#áthatás – 12 éven felülieknek

Van valami különös felnőtté válást akadályozó hatás az olyan ünnepekben, mint például a húsvét. Hiába nézek ezekre a dolgokra már 21 éves “felnőtt” fejjel, valahogy minden nagyszombat estéjén furcsa izgalom fog el, vasárnap reggel pedig elemi vidámsággal pattanok ki az ágyamból, hogy a 11 éves húgomnak segítsek körbejárni az udvart tojás- és ajándékkeresés közben. Bár most már csak neki keresünk, mindig elfog a hangulat, felidézi a gyerekkor aliglátszomkiafűből kutatásait, hogy vajon melyik bokor tövében, melyik szalmakosár mélyében is bújnak meg a színes tojások és csokoládék. Természetesen mindezt esőben és hidegben, ahogy a generációm már hozzászokhatott a kegyesnek nem nevezhető tavaszünnepi időjáráshoz. A napokban viszont megfigyeltem kishúgom viselkedését, aki talán épp most ért el a kétség korszakába. Egyik nap lelkes nyusziváró beszélgetésünkkor ejtette el a következő mondatot: “Kíváncsi vagyok mit kapok tőlük…”. Felkaptam a fejem – nyilván szüleinkre célzott – de mivel láttam, ő is visszavonná szívesen a mondatát, már csak önmegtagadásból is, én sem fűztem hozzá semmit. Nagy lett, és már ő is tudja, amire senki nem jön rá szívesen, de bármennyire is szeretne a kamaszok hevével felnőttes csajszivá válni, nem tudja leküzdeni gyermeki szenvedélyét, és nem is kell neki, ez így szép. A racionalitás mást mondd, mint a szív ilyen esetben, és nem bűn az utóbbira hallgatni vakon.

Ma reggel süt a nap. Először ilyenkor. Úgy hiszem, valami megváltozott.

Vincze Bence

Kiemelt kép: NLCafé

Tags: 5perc, áthatás, húsvét, jegyzet, tojás, ünnep Categories: 5PERC
Related Posts