#áthatás – 5:37

Még jó pár évvel ezelőtt, bőven túl a kamaszkoron, de még messze az érettségtől, egy furcsa paranoia talált meg. Soha nem voltam egy könnyen elalvó típus, de abban az időszakban ezt hatványozták éjszakai felriadásaim is. Ami az egész horrorisztikus jellegét kölcsönözte, az általában az éjjel megriadt szem által felfogott, a telefon fényén keresztül áramló információ volt: 5:37. Hónapokig minden éjszaka valami különös csengő szólalt meg álmomban, majd pontban fél hat után hét perccel felriadtam. Kezdetben még különleges képességnek is gondoltam, de ahogyan teltek a hónapok, minden tekintetben elnyomott a dolog. Nem csak a felriadás, hanem az azt követő fél-egyórás virrasztások és agyalások, amik tovább nem is nyúlhattak, mert hivatalosan is megszólalt az ébresztőm. Ez azt jelentette, hogy napi egy órát vesztettem el a legpihentetőbb időszakából az alvásnak. Egy szint után már nem volt menekülés, amint az ágy közelébe értem, rettegés fogott el. És óramű pontossággal meg is érkezett mindig az 5:37.

Két éve küzdöttem ezzel, amikor találkoztam egy lánnyal, aki megismerkedésünk első néhány hónapjában nem, hogy nem vetette vissza ezt a paranoiát, inkább a maximumig fokozta. Aztán, ahogy egyre jobban alakult az ismerkedés, a felriadások lassan ki is írták magukat a mindennapjaimból.

Egészen mostanáig. Ma hajnalban megébredtem, és amikor az órámra néztem, majdnem megállt bennem az ütő: 5:37-et mutatott. Mély levegő után jobbra néztem. Mellettem feküdt a lány. Közelebb mentem hozzá és ezúttal agyalás helyett nyomban visszaaludtam. Most már várom, hogy ez megismétlődjön minden hajnalban.

Vincze Bence

Tags: 5perc, áthatás, hajnal, jegyzet, napindító, óra Categories: 5PERC
Related Posts