Aktuálpolitika és zeneszámok, ebből valami jó is kisülhet? Igen, határozottan igen, itt vannak az ékes bizonyítékok, persze van jó pár megosztó szám, amit lehet szeretni és kifejezetten utálni. A többségük mégis jó, van bennük a mai Magyarországból egy olyan szeglet, amely sokakat foglalkoztat, felháborít, sokszor erős iróniával fűszerezve, bújtatva, ki nem mondva, csak utalva. A politika és a művészet most ismét egy kissé összefonódott, szerencsére nem úgy, mint a kommunista kultúrpolitikában a Három T (Tiltott, Tűrt, Támogatott) idején,  ez most más, határozott szókimondás, egyet nem értés.

1. Ricsárdgír – Mindenki boldog

Ebben az országban jó élni, Magyarországon mindenki boldog. A Ricsárdgír zenekar üdítő, szókimondó, jó hangzás világgal dolgozó műve méltán került a lista első helyére, három perc negyvennégy másodpercbe sűrítve sokunk gondolatai. Nem is kell ehhez több duma, tessék meghallgatni.

2.Quimby – Forradalom

Quimby – Forradalom, a zenekar tagjai nem foglalkoznak azzal, ki hogyan érti a szövegeiket, de ezt nagyon nehéz máshogy érteni. Az országban valami baj van, ha nem is forradalom, de változások szükségesek. “Hát üvöltsön akinek tetszik a zaj! // Aki a bársonyszékbe új majmot akar // Hát fel a kezekkel aki nem akar félni! // Segget nyalni kussban remélni, négy sor a szövegből és nem is kell több magyarázat, ez bizony aktuálpolitikai reflektálás,  rendkívül bátor hangvétellel. Van egy korábbi számuk, a Kivándorló Blues, amiben szintén találhatunk a mai Magyarország hibáira, a kivándorlásra ráhúzható utalásokat: “inkább szoríts nekem // ha menni muszáj // hidd el én veled maradnék // szívesen széjjel szakadnék // ha lenne mér’ Magyarország!”

3. Kozmosz: Mi szabadabbak vagyunk, mint ti valaha lesztek

A Kozmosz punkrock zenekar dala 2013-ban jelent meg, ezzel kissé úttőrök voltak a műfajban. Ám mégis, kitől mástól várnánk ezt, mint egy punkrock bandától. Teljesen aktuálpolitikai utalások találhatok a szövegben: “Audira cseréltétek a Volgákat”, “Tisztelegjen a faszom tinektek”, “Ez az ország nem néma legelő”. Jóérzésű punkok, akik nem tudnak azonosulni a mai politikai elittel, annak különféle korrupcióival, gátlástalan hazugságaival. Előtte Crtl-X (Búcsú Schmitt Páltól) című számuk megteremtette az alapot a Mi szabadabbak vagyunk, mint ti valaha lesztek-hez.

4. HétköznaPI CSAlódások – Soros

Soros György, Soros-terv, Soros-szám a HétköznaPi CSAlódások zenekartól, ennél többször még a közmédiában se hangzott el a Soros név (na jó, ott talán mégis), mint ebben a számban, de itt vannak értékes, nép, nemzetébresztő gondolatok.

Sőt, az igazi ínyenceknek a legújabb HétköznaPI CSAlódások szám: Putyin és Trump

5. KerecseN – VAJON MIT SZÓL EHHEZ BRÜSSZEL? 

A magyar emberek retinájába égett a Brüsszel, sokan még nem is jártak ott, de ilyen befeketítés után képes valaki repjegyet váltani oda?! Állítsuk meg Brüsszelt, Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni, Soros mellett mindenben Brüsszel a hibás a kormányzat, a Fidesz-propaganda szerint. Erről született egy erősen megosztó szám, kellő iróniai érzékkel kell hallgatni, de vajon mit szól ehhez Brüsszel?

5+1. OSTOBÁK – Soros György!

Ez a szám zseniális, mindenről Soros tehet, de tényleg. A szöveg tanulsága szerint miatta nem mennek nézők a meccsekre, miatta van lezárva az államhatár, az sorok íróját miatta szarta le a madár, a cipőfűzője is elszakadt tőle. Ez az igazi Soros-terv, megnehezíteni a magyar emberek mindennapjait.

“Soros György miatt nem mentem munkába // Biciklim kerekét mindkettőt kivágta // Elvette tőlem a Budapest-bérletem // Miatta nincsen két napja székletem”

Kiemelt kép:  Ricsárdgír: Mindenki boldog videójából egy jelenet.