Hatodik évadát kezdi meg szerdán a Savaria Irodalmi Műhely

Márton Vincze 2017. okt. 24. 0 0

Új névvel, új vezetőkkel és új lendülettel várja a fiatal író és költőpalántákat az idén ősszel már hatodik évadát megkezdő, eddig SEK Irodalmi Műhely néven ismert Savaria Irodalmi Műhely október 25-én, szerdán a Spricc romkocsmában este hét órakor. 

Kis szünet, után ismét útjára indul a megújult Savaria Irodalmi Műhely, immáron a 6. évaddal, új programokkal, alműhelyekkel. Az évad folyamán az érdeklődőknek lehetősége lesz az irodalmon túlmenően más művészeti ágakkal is megismerkedni úgynevezett Manuál Műhelyeken meghívott témavezetőkkel. Célunk olyan atmoszféra létrehozása ezen esteken, mely jó hangulatot biztosít az ott folyó produktív munkához és elősegíti látogatóink szellemi töltekezését. Minden érdeklődőt szívesen látunk!

Sziasztok! A Műhely két alapítója – Kocsis Marcell és Lutor Katalin – szól most hozzátok. 
Sajnos az egyetemi évek nem tartanak örökké, így nem tudjuk már tovább százszázalékos erőbedobással vállalni, hogy szervezzük nektek az esteket. Viszont úgy gondoljuk, ez a Műhely olyan akárcsak egy vándorkupa – nem mert versenyezni kell érte, hanem mert továbbadható. És mi most így teszünk. Reméljük szeretni fogjátok az új szervezőket, s hasonló lelkesedéssel jártok ezek után is. Mi nagyon szeretjük ezt a csapatot, ezek után is ott leszünk veletek, de most egy kicsit a másik oldalról szemlélődünk.

Köszöntsük nagy szeretettel a két új vezetőt:
Stamler Lilit és Vincze Bencét”fogalmaztak Facebook oldalukon az Irodalmi Műhely vezetői október elején. 

 

Tags: Irodalmi Műhely, spricc, Szombathely Categories: PROGRAMAJÁNLÓ
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts