Már régóta nem titok, hogy az Ivan and the Parazol egy mellékprojekten dolgozik egy portugál zenésszel együtt. A tavaly megjelent EP után itt a teljes album – üde színfolt volt ez a magyar vonatkozású zenékben 2017 végére.

Az Ivan & The Parazol és a portugál énekes-hegedűs és punk-rockker, Nelson Graf Reis a portugál Westway LAB showcase fesztiválon találkozott először. A fesztivál része volt, hogy véletlenszerűen egymáshoz párosítottak különböző nemzetekből érkező előadókat, hogy azok közösen alkossanak meg egy dalt.  Az Ivan & The Parazol Nelsont kapta, és olyan jól kijöttek egymással, hogy 2016-ban egy EP-t, most pedig egy nagylemezt is kiadtak.

A nyitódalhoz természetesen klip is készült:

Nelson eredetileg hegedülni tanult, de aztán egy kézsérülés miatt áttért a klasszikus zenétől a punk rockra. Vagány személyisége és kinézete annyira megihlette Vitáris Ivánt, hogy még egy dalt is írt hozzá (Portuguese Guitar Legend). Ráadásul a projekt neve is Nelsonhoz köthető, hiszen guimaraesi angol akcentusával a dinnyét „melon” helyett „melonas”-nak mondja. Ez annyira megtetszett a zenekarnak, hogy a név megmaradt. A lemezt részben Portugáliában, részben Budapesten vették fel, majd december 28-án be is mutatták a nagyközönségnek az A38 hajón.

A The Melonas bemutatkozó lemeze első hallgatásra nagyon könnyed rock album, igazi felfrissítő élmény. Rendkívül érződik rajta, hogy a zenészek élvezték a közös munkát és egymás társaságát. Ezt a ragyogó egymásra találást leginkább a The Drunk Song fejezi ki, amit a csütörtöki hajós lemezbemutatón a bárpulton állva énekelt Iván és Nelson. A koncerten az egész lemezt eljátszották – rendkívül jó hangulatban, felszabadultan zenéltek a srácok.

Azért persze az albumot meghatározza az Ivan & The Parazol gitárrock hangzása: az It’s Allright bármelyik Parazol korongra ráférhetett volna, de a The Rolling Stones hangzásvilágára is nagyon emlékeztet. A dalok többségén Iván és Nelson együtt énekel. A mixben Iván általában kicsit hangosabb – nemhiába, ő a gyakorlottabb énekes. Viszont Nelson is tehetséges énekes, a Quiet Love című balladában egyedül ő énekel.

Az albumra került a The Band 1968-as The Weight című legendás country rock dalának feldolgozása is, ami remekül sikerült. Jól áll a The Melonasnak. Iván és Nelson remekül kiégészítik egymást: felváltva énekelnek benne. A lemeztől az Edvard Grieg, norvég zeneszerző dallamaira írt Morning Mood-dal köszönünk el. Mégis azt érezzük, bár csak ne lenne vége – gyorsan elrepül ez a vidám félóra.  A Parazolnak jó tett ez a kicsit könnyedebb, felszabadultabb mellékprojekt, Nelson személyében pedig egy érdekes figurát ismerhetett meg a magyar közönség. Kíváncsian várjuk a folytatást.