Budapesti Tavaszi Fesztivál – Várdai István és Frankl Péter koncertje

Hézer Luca 2018. ápr. 23. 0 0

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legjobban várt előadása a Zeneakadémia Nagytermében került megrendezésre. Várdai István és Frankl Péter közös koncertje kétség kívül a közelmúlt kiemelkedő eseménye volt, amely a helyszínre vonzotta a klasszikus zenei élet nagyjait és rajongóit is.

Várdai István előadásai mindig fontos helyet foglalnak el a hazai kulturális élet színterén. A csellista ezúttal egy igazi példaképpel, az 1935-ben született Frankl Péterrel lépett színpadra. A művész a mai napig meghatározó szerepet tölt be a klasszikus zene világában, inspirációként szolgál mind a fiatalabb generációknak, mind az érett művészeknek. A két zenei tehetség találkozása pedig igazi muzikális élmény, ami kétség kívül nehezen foglalható írásba.

A koncerten elsőként Mendelssohn b-dúr cselló-zongora szonátája (op. 45) csendült fel. A darab igazi örökzöld klasszikus, ami lágy dallamaival, harmonikus felépítésével kitűnő indítást adott az estnek. Frankl Péter zongorajátéka lehengerlő élményt nyújtott. Lendületes, élettel teli előadásmódja tökéletesen visszaadta a darab hangulatvilágát és atmoszféráját. Sallangmentes hangok uralták a színpadot olyan magas fokú zenei intelligenciával és őszinteséggel, amit csak a legnagyobbak tudnak interpretálni. Mindez azonban az est csellistájáról is elmondható.

 

Várdai István játéka azért olyan különleges, mert képes bármilyen stílusú darabhoz, zenészhez vagy koncepcióhoz tökéletesen igazodni úgy, hogy eredeti stílusát sem veszíti el. Rendkívül jól uralja hangszerét, amit az is tanúsít, hogy Mendelssohn darabjánál sem esett túlzásokba, képes volt visszafogni azt a hatalmas energiát és hangerőt, ami a Stradivari-csellójában rejlik. Megvan benne a kellő alázat a zene iránt, ami sokkal fontosabb, mint az egyéni értékek előtérbe helyezése – amelyek azonban éppen ebben az előadásmódban mutatkoznak meg igazán. A két zenész mentalitása tehát egyáltalán nem áll távol egymástól, hiszen mindketten a zenei bravúrok és az egyszerűség egyedi bemutatásában jeleskednek.

A Mendelssohn-darab különlegessége, hogy a dallamok rendkívül jól illeszkednek, egymásból inspirálódnak, építkeznek. Ezzel egyfajta állandóságot, kohéziót adnak a darabnak. A koncerten pedig mindkét zenész pontosan érezte ezt a fajta összetartást. Az intonációk és kiforrott zenei megoldások remekül kiegészítették egymást a zongora és a cselló szólamában. Az egységesség ellenére közel sem volt monoton a mű előadása, hiszen a tisztaság és a harmónia teljes mértékben magával ragadta a hallgatót.

 

A következő mű szintén egy jól ismert, szinte kötelező darab, amelyet éppen közismertsége miatt olyan nehéz újszerűen előadni. Frankl Péter és Várdai István viszont kétség kívül uralta a színpadot Schubert a-moll cselló-zongora szonátájában (D. 821) is. Már a mű kezdetén érezni lehetett a lírai színezetű fő motívumban, ahogyan a két zenész együtt indítja el a zenei gondolatot, amelyet mindketten pontosan átlátnak és éreznek. Éppen annyi energiát és fokozást kaptunk, mint amennyi szükséges ahhoz, hogy katarzist generáljanak a művészek anélkül, hogy túlzásokba esnének. A játékosság és a könnyedség végig jelen volt a műben, különösen a visszatérő motívumok esősítették fel ezt, emellett azonban a mély tartalmi mondanivaló is tökéletesen visszatükröződött az előadásmódban.

 

Az igazi személyiségbeli kiteljesedést azonban a koncert második fele hozta el, ahol elsőként Schumann opus 102-es sorozata  – Öt darab népies stílusban – hangzott el. A rövid egységek több teret adnak a zenészeknek az érzelmi és zenei kiteljesedéshez, mint azt elsőre gondolnánk. A technikai és intonációs bravúrok azonban csak az igazán érett és tudatosan építkező zenészek előadásában képesek tartalmat nyerni – erre láthattunk kitűnő példát a koncerten. A hangulatok gyors váltakozása olyan kiforrott stílusban valósult meg, amelyet nagyon ritkán hallani még a Zeneakadémia Nagytermében is.

Végül Dohnányi b-moll cselló-zongora szonátáját (op. 8) hallhattuk, ami ismét bebizonyította nemcsak a két zenész, hanem a zeneszerző, Dohnányi Ernő zsenialitását is. A darab egy igazi modern zenei mű az impulzusáradatok hatására, de emellett megtartotta a klasszikusok dallamosságát, így képes megragadni és fenntartani a hallgató érdeklődését. Várdai István pedig, ahogyan azt tőle megszokhattuk, remekül idézte meg ezt a hangulatot. Emellett Frankl Péter nyílt és érzelmes játéka legalább ekkora szerepet játszott a sikerben.

 

A vissza-visszatérő fő motívum arányosan és ízlésesen kötötte össze a darab egyes szerkezeti részeit, míg eljutottunk a befejező gondolathoz. Ekkor tudatosult bennünk, mekkora érzelmi és esztétikai többletet kaptunk a zenészektől. Amikor már úgy éreztük, nem lehet tovább fokozni a hangulatot és a közönség ámulatát, felcsendült ráadásként Mendelssohntól a Dal szöveg nélkül. Egy biztos: ilyen tiszta és kifejező előadást ritkán hallhat az ember. Frankl Péter és Várdai István újfent megmutatta nekünk, mi is az a nagybetűs Zene…

 

Kiemelt kép: Budapesti Tavaszi Fesztivál (Facebook)

Tags: cselló, Dohnányi, Frankl Péter, klasszikus, Klasszikus zene, koncert, Mendelssohn, Nagyterem, Schubert, Várdai István, Zeneakadémia, zongora Categories: DOB+BASSZUS
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts