A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház

Palotai-Kóbor Zalán 2018. máj. 11. 0 2

Egy hihetetlenül sokoldalú, összetett és egyedi elemekből építkező mű ritkán tapasztalt erejű élményével lehetnek gazdagabbak mindazok, akik Alföldi Róbert legújabb, Arthur Miller által írt, és a Weöres Sándor Színházban bemutatott A salemi boszorkányok című rendezését tekintik meg.

A salemi boszorkányok története csaknem közismert. A 17. század végén a történet névadójául szolgáló amerikai kisvárosban összesen több mint másfél tucat nőt akasztottak fel vagy hagytak bebörtönözve meghalni néhány fiatal lány keltette tömeghisztéria hatására. Az eredeti történet, így a darab alaphelyzete és konfliktusa is tragikusan valószínűtlen: miután tizenéves lányok egy csoportja okkult szertartást folytat a közeli erdőben, a helyi lelkész pedig észreveszi őket, megindul a boszorkányvadászat, és a per fordulatokat nem nélkülöző, feszültségteli folyamata.

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Személyes konfliktusokból temérdek adódik a mű során, az indulat fokozódik, a tét hamarosan emberi életekben mérhető. Az erőszak már az első néhány percben megjelenik a szexuális feszültséggel egyetemben – néha elválaszthatatlanul együtt járnak. Mindkettő elhatalmasodóan súlyosbodik a történet előrehaladtával, olykor-olykor szokatlan betetőzéssel teljesedve ki. Több rövidebb, de annál komikusabb jelenet is beékelődik az egyébként egyáltalán nem kedélyes hangulatú cselekménysorozatba. Az irónia tökéletes eszköze a vallási fanatizmus következtében létrejövő, gyakran nevetséges eseményeknek.

A legtöbben megtörnek és felőrlődnek a nyomás alatt. Az igazán tiszta erkölcsű szereplők számára a megbékélést és a megváltást az akasztás jelenti: csak így tudják megőrizni lelkük és saját igazuk teljességét, és elhagyni a bűnös, kárhozott Salemet. A mű erkölcsi győztesei végül abszurd könnyedséggel sétálnak ki a színről, mintha az „alagút” hívná őket. A szereplők kollektív tragédiáját félelmeik és azok projekciója, a beteges bosszúvágy, valamint a babonásság szinte előrevetítik. A téboly és a terror már-már robespierre-i szinteket ölt, amikor a bíróság tagjai egymást (és mindenki mást) vádolják boszorkánysággal. A bűnbakkeresés és a paranoia vezérli valamennyi cselekedetüket; lassan mindenki gyanússá válik, és a lelkiismeret senkit sem menthet meg. Az egész olyan, mint egy koncepciós per. Ítéletet kell hozni, fel kell deríteni az összeesküvést, meg kell őrizni az igazságszolgáltatás és a hatóságok tekintélyét. És óvakodni kell a népharagtól mindeközben…

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A kereszténység hite központi motívum. A vád eszköze, egyben a szereplők életének meghatározó része mind egyéni, mind közösségi életük szempontjából. Mindenki másképpen értelmezi az igazi keresztény szerepét. A Tízparancsolat külsőleg erős hivatkozási alap, de a folytonos emlegetése közben elvesznek a keresztény hitélet ténylegesen fontos elemei; az őszinteség és a szeretet. Ezekben az érzésekben csak néhány szereplő osztozik, és alig jelennek meg a mű alatt. Nehéz kiemelni egy-egy szereplőt, egy-egy karaktert, egy-egy színészt, talán nem is szükséges: valamennyi játszó teljes hitelességről és azonosulásról adott tanúbizonyságot. Bányai Kelemen Barna (John Proctor, a főszereplő) és Szerémi Zoltán (Danforth, a bíróság elnöke) játéka azonban különösen sokáig rezonál vissza bennünk.

A Salemi boszorkányoknak számtalan “tanulsága” van. A gyűlölet, a bosszúvágy, a félelem és a mérhetetlen indulat a primitív ösztönök szintjére veti vissza a szereplőket, emlékeztetve az embert az állatvilágtól elválasztó, hajszálnyi vonalra. A kollektív tudattalan és tudat egyaránt arra készteti őket, hogy különösebb ellenszegülés nélkül álljanak be a hamisan gerjesztett félelem árnyéka alá, félredobva bármiféle racionalitást, és hagyják, hogy egyenként vigyék el a megvádoltakat.

Igazán szembetűnő, ahogyan a démoni jelenlét puszta feltételezése valóságos démonokká változtatta a szereplőket. Az igazi gonosz nem köztünk él; bennünk van. Túlzás nélkül állíthatom, a modern magyar színház egy új és sokatmondó remekműve született meg Szombathelyen.

Szereplők:
John Proctor/Bányai Kelemen Barna
Elizabeth Proctor, John felesége/Bánfalvi Eszter
Abigail Williams, Parris unokahúga/Fekete Linda
Danforth, kormányzóhelyettes, a bíróság elnöke/Szerémi Zoltán
Parris tiszteletes, salemi lelkipásztor/Mertz Tibor
Hale tiszteletes, beverley lelkipásztor/Kálmánchelyi Zoltán
Hawthorne, bíró, a bíróság ügyésze/Kenderes Csaba
Mary Warren, Proctor szolgálója/Hartai Petra
Rebecca Nurse/Kiss Mari
Francis Nurse, Rebecca férje/Avass Attila
Giles Corey/Jordán Tamás
Tituba, Parris néger szolgálója/Vlahovics Edit
Mrs. Ann Putnam/Nagy Cili
Thomas Putnam, Ann férje/Kelemen Zoltán
Betty Paris/Gonda Kata
Ezekiel Cheever, bírósági jegyző/Bajomi Nagy György
Herrick, porkoláb/Szabó Róbert Endre
Mercy Lewis, Putnamék cselédje/Wessely Zsófia
Susanna Walcott/Dunai Júlia

Díszlet/Jelmez: Kálmán Eszter
Ügyelő: Győrváry Eszter
Kellékes: Viszlay Zoltán Fülöp
Súgó: Kovács Krisztián
Rendezőasszisztens: Kovács Krisztián
Rendező: Alföldi Róbert

Bemutató: 2018. május 11. 19 óra, Nagyszínpad

Az előadás megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Tags: Alföldi Róbert, Arthur Miller, Bányai Kelemen Barna, Salemi boszorkányok, Szerémi Zoltán, Színház, Szombathely, Weöres Sándor Színház Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts