Hibrid koncert a Fugato Orchestrával

f21.hu 2017. okt. 30. 0 0

Az ősz egyik legegyedibb eseményének ígérkezik a Fugato Orchestra november 12-i koncertje. Az együttes új, Hibrid Harmóniák című műsorát ugyanis a nemrég felújított zugligeti Lóvasút épületében mutatja be, ahova a nézők akár zenekari különbusszal is érkezhetnek.

Egykoron a lóvasút végállomása volt a Zugligeti úti épület, melyet évtizedes pusztulás után  idén felújítottak, és kulturális központtá alakítottak. November 12-én a Fugato Orchestra adja az első koncertet a felújított térben. Az elektronikával, dobbal, basszusgitárral és énekesekkel kiegészített szimfonikus kamaraegyüttes új, Hibrid Harmóniák című műsorát és frissen megjelent kislemezének anyagát mutatja be.

A Fugato Orchestra egységbe hozza a sokszínűséget, hiszen zenéjükben harmóniába kerülnek és egymást erősítik a különböző műfaji energiák. Alpár Balázs filmzeneszerző szerzeményein alapuló koncertműsor egyszerre művészi és könnyed, kidolgozott és spontán, hagyományos és innovatív. „A hibrid zene a mi értelmezésünkben egy szerkesztési elv, amellyel a  különböző műfajokat ötvözzük. Két vagy több zenei stílusvilágot állítunk harmóniába oly módon, hogy lehetőleg minden alkotóelem lényegi energiája, karaktere érvényesüljön, és az elemek egymás hatását erősítve, minél több rétegben,magasabb szintű fúziót alkossanak. A zenénkben korszakok, hagyományok és kultúrák találkoznak úgy, hogy közben az egyensúlyra törekszünk.“ – meséli Alpár Balázs.

A kislemez és a hibrid zene karaktereit jól mutatja az együttes nemrég megjelent,  Bach On Loop című klipje is.  A számban a Fugato Orchestra ugyanis arra tett kísérletet, hogy összepárosítsa a barokk zene mesterének motívumait egy modern zenetechnológiai eszköz, a looper használatával. A november 12-i koncerten a Bach On Loopon kívül három új dal debütál. Az eseményre  jegyet váltók ingyenes letöltési linket kapnak az együttes új kislemezéhez, az első 50 jelentkező pedig különbusszal utazhat a koncert helyszínére.

Tags: budapest, Lóvasút, programajánló, zene Categories: PROGRAMAJÁNLÓ
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts