#áthatás – A romlás virága

Robbanásként köszöntött ma ránk a Nap, száműzött lett az átkos éj,
Vízióim tövisei már nem bántanak, s a sánta albatrosz is szárnyra kél.

Nehezen térek magamhoz a kábulatban töltött órák után. Hajnali egykor megszűnik az emberi arc zsarnoksága, s ha a nyugalmat nem is, de a csendet végre megleljük. Elmélkedve hagyom el a biztonságot jelentő falakat a kihalt utcák kedvéért, a magány az egyetlen útitársam. Lassan pereg az Idő rokkája, de a végén mindenki megfizet. Csupán árnyak után szaladtunk eddig. Ha egy az Isten, hány a mennyország? Inkább a mesterséges halált választom.

Oszladozó tetem hever az út szélén, feltépett húsán keréknyomok. A szagtól felfordul az ember gyomra, mégis erősebb a gyermeki kíváncsiság. Tucatnyi féreg lepi el a testet és a nyomok alapján mások is lakmároztak belőle. Hiába arat a Kaszás kedvesem, miatta lesz édesebb az élet nektárja. Közelebb hajolva furcsa dologra lehetünk figyelmesek. A szív megmaradt csonkjaiból kis zöld hajtás nyílik és a szemünk előtt éri el kiteljesedett alakját. Dörögni kezd az égbolt, a Nap és a Hold egymás mellett toborozza híveit a mélykékkel festett vászon közepén. Míg a sápadt égitest torkon ragad, zokogásunkat bagolyhuhogás nyomja el. Hirtelen a dög mellkasa dobogni kezd, így táplálja életerővel a belőle sarjadó növényt.

Nézd, nézd csak kedvesem… Kinyíltak a romlás virágai.

Székely Zoárd

Tags: áthatás, jegyzet, napindító Categories: 5PERC
Related Posts