#áthatás – Gondolatok a 245-ös vendégszobában

Jelen írás megjelenése előtt pontosan egy héttel Utazó utazni kezdett. Mikor a buszmegálló lassan a távolba veszett, még nem volt semmi baj. Azonban egyszer csak észrevette, hogy az útjelző táblákról elmaradozik szülővárosának neve. Ekkor kétségbe esett. A fenébe! Ez már az út – gondolta. Utazó nem mindig utazott szívesen, például most sem. Az elsuhanó táj, a városok, erdők és dombok, neki nem jelentettek ilyenkor semmit, mindez üres kép volt csupán, melyből hiányzott a tartalom. A busz ablakában száguldó semmi. Az érkezés ilyenkor nem öröm, inkább bú és ballada, noha (!) Utazó korábban nagy hangon bizonygatta, hogy ő utazni szeret, csak megérkezni nem.

Utazó minden európai (vagy mondjuk inkább úgy: közép-kelet európai) nagyvárosban ugyanolyan jól érezte magát. Már az érkezés utáni első napon felfedezte az olcsó élelmiszerboltokat, feltérképezte a sétálóutcák és terek találkozási pontjait, és hosszan, szakértő szemmel vizsgálta az antikváriumok kínálatát. Utazó minden nagyvárosban önmagát kereste. A városban, a kirakatok és ablakok rengetegében, mint egy tükörben, önmagát nézte folyton elmerengve. Ki ez az ember itt, a város főterén? – tette fel a kérdést számtalanszor.

Utazó naponta többször is elsétált ugyanazokba a parkokba, megnézte ugyanazokat az utcákat és épületeket, hogy az emlékeit ezekről a városokról minél jobban elmélyítse. Valahogy azt gondolta, hogy ha neki több és pontosabb emlékei lesznek a városról, az is jobban fog majd emlékezni rá, mikor az utazásnak vége lesz, és menni kell.

Szabó Tamás

Tags: 5perc, áthatás, jegyzet, utazás Categories: 5PERC
Related Posts