tags: 5perc, áthatás, busz, jegyzet, napindító Categories: 5PERC
Related Posts