Bach és Kodály csellón – Várdai István koncertje a Magyar Rádió Márványtermében

Hézer Luca 2018. Már. 7. 0 1

A Márványteremben régen láthattunk ennyi vendéget, zenészt és érdeklődőt, mint tegnap este. A közönség népes száma azonban magától értetődő, ha a világ egyik legelismertebb és tehetségesebb magyar csellistája, Várdai István koncertfelvételét hallhatjuk élőben, ráadásul olyan ígéretes zeneszerzők társaságában, mint Bach vagy Kodály. Kiváló zenész, különleges darabok, kellemes atmoszféra – minden tényező adott egy hangulatos estéhez…

A koncert Bach ikonikus csellódarabjai közül az ötödikekkel, a c-moll szvittel (BWV 1011.) indult. A Prelude egy kellemes, lágy indítást adott az estének, ahol már az első pillanattól kezdve megteremtődött az a harmonikus atmoszféra, amely nem hagyott nyugvópontot az egész koncert alatt. Az első szakaszon végigvonuló két fő dallamvonal egymásba fonódva, mégis valódi átvezetés nélkül váltja egymást. A leheletfinom intonáció azonban továbbfűzte a gondolatot megszakítás nélkül a könnyed és érzelemgazdag barokk mozzanatok váltakozásával.

 

A zeneiség áradata vitt minket előre egy egyenes vonalon, de ezt csupán a második tétel, az Allemande határozott indítása tudatosította bennünk. A barokk táncokat megidéző szakasz egy rendkívül fülbemászó motívumot vonultat fel újra és újra, amely így végig a gondolatainkban marad. Ez azonban nem tette egysíkúvá az előadásmódot, inkább összetartotta azt, várakozással töltve el a közönséget a különböző dallamvariációk felé. Várdai István pedig remekül ért ahhoz, hogy egy már sokat hallott darabot újszerűen, egyedien adjon elő, így téve megismételhetetlenné minden egyes fellépését. A harmadik tétel – Courante – ugyanazt a tematikát, szerkezeti megoldást követi, mint az előtte álló, nem meglepő tehát, hogy ez a szakasz rövidebb, mint a többi. Az apró mozzanat új, erőteljesebb dallamokat von bele a darabba.

Ezt követően a Sarabande egy melankolikusabb kitérőt adott az előadásnak. Várdai István játékában a természetesség, őszinteség uralkodik, így ez a szakasz a maga egyszerűségében képes volt megadni azt az átszellemült, emelkedett hatást látványos elemek nélkül is, amely magához vonzza a figyelmet. A Gavotte ismét lendületesebb, levegősebb irányba terelte a szvitet, ami a folyamatos fokozás helyett a feszességgel és a gyönyörködtetéssel éri el a kívánt hatást. A befejező tétel – Gigue – pedig ugyanezt a szellemiséget fűzte tovább, ám a lezárást mégis keretesnek érezhettük a kezdésre reflektáló harmonikus előadásmódnak köszönhetően.

A koncerten elhangzott darabot (0:39 – 1:04) a csellista előadásában itt meghallgathatod:

 

A második darab, Kodály Szólószonátája sokkal több izgalmat, technikai bravúrt, felfokozott pillanatot okozott a hallgatóknak Bach lírikus atmoszférája után. Már a kottára pillantva egyértelműen kitűnik, ez a darab bizony csellistát és hangszert nem kímélő, katarzisokkal és zenei intonációk kavalkádjával gazdagított előadást fog hozni. Az indítás (Allegro maestoso ma appassionato) rögtön erőteljes, az első pillanattól kezdve felvázolja a teljes mű zenei világát. A crescendok és bujtatott pizzicatok önálló életre kelnek, a sok kisebb katarzis pedig egy-egy nyugvóponttal zárul. Ezt a fő témából építkező variációk mutatják a legjobban, amelyek a gyakorlottság mellett nagy adag érzelmi intelligenciát is megkövetelnek. A tétel befejezésében a mély hangok rezgése és zengése rendkívül szép kicsengést adott, ami egyaránt köszönhető a remek akusztikának, a Stradivari-hangszernek, valamint a csellista bravúrjának.

 

A Szólószonáta második tétele (Adagio con gran espressione) inkább az érzelmi katarzisra helyezte a hangsúlyt indításával. Később az egymás mellett futó két dallamnak köszönhetően már kettős impulzus hatása alá kerülhettünk, amelyből a hirtelen felugró téma ragadta ki a hallgatót. Az izgalmas, modern elemekkel tarkított darab rendkívül jól illeszkedett Várdai István stílusához. Sikerült pontosan eltalálnia azt az egyensúlyt a precizitás és az egyediség között, amely a változatosság mellett nem bizonyul túl hivalkodónak egy laikus számára sem. A késleltetések, fel-fel bukkanó új karcos dallammotívumok után a finom lezárás egy ritmusos, pattogós befejezést sejtet a darab egészét tekintve, amelyet meg is kapunk a harmadik tételben.

Az utolsó nagyobb lélegzetvételnyi rész – Allegro molto vivace minden egyes perce lendületes, élvezetes. Könnyen követhető dallamosságának köszönhetően annak ellenére, hogy viszonylag sok téma jelenik meg egymástól függetlenül. Az éneklő, kellemes, népdalokat is megidéző részek mindegyike önálló atmoszférateremtő erővel bír, s ezt a csellista tökéletesen közvetítette a közönség felé. Az érzelmi kavalkádban üdítően hatnak a visszaköszönő ismerős dallamrészletek a megnövelt intenzitás ellenére is. Zárásképp még egy utolsó eszmefuttatással végigszaladtunk a befejező hullámon, hogy egyetlen hang rezgésébe fusson bele minden felgyülemlett energia. A közönség pedig ennek fényében egy energikus, látványos és élvezetes koncert élményével hagyhatta el a Magyar Rádió Márványtermét.

 

 

 

Borítókép: Hungaroton 

Tags: Bach, Bartók Rádió, cselló, Kodály Zoltán, Magyar Rádió Márványterme, Várdai István Categories: DOB+BASSZUS
Related Posts