„Helyesen írni csak a nemes ember tud” – Egy őrült naplója a Jurányiban

Molnár Flóra 2018. ápr. 20. 0 0

Akszentyij Ivanovics Popriscsin nem akárki. Címzetes fogalmazó, a főnök „kedvence”, és ami a legfontosabb, nemes. Aki  pedig nemes, az már nem is lehet akárki. Egy csinovnyik középszerűségbe való beleőrülésének történetét kísérhetjük végig az Orlai Produkciós Iroda Egy őrült naplója című előadásán, amelyet a Jurányi Házban tekinthetett meg a nagyérdemű: Bodó Viktor rendezésében az őrültek útja szükségszerűen tragédiába fullad.

Csapzott, őszülő frizurájú, kopottas kabátú öregúr „kreál esőt”, gyönyörű harmóniába rendezve az egyszerű zajokat. Már a darab elején sejthetjük, hogy egy végtelenül autentikus világot kaphatunk Keresztes Tamás közvetítésével, amelynek auditív részét maga a művész alkotja meg. Szimbolikusan jelentheti ez azt is, hogy a karakter a saját valóságát építi. Mégis, vajon bevonható lenne-e a befogadó, ha nem lenne ennek a világnak valamiféle érvényessége?

Karakterünk világa abszurd, ám nem megérthetetlen, végképp nem átérezhetetlen. Talán mindannyiunkban felmerült már a középszerűség undort keltő gondolata. Az, hogy szerencsés esetben nem esünk kétségbe, annak köszönhető, hogy mi tehetünk. Popriscsin nem tehet. Környezetének igazsága nem engedi megmásítani agyonunt szerepét. Popriscsint az emberi természet egyik legalapvetőbb mozgatórugója vezérli, a jobbra való törekvés. Amikor ez külső tényezők miatt megreked, nem marad más, mint a kutyákkal való beszéd.

Az azonosulás folyamatában sokat segített a naplóforma megtartása, valamint a testábrázolás. A színpadon megjelenített test minden szépségével és hibájával együtt valóságos volt. Nem volt túlidealizált és nem volt emberfelettien elgyötört. A meztelenség mellett az ürítés kiemelt mozzanata is értelmet kapott ebből a szempontból, helyesebben ebből a szempontból is, hiszen a nézetei miatt megalázott karakter dehumanizálása, a kopaszra nyírás és az embertelen környezetbe való kényszerítés mellett itt volt a legmegragadhatóbb. Egyúttal ez, az anyagcserével rendelkező, élő, tapintható test gátolja meg Popriscsint akár szerelmének beteljesülésében is. Markáns, jól körvonalazható ábrázolás nélkül ez sem lett volna ennyire érzékelhető a közönség számára. Természetesen mindezek az elemek csak kiváló színészi játékkal kaptak értelmet, amelynek segítségével (minden bizonnyal alapvető alkotói szándékkal) egy olyan karakter elevenedett meg, amelytől az önsajnáltatás a lehető legtávolabb állt. Emiatt volt egyáltalán lehetséges Popriscsin világának boncolgatása. A dolog tragédiájától való megfelelő távolságtartás nélkül, úgy gondolom, a szánalom érzése könnyen elhatalmasodhatott volna a közönségen.

 

Keresztes Tamás azonban nemcsak színészként remekelt. Az általa tervezett díszlet többfunkciós és kifejező. Az előadás háromnegyede egy lakás expresszionista ábrázolású belső terében játszódik, amely egyszerre elevenítette fel bennem Munch festészetét és a Dr. Caligari díszleteit. A szoba aztán átalakult egy letisztultabb, kiüresedett térré, amely remekül szemlélteti hősünk „celláját” és teljes elszakadását a valóságtól.

A vizualitás és a hangeffektek mind ahhoz járultak hozzá, hogy elfogadjuk, sőt, integrálódjunk a főszereplő világába. Érdekes játék volt számomra a valóság újabb síkjának megjelenítése. Popriscsin elképzelt darabjának jól kidolgozott bemutatása egyrészt a skizofrénia érzetét keltette, másrészt párhuzamba vonható azzal a valósággal, amit a szereplő szintén saját maga alkotott, ám abban él is. Ez a mozzanat ugyanakkor azt a kérdést is felvetette számomra, hogy miért érvényesebbek a társadalom által kreált szabályok, mint egy őrült kreált szabályai?

Huszonegyedik századi emberként ugyanis legalább annyira abszurdnak tűnik az a néhány száz évvel ezelőtti társadalmi rendszer, amelyben „helyesen írni csak a nemes ember tud”, mint az a világ, amelyben állatok leveleznek.  Ennek az egyébként evidens kérdésnek a kidomborítása számomra kevésbé volt érzékelhető a Bodó-féle rendezői koncepcióban. Elsődlegesen a megőrülés folyamata, az elnyomottság és folyamatos megalázkodás következményei felől volt érezhető a közelítés, valamint az individuum kérdése kapott, úgy hiszem, nagyobb szerepet, amely azonban szintén égető az egyre csak rohanóbb, egyre elgépiesedőbb világban. Gyönyörű csúcspontja volt a darabnak a „király” születése, amely egybeölelte a munkájába „berozsdásodott”, kiteljesedni nem tudó ember problémáját a társadalmi hierarchia igazságtalanságaival.

Kiemelt kép: Jurányi Ház

Tags: Az őrült naplója, Bodó Viktor, Egy őrült naplója, Jurányi Ház, Keresztes Tamás, Nyikolaj Vasziljevics Gogol, Orlai Produkcós Iroda, Színház Categories: SZÍNHÁZ
Related Posts