Egyasszony nevet: a közönség nevet. Egyasszony gyászol: minden néző gyászol.

Bagó Letícia 2018. ápr. 26. 0 2

Egy nagy sikerű blogból kiindulva, Péterfy-Novák Éva történetét Tenki Réka oly módon vitte színpadra, amit elképzelni sem tudtam a könyv ismeretében. Az Egyasszony című előadást a Füge és az Orlai Produkciós Iroda Paczolay Béla rendezésében, Tasnádi István átdolgozásában állította a Jurányi Ház színpadára.

A történet már első olvasatra is elborzasztja a nézőt: Évának, a fiatal anyukának kislánya a születése során súlyosan sérül, szellemi fogyatékossá válik. Hét évet adott nekik a sors, az édesanya pedig több évtizednyi csend után nyers őszinteséggel írta le életének ezen szakaszát az online közönségnek. A szomorú szinopszis ellenére, a félreértések elkerülése végett jelezném, hogy ez nem a világot és a nő boldogságát végleg eltemető darab. A tragédia ellenére minden percében az életet ünnepli; vagy azért, mert valaki a világra jött, vagy éppen azért, mert valakit most veszítettünk el, de legfőképp azért, mert valaki él.

Először még kétség fogott el, hiszen sejtelmem sem volt, hogy ekkora traumát és megannyi érzelmet hogyan fog tudni egy ilyen fiatal színésznő átadni egy monodrámában, ami önmagában is az egyik legnehezebbnek tartott műfaj; persze tudtam azt is, a 2016-os MOST Fesztivál legjobb alakításának járó különdíját is ezért a szerepért nyerte el Tenki Réka. Másfél óra alatt sikerült az egész nézőközönséget végigvezetnie egy olyan érzelmi skálán, amit ész éppen csak felfoghat. A könyv írója is a humor segítségét kérve lépett túl a szembejövő akadályokon, ezt azt életérzést pedig olyan mesterien éreztette velünk, hogy nem is vettük észre, de máris nevettünk a nyomoron: a számítógép mögött és a nézőtéren ülve is.

Fotó: prae.hu

A díszlet is tökéletesen alkalmazkodott a nyomasztó környezethez, amit a kórház és az otthona okozott az édesanya számára. Ehhez az életúthoz nem kell erős, már-már figyelmet elterelő dekoráció. Elég pusztán pár szék, egy éjjeli szekrény és egy fogas. Ez a kis terület adott teret mindennek, ahol Zsuzsika, a kislány megfordult rövid élete során. Ha kellett, a kórházat láttuk benne, ha kellett, a szerető otthont, ha kellett, a kispolski hátsó ülését.

A színésznő kosztümjére is érdemes figyelmet fordítani, hiszen ennek hála jobban a szemünk elé tárul a fiatal édesanya erős nővé érése. Először otthonkában találkozunk az áldott állapotba került fiatal felnőttel, de a darab végére még a súlyos fekete kabát sem rejthette el a szemünk elől, hogy bizony ő már nem ugyanaz a megriadt anyuka. A testet elrejtő, szerény ruházatból az események végére egy igazi átváltozásnak lehettünk szemtanúi. Az otthonkát leváltotta egy csinos, erős színű ruha, és a gyógypapucs is a múlté lett, ezt az ikonikus tárgyat magassarkú váltotta fel. Nem egyik pillanatról a másikra zúdította ezt ránk a darab, hanem finoman, apró lépésenként, ahogy ez a való életben is történik.

A csendhasználat is lenyűgöző, amelyet a főszereplő úgy formál a képére, mintha beletemetkezne, valóban eggyé válna vele. Megpróbál elég időt adni nekünk arra, hogy feldolgozzuk a következő rossz hírt; ez az idő van, hogy pár másodperc, de van, hogy majdnem egy teljes perc, ami a színpadon egy örökkévalóság. A dramaturgiailag megfontolt hatásszünet arra is remek alkalom, hogy kitekintsünk a közönségre. A szipogás és az orrfújások sorozata leírja, hogyan hat az elevenünkre az alkotás: színtiszta, visszafoghatatlan érzelmekkel; erre a relatíve kis tér is ráerősít.

Számomra, mint az eredeti műalkotás olvasójának, csak a befejezés hagyott némi hiányérzetet. Az írónő, a darabbal ellentétben, még mesél a később született kislányáról is. Ez a rész az, ami az utolsó erőt és reményt nyújtja át; bizony élni kell tovább és merni szeretni, mert van miért. Ennek az elhagyása csak kissé csorbítja a fentebb már említett életigenlést. Tenki Réka “egyasszonya” azonban ezzel a hiánnyal együtt is erős: nevet, temet, de az életről semmi esetre sem hajlandó lemondani.

Borítókép: index.hu

Tags: Egyasszony, Füge Produkció, Jurányi Ház, Orlai Produkcós Iroda, Paczolay Béla, Péterfy-Novák Éva, Színház, Tenki Réka Categories: SZÍNHÁZ
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts