#áthatás – 22, 42, 82

Az esetek nagy többségében mindig élménydúsan telnek a vonatozásaim. Ilyenkor sokszor eszembe jut, hogy ha tehetném, receptre vetném mindenkinek: „Havi egy, legalább százkilóméternyi egészségügyi vonatút”.

Máig emlékszem például arra az esetre, amikor kora reggel, take-away kávémat szorongatva felszálltam a Budapest Keleti pályaudvarra tartó InterCity vonatra. Kómásan bosszankodva azon, hogy már megint nem ablak mellett kaptam helyet, elfoglaltam a számomra kijelölt ülést a hatszemélyes fülkében. Élénk csevej zajlott az ablak mellettiek között. Menetiránynak megfelelően a 42 éves, Magyarországon élő, de Ausztriában munkát vállaló, elvált nő, háttal a 82 éves, ’56-ban Svájcba disszidáló, azóta megözvegyült asszony. Utóbbi éppen hazafelé tartott, míg előbbi Ferihegyre, hogy Ibizára repüljön kisebbik fiával. Az utazás ténye jó alapot adott a beszélgetés továbbfűzésére. Az idősebb hölgy nagy örömmel idézte fel, hogy mennyi helyen járt már, és mennyi úti cél van még a bakancslistáján, majd – minden szót külön kihangsúlyozva – hozzátette, hogy az utazás az egyetlen olyan dolog az életében, amit soha, egyetlen percre sem bánt meg. „És mi a helyzet magácskával?” – fordultak oda 22 éves fejemhez, mire én valami olyasmit hebegtem, hogy „Én is szeretek utazni, de nincs sok időm rá, na meg másra kell a pénz, arról nem is beszélve, hogy mennyire fontos a megfelelő útitárs, és hát jól meg kell tervezni”. Mindketten felkacagtak, majd az idős asszony odavetette egy félrehúzott mosoly kíséretében: „Hagyja már abba a kifogások keresését, és kérem, kezdjen el élni.”, majd azzal a lendülettel felpattant, hogy leszálljon a kelenföldi állomáson.

Kardos Laura

Kiemelt kép: unsplash.com

Tags: #áthatás, 5perc, áthatás, jegyzet, út, vonat Categories: 5PERC
Related Posts