Az alternatív rockzenét játszó Hiperkarma zenekart 2000-ben „alapította” meg az együttes frontembere, Bérczesi Róbert. Még ebben az évben meg is jelent az első lemez Hiperkarma címmel. Az itt helyet kapó számok napjainkban sem maradhatnak ki egy-egy koncert setlist-jeiről, már csak azért sem, mert megjelenésük alapvetően meghatározta a zenekar akkori arculatát.

2003-ban jelentkeztek második albumukkal, az Amondóval. A szövegeket kemény, kritikus hangvétel jellemzi. Hosszabb kihagyások után megjelenik a következő nagylemezük 2014-ben, Konyharegény címmel, amelyben (ellentétben az eddigi albumokkal) kellemesebb hangzás és érzésvilág bontakozik ki, ami a 2017-es Délibáb című lemezen is folytatódik. A könnyedebb dallam mögött megfigyelhető az életigenlés és a boldogság keresése és átélése.

A zenekar egyik új számát a közönség már hallhatta 2017 decemberében az A38 stúdiójában rendezett Én vagyok itt c. műsor keretein belül. Ezt követően január végén az M2 Petőfi TV-ben adott akusztikus koncertet zárta a Napsütötte rész című daluk, amely március végén jelenik meg hivatalosan és az együttes elmondása szerint az idei Double Rise fesztivál himnusza lesz.

Néhány hete pedig egy budai élőzenés szórakozóhelyen, a Barba Negrában adott teltházas koncertet a Hiperkarma. Az eddig megjelent lemezek mindegyikéből játszottak dalokat és az ebből kibontakozó érzelmi hullámzás tette lendületessé a koncertélményt. A felfokozott hangulatot csitította a zárásként játszott Bródy János feldolgozás, ezt megelőzően pedig a Hiperkarma új dala, a Napsütötte rész hangzott el, amely a következő lemez címévé is válhat.

A közeljövőben a zenekar EP-bemutatóra indul érintve Veszprémet, Békéscsabát, illetve Miskolcot (március 16.) és Győrt (április 14.) . Ezeken az estéken pedig minden bizonnyal felcsendül a zenekar új dala, a Napsütötte rész is.

Kép forrása: www.facebook.com/hiperkarmaOfficial/

Kiemelt kép forrása: hiperkarma.hu / Bende Csaba fotója