A szentgotthárdi Zaporozsec zenekar 2004-ben alakult, és azóta egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert. A köztudatba az Azon az éjszakán című számokkal kerültek be, ami a 2015-ben megjelent Sok szerencsét Mr. Grosky! című albumukon hallható. A zenekar fennállása óta két nagylemezzel jelentkezett, az említett korong után ebben a hónapban Pixelek címen jelent meg a következő, amely 13 számot tartalmaz, köztük két korábbi dal remix változatát. Ennek a lemeznek a bemutatójára február 17-én került sor az Akvárium Klubban.

A hangulat megalapozására az eXtensive zenekar volt hivatott. Ez többé-kevésbé sikerült is, bár a zenéjük még kicsit nyers, nem teljesen kiforrott. Van még hová fejlődniük, de megtalálják a saját hangjukat, akkor még többre is vihetik.

A terem mérete és befogadóképessége miatt a hangulat egy családias, vidéki klubkoncertre emlékeztetett. A zenekar végig tartotta a kapcsolatot a közönséggel, így még közvetlenebbé tették a légkört. Az új lemezen található egy Quimby szám, a Szellő feldolgozása, ez az online albumon ez nincs rajta, de a koncerten ezt is eljátszották. Található még a korongon egy megzenésített vers is, József Attilától a De szeretnék… Kedves Jocó! címmel. Az új dalokon kívül a régiek közül is játszottak, amiket a hallgatóság is teli torokból énekelt.

A hangzás és a koncert felépítése is jól átgondolt, jól strukturált volt. Főleg hogy az Emszercéanégyzeten után a Négyzetek közt következett, micsoda szóvicc, hogy az énekes, Varga Bence szavaival éljek. A hangzás nagyon változatos, a rock’n’roll, blues, gitárzene és pop hatását is felfedezhetjük benne, így nem lehet unatkozni koncert közben. Otthon, lemezről hallgatva talán nem tűnik annyira rockosnak, inkább dallamos a hangzás, de élőben sokkal jobban érvényesül a zene, sokkal rockosabb a hangzás. Emellett persze ugyanolyan dallamosak a dalok, nagyon jót lehet rájuk táncolni, ugrálni.

A terem és a színpad méretei miatt a vetítés nem érvényesült annyira, mert a dobos nagyrészt kitakarta a képeket, videókat, de azért hozzá tudott tenni az élményhez. Inkább a fénytechnika volt hatásosabb. Összességében egy jó hangulatú, jól felépített produkciót láthatott a közönség. Remélem egyszer egy teltházas koncerten is viszontlátom majd őket a NagyHallban.

Szollár Zsófi fényképei: