forrás: Zeneakadémia

Várdai István és barátai a Zeneakadémián

Hézer Luca 2018. jan. 16. 0 1

A gordonkaművész idei első magyarországi koncertjének nem is találhatott volna jobb helyszínt a Zeneakadémiánál, amelynek falai között már sok tapasztalatot és ismeretséget szerzett. Várdai István három tehetséges vendégművészével igazi örömzenét varázsolt a közönségnek. Az est nemcsak technikai bravúrokban, hanem érzelmekben és meglepetésekben is bővelkedett. Ahogyan a csellista fogalmazott: egy igazi, élménydús utazás részesei lehettünk.

A koncerten elsőként Chopin g-moll cselló-zongora szonátája (op. 65) hangzott el Várdai István és Eldar Nebolsin előadásában. Frédéric Chopint egyértelműen zongorára írt darabjai tették híressé, ezért is számít kuriózumnak ez a mű. A cselló jelenléte azonban nem zökkentett ki bennünket a zeneszerzővel szemben kialakult pozitív sztereotípiákból. Lágy, romantikus dallamok uralják a csellószólamot a darab elején. Ha jobban odafigyelünk az első tételben erre a hangszerre, azt tapasztalhatjuk, hogy a hangkombinációk erőteljesen emlékeztetnek a zongorára írt darabokra. Amikor pedig a gordonka kísérő szerepbe kerül, még jobban érezhető, hogyan teljesedik ki a zongora ugyanebben a témában.

 

A Scherzo-tételben már jobban előtérbe kerülnek a cselló hangszeres lehetőségei, ez a koncerten is tisztán érezhető volt. Több vibrato, erőteljesebb vonóhasználat és igazi örömzene jellemezte ezt a lendületesebb, Chopint tekintve kissé hevesebb részt. A befejező tétel hangulatvilága ismét az elsőhöz nyúl vissza, ám sokkal mélyebb, fájdalmasabb többlettartalmat hoz a darabba. A két hangszer továbbra is összefonódik, ezt nagy mértékben elősegítette a zenészek között érezhető összhang a tematika elképzelésében és megvalósításában. Így jött létre az a tiszta harmónia, amely elindított minket azon a bizonyos – a koncerten sokat emlegetett – úton, s vártuk, hogyan alakulnak tovább az események.

A következő állomás Dohnányi Ernő c-dúr szerenádja (op. 10.), amely a lehető legtökéletesebben felépített modern kamaradarab. A huszadik századi komolyzene jegyei mellett azonban Mozartot és Schubertet is megidézi a szerző – egy új formában persze. Ebben a darabban Várdai István Nebolsin mellett Alexandra Conunova (hegedű) és Lars-Anders Tomter (brácsa) segítségét kérte. A zenészek vehemenciájához, valamint lelkes és átszellemült játékához rendívül jól illett a szerenád, amely az est egyik legszebb pillanatát hozta el nekünk az első tételben. Az alaptéma egyszerű, mégis rendkívül magával ragadó, s rengeteg lehetőséget rejt magában variációk terén. Az egyik legszebb momentum az a részlet, amikor a brácsa monoton, erőteljes kísérete alatt a fő szólamot a cselló és a hegedű egymásnak adogatva viszi előre, majd néhány lecsendesítő ütemmel később ugyanez megismétlődik, csupán más hangszeres szereposztásban, enyhe hangzásbeli csavarral megfűszerezve. A koncerten a zenészek tökéletes koncentrációja nemcsak a darabra, hanem mindenkire kiterjedt a színpadon, így ez a részlet különösen nagy hatást gyakorolt a közönségre.

 

A második tétel egy kellemes brácsaszólóval indul, majd feltűnnek a heves, modern stíluselemek is, amelyek már előrevetítik a következő, Scherzo-tételt. Egy igazi eklektikus, váratlan és izgalmas részhez értünk, ahol Alexandra Conunova játéka teljes mértékben kiteljesedett. Őszinte, impulzív előadásmódjához rendkívül illett Dohnányi huszadik századi hatásvadász stílusvilága. A modernitástól ismét a klasszikusokat idézve a negyedik rész harmonikus, kellemes nyugvópont a befejezés előtt. Az utolsó, Rondo tétel hangulatbeli felvezetése már a Marcia (I. tétel) felbukkanását sejteti. A zenészek tökéletesen előkészítették ezt pusztán intonációjukkal anélkül, hogy a crescendokkal erőltetetté tették volna az átmenetet. Az alaptéma után mintegy emlékeztetőül megismétlődnek a fontosabb részletek az első tételből, majd egy hirtelen éles befejezést kapunk, amely akaratlanul is a zene továbbgondolására (dúdolására) ösztönöz minket.

Ligeti György cselló szonátája egy olyan muzikális élmény, amely még a legnagyobb csellóra írt szólódarabok között is mesterműnek tekinthető. A darab kottáját tanulmányozva az az érzésünk támad a sok instrukció és hihetetlenül részletgazdag kidolgozás láttán, hogy  nem sok szabadság és önállóság jut az előadónak. A tudatosan felépített struktúrának azonban szerves része, hogy a csellista saját hangulatvilágához, stílusához igazítsa előadását. Az egyik legfontosabb visszatérő motívum, amely egyszerre bevezet, keretbe zár és előkészít minden egyes szakaszt, egy különleges pizzicato. A pengetett hang egy újabb hangba “csúszik” át (glissando), amely már rögtön az első ütemben érzékelteti, igazi kortárs darabra számíthatunk.

 

Várdai István egyedi látásmóddal rendelkezik, amely összetéveszthetetlen bárki mással, emellett előadása mindig rendkívül kifejező, közérthető. Ligeti cselló szonátájából is sikerült kihoznia valami tejesen váratlant – úgy látszik, ő mindig tud újat mutatni. A komor és impulzív dallamvilág interpretációjából első sorban a csellista kiválóan időzített, pontos vonókezelését, valamint a hangerőkkel való intenzív bánásmódját emelném ki. A piano, piano volt, a forte forte, ez ilyen egyszerű – egy ilyen karizmatikus darabnál nem is érdemes ennél tovább bonyolítani a skálát. Az első tétel melankóliájából a Capriccio ébreszt fel bennünket. A virtuozitást magától értetődőnek bemutató, ütemmutatókat, zenei kulcsokat – szinte mindent –  játékos egyszerűséggel váltogató résznél még a dallamosság sem vész el Várdai István előadásából.

A végletekig fokozott, húrt, vonót és zenészt nem kímélő katarzist az első tétel dallama villámcsapásként töri meg, visszarántva minket a valóságba. De nem állunk meg egy pillanatra sem, folytatódik az őrült kergetőzés, aminek kapcsán a csellista akaratlanul is felidézi bennünk Rosztropovics Humoreszk című darabját intenzitásában, ám a Ligeti-műnél az emocionális háttér jobban előtérbe kerül. (Talán azért is, mert ezt a darabot a zeneszerző két, életét erősen meghatározó hölgyhöz írta.) A crescendo okozta átszellemülést egy pillanat alatt átugorva a harmonikus befezezés Bach egyik cselló szvitjének záró hangzatára emlékezet minket. Tökéletes végkifejlet.

Zárásképpen egy igazi klasszikus zeneszerző kevésbé ismert darabját hallhattuk. Mozart g-moll zongoranégyese (K.478.) hűen tükrözi a nagy mester stilisztikai és szerkezeti sajátosságait. Az Allegro-tétel a mű elején ugyanazokat a motívumokat ismétli újra, szinte követhetetlen mennyiségben. Minduntalan azon kapja magát az ember, hogy újra ugyanazt hallja, amit egy perccel ezelőtt. A zenészek ezt tökéletes profizmussal oldották meg, ugyanazzal az átéléssel és intenzitással játszották el ötödjére is a témát, mint elsőre, a közönség pedig permanens lelkesedéssel fogadta őket. A második tételnek némileg sikerült kiűznie a fejünkből a már szinte megtanult szerkezetet. A zongora részletgazdag szólamához tökéletesen illeszkedtek a vonós hangszerek, ami nagyrészt a művészek kommunikatív játékának és koncentrációjának volt köszönhető. A Ligeti-darab után a cselló kissé háttérbe szorult Mozartnál, a hegedű és a zongora szép párbeszédében azonban effektíven asszisztált a brácsával együtt.

 

Az utolsó tétel ismét a megszokott Mozart-világképet tükrözi vissza a maga hibátlan harmóniájával. A jól ismert vidám, derűs, könnyed érzést közvetítette a hallgatók felé annak ellenére, hogy ekkor már az est végéhez közeledtünk. A nyugodt dallamok egy utolsó, minden energiát összegyűjtő katarzist sejtetnek. Egyetlen hangszer sem verseng a figyelemért, a műben egybefonódnak a szólamok, egyedül egy-két zongorahang pattan ki szikraként az összhangzatból. A befejezés azonban várat magára, az előkészítés után egy csavarral többször is újraindul a gondolat, míg el nem érünk arra a pontra, ahol minden hang és ritmus a helyén van, és nem lehet tovább fokozni az érzelmeket. Ez jelenti a teljes zárást – nemcsak a darabban, hanem az este folyamán tett utazásban is.

Tags: Alexandra Conunova, brácsa, Chopin, cselló, Dohnányi, Eldar Nebolsin, hegedű, kamarazene, Lars-Anders Tomter, Ligeti, Mozart, Várdai István, Zeneakadémia, zongora Categories: DOB+BASSZUS
Related Posts