Mondjad, Atikám! – Vecsei H. Miklós József Attila estje a Pesti Színházban

Zsófia Feigl 2018. feb. 11. 0 -1

„A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.”
(József Attila)

József Attila a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. Művészete sokrétű, megpróbáltatásokkal teli életútját is sokan ismerik. Már több színdarabban, musicalben is feldolgozták az élettörténetét és a műveit, azonban Vecsei H. Miklós darabja egészen más, új szemszögből mutatja be, hogy milyen erő és szeretni vágyás is lakozott a költőben. A darabot 2017. október hetedikén mutatták be a Házi színpadon, majd december 25-én a Pesti színházban, és azóta is nagy az érdeklődés iránta, szinte minden előadás teltházas. Nem véletlen, hiszen tényleg fantasztikus, olyan darab aminek megnézése után az ember még napokig a hatása alatt van.

„József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte” – írja róla naplójában Márai Sándor. A színész ezekből a mélységekből merít a darabjában, ami több annál, hogy elmondja, vagy elénekeli egy-egy híres versét. Tudatosan hagyta ki például a Mamát vagy az Altatót, mert ezeket mindenki ismeri. Azt szerette volna, ha a néző egy  olyan emberi sorsot lát, amivel azonosulhat. A versekből inkább csak részleteket csempész bele az előadásba, amelyben megszemélyesíti a költőt, és úgy mutatja be az életét, szerelmeit és műveit, mintha ő maga lenne József Attila.


Egy vers olvasva nem tud úgy hatni, mint amikor előadják. Nem az életedre, hanem csak arra az egy órádra vannak hatással, amikor olvastad. Ahhoz, hogy ténylegesen hatással legyen rád, az kell, hogy egy másik élő lény átadja, és rajta keresztül megértsd. Mert különben csak szavak maradnak. A színház pedig tulajdonképpen erről szól.


– nyilatkozta a színész egy, a Deszkavíziónak adott interjúban.

A 25 éves színész olyan átéléssel, és olyan profin játssza a szerepet, olyan magával ragadó az előadása, hogy néha azon kaptam magam, hogy nem veszek levegőt, nehogy lemaradjak egy szaváról. 

A díszlet egy szoba egy ággyal, sparherddel, székkel, asztalkával, ablakkal, és ajtóval. Az előadás kezdetén még rendezett, ahogy a színész ruhája is, majd ahogy haladunk előre József Attila életében úgy lesz egyre ziláltabb, tükrözve a költő lelkiállapotát. A szobában egyre nagyobb lett a rendetlenség és a káosz, a kezdetben rendezett, elegáns ruházatból a végére vizes, zilált alsó öltözet maradt szimbolizálva a költő lelkében uralkodó rendezetlenséget, és lecsupaszított érzelmeket. Nem csak a díszlet és a ruházat, de a hanghatások, és az időnként megjelenő zenei aláfestés is nagyban hozzájárul, hogy a néző még inkább átélje, hogy mi is játszódhatott le a költőben. Érdekes koncepció, hogy a darab József Attila  éltét, és az elhatalmasodó lelki betegségét Krisztus keresztútjának stációval állítja párhuzamba. Így a költőt, mintha egy földöntúli, isteni szintre emelné, de mivel egyes szám első személyben jelenik meg, mégis közel érezheti magához a néző.

Az előadás végén elmarad a meghatott hüppögés, nincs feloldozás. Erős, egyszerű a befejezés, ami arra készteti a nézőt, hogy egyedül dolgozza fel a látottakat, átélteket, és hogy elgondolkozzon azon, hogy vajon milyen élete is volt József Attilának, hogyan jutott oda, ahová, és milyen erős érzelmekkel, milyen démonokkal küzdött. Még napokkal utána is néha beúszott a gondolataimba a darab, és eszembe jutott egy-egy részlete, amin aztán elmerenghettem. Maradandó, csodálatos élmény.

 

A darabról:

Előadja: Vecsei H. Miklós

Látvány: Vecsei Kinga Réta

Ügyelő: Héjj János       

Súgó: Kertes Zsuzsa

A rendező munkatársa: Várnai Ildikó és Suri Zsófia

Rendező: Vecsei H. Miklós

Tags: budapest, előadás, irdodalom, József Attila, Krisztus, Márai Sándor, Vécsei H. Miklós Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts