Tegnap este kezdetét vette az ország egyetlen komolyzenei tehetségkutatója. A nagy várakozások után most végre ízelítőt kaptunk a mezőnyből, ami idén is színesnek és szórakoztatónak ígérkezik. Az első műsorban a tinik korcsoportját ismerhettük meg, akik közül kilencen jutottak tovább a következő fordulóba. 

A 4. évad a megszokott magas színvonal mellett újdonságokat is hozott. A zsűri tajgai azonban a tavalyi évhez képest nem változtak. Idén is Miklósa Erika (operaénekes), Várdai István (csellóművész), Balázs János (zongoraművész), Kesselyák Gergely (karmester) és Batta András (zenetörténész, tanár) döntenek a fiatal tehetségek sorsáról. A klasszikus zenei világ egyedülálló szórakoztatóművésze, Bősze Ádám mellett a Fölszállott a pávából ismert Morvai Noémi lesz a műsor házigazdája.

Ahogyan azt már megszokhattuk, minden zsűritagnak van egy hegedűje, amit az általa legjobbnak ítélt versenyzőnek ad át, automatikusan továbbjuttatva ezzel a zenészt a következő fordulóba. Idén azonban már nem közvetlenül a produkciók után jut erre lehetőségük, hanem az adás végén az eredményhirdetésen. A zsűrinek így több ideje marad végiggondolni, értékelni a hallottakat és látottakat, az érzelmek mellett a maradandó élmények is előtérbe helyeződnek.

forrás: Virtuózok (YouTube)

A versenyben továbbra is három korcsoportban mutathatják meg a kicsik, a tinik és a nagyok, hogy helyük van a komolyzenei élet színes palettáján. Minden korosztályban nyertest hirdetnek, akik közül majd egy abszolút győztes is kikerül. A zsűri mellett természetesen idén is számítanak a közönség szavazataira a végső döntés meghozatalában. Az elismerés és a tapasztalatgyűjtés mellett a díjak sem utolsóak a versenyzők számára, hiszen jelentős világhírű koncerthelyszíneken léphetnek fel, valamint olyan feltörekvő zenészek nyomdokaiba léphetnek, mint Boros Misi vagy Kökény Tamás. Ha lemaradtál volna, a teljes adást itt megnézheted.

A tinik korcsoportjának továbbjutói:

Pethő Rebeka (fuvola)

Varga Mária Kinga (fagott)

Temesvári Bence (cselló)

Kiss Péter (harmonika)

Beke Márk (harsona)

Szabó Ágoston (ének)

Urbán Benjámin (zongora)

Fazakas Tamás (ének)

 

 

Kiemelt kép: Médiaklikk