fotó: Szőlősi Sándor

Bandaportrék 3. – „Minőségi zenét adjunk ki, az a lényeg” – Interjú a 1LIFE zenekarral

Luca Vizi 2018. jan. 15. 0 2

„Most csak azokkal beszélgetsz, akik a színpadon bohóckodnak, de egyébként sok embernek van még munkája ebben a projektben.” – Bemutatkozik a szolnoki fiatalokból álló 1LIFE zenekar. A kezdetekről, jövőről, álmokról. 

Melyikőtök hogyan kezdett zenélni?

Jankó Marcell: Ötödikes-hatodikos koromban kezdtem klasszikus gitáron játszani. Slash és a Guns N’ Roses miatt, azt 3-4 évig csináltam. Két éve pedig basszusgitározom.

Sárszegi Dávid: Tizenkettő voltam, amikor elkezdtem gitározni, de korán rájöttem, hogy nincs hozzá tehetségem. Később apukám dob iránti rajongását vettem át. Hetedikes-nyolcadikos lehettem, amikor megvettem az első elektromos dobomat, azóta gyakorlok rajta a mai napig.

Bajnai Marcell: A rádióban szerintem AC/DC-t hallottam, tetszett benne a gitár, ezért beiratkoztam tanárhoz. Azt hittem, ott megtanulok rock gitározni, de mikor kiderült, hogy nem, abbahagytam. Utána internetről tanultam. Akkor nekem egyértelmű volt, hogy elkezdek dalokat is írni, és a gyenge próbálkozások után lettek olyanok is, amik használhatóak.

Hogy kezdtetek együtt dolgozni, hogy alakult ki a jelenlegi formáció?

BM: Még általános iskolában csináltunk egy barátommal zenekart, azt akartuk kibővíteni. Jött egy gitáros srác, majd Dávid. Akivel alapítottam az együttest, kiszállt, így kellett egy basszusgitáros. Hallottuk, hogy Jankó Marci basszusgitározik, így megkerestük, 2016 januárjában ő is csatlakozott. Aztán jöttek sorban a felkérések, a koncertek, és közben a másik gitárossal elváltak útjaink.

JM: Nagyon sokat segített a zenekarnak ebben a hármas felállásában a Gitármánia Tábor. Elmentünk oda, és utána úgy jöttünk ki, hogy jó, most már tényleg úgy érzem, hogy összeszoktunk.

fotó: Berényi Kitti

Mostanság elég nehéz behatárolni, hogy egy zenekar milyen stílust képvisel. Rátok kik hatnak leginkább?

BM: Érdekes és hasznos, hogy nagyon különböző zenéket hallgatunk. Dávid és Marci elég metálosak, én egyáltalán nem. Sokkal jobban benne vagyok a magyar alternatív, meg úgy általában az alternatívabb és indie dolgokban. Ők ketten pedig hallgatnak például rappet is.

JM: Attól zenész egy zenész szerintem, ha sokféle zenét hallgat, mert attól fejlődik .Azért kell mindenfélét megtanulni, mindenfélét hallgatni, mert akkor mindenhol meg tudod állni a helyedet, és ezzel fejlődsz. Szüleim sokféle zenét hallgattattak velem kiskorom óta. Tehát olyan disco slágerek, hogy Blondie, aztán jött a Queen, AC/DC…

SD: Más-más műfajokból jöttünk, és ezt próbáljuk ötvözni. Az a jó, hogy tényleg vegyülünk. Mert Marci sem csak alternatívot hallgat, és nekünk is nagyon széles a skála. Ahhoz képest, hogy én a modern metál zenéért vagyok meghalva, szerelmes vagyok Cserháti Zsuzsába meg Demjén Ferencbe. Most voltunk stúdióban, ott úgy fogalmaztak, hogy mi elég kemény popzenét játszunk.

BM: Ezen amúgy nem is gondolkozunk szerintem, amikor dalt írunk vagy próbálunk. Csináljuk, ami jól hangzik. Próbáljuk rádióbarátra, de azért mondanivalóval.

JM: Minőségi zenét adjunk ki, az a lényeg.

SD: Viszont, ha sávonként meghallgatnád csak a gitárt, csak a dobot, csak a basszust, azt el tudnád helyezni stílusban. Ott van a Maradok ember például. Annak a dobja kőkemény rock, sőt, inkább már metál, a basszusgitár funky. És van egy lágy, harmonikus gitár benne, amiről nem gondolnád, hogy a végén kemény lesz. A szöveg meg teljesen lírai, nyugodt hangvételű.

 

Honnan az együttes neve?

BM: Csak feldobtunk valamit. Egy életünk van, írjuk számmal, tök mindegy, csak csináljuk, 1LIFE. Az elején nem tetszett, de mostanra hozzánk nőtt, és a mondanivalója sem rossz. Ha jobban belegondolunk, illik ránk, a stílusra, és részben a szövegekre is igazából. Sok elmúlással kapcsolatos szöveget írok, és ez az egy élet dolog még passzol is.

SD: A név már a legkevesebb, és a Sárszegi Dávid és a többieket elvetettük. Felkerült a lábdob bőrre, jól nézett ki, és elkezdett egyre jobban hangozni.

Marci, leülsz és írsz, vagy a szövegek találnak rád?

BM: Csak egy sor, egy kép, egy hasonlat vagy egy metafora kell, amikre aztán építek. Általában utazás közben vagy fürdéskor jutnak eszembe. Ezeket a sorokat felírom telefonba, vagy feldúdolok egy dallamot, és ha olyan hangulatban vagyok, leülök a gitárral, és elkezdem formálgatni. Van, hogy több nap vagy hét kell, de van, hogy pár óra alatt kész lesz a dalszöveg. Ilyen volt a Táncolunk a végtelenben is. Január elsején reggel kikísértem egy haveromat a buszmegállóba. Teljesen kihalt volt minden, és akkor jött egy olyan sor, hogy „Másnapos a város”. Akkor ezt eltettem, a dalt pedig csak pár hét vagy hónap múlva írtam meg.

 

A Paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztivál tehetségkutatóján második helyezettek lettetek. Milyen élmény volt?

JM: Harminc valahány zenekar közül tizenhármat választottak ki. Két zsűritag a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről volt, és ők értékelték a zenénket. Már az is sokat jelent, hogy megmutathattuk nekik azt, hogy mit tudunk.

BM: Ott volt például a Run Over Dogs énekese. Nagyon jó érzés volt, amikor odajött hozzánk, és mondta, hogy milyen jók voltunk, és folytassuk.

JM: Az egyik díj az volt, hogy a The Houdinis zenekarnak négy turnéállomásán lehetünk előzenekar.

Marci, megkaptad itt az Újfalusi Gábor-díjat. Kiknek adják ezt?

JM: A kiemelkedő zenei tehetségek kapják meg.

forrás: 1LIFE – facebook

Szolnok mellett a környéken is egyre népszerűbbek vagytok, illetve léptetek már fel Kecskeméten és Budapesten is. Milyen érzés a növekvő népszerűség? Nehéz ezt 17 évesen feldolgozni?

JM: Nekem mindig az volt az álmom, hogy amit csinálok a zenében, azt meg tudjam mutatni minél több embernek, ezért jó érzés, ha sok helyre megyünk. Tehát nekem ezt nem kell feldolgozni, nem kezdek el drogozni miatta.

Voltatok a Blahaluisiana és a Soulwave előzenekara, az utóbbié kétszer is. Hogy kerültetek kapcsolatba velük?

BM: A Tisza Mozi tulaja ajánlott minket a Blahaluisiana elé a jászberényi mozinak, ez tavalyelőtt volt. A következő évben hívtak még egyszer, a Soulwave elé is. Ez már kicsit profibb volt, a Blahaluisiana elé csak odamentünk és játszottunk. Ekkor már felhívtak minket a koncert előtt, pontosan megbeszéltük, hogy ki mikor érkezik, ki mikor áll be. Utána pár héttel ismét megkerestek minket, hogy jók voltunk Jászberényben, és a srácok szeretnék, ha mennénk Kecskemétre is velük.

fotó: Berényi Kitti

Ki az, aki előtt szívesen fellépnétek?

SD: Én az AvengedSevenfold előtt szívesen játszanék.

JM: Magyar zenekarok közül szívesen turnéznék egyet a FISH!-sel vagy a FatalErrorral.

BM: Ha működne, a Grenmával.

SD: Mondjuk egy AWS-Nova Prospect – 1LIFE turnéra is befizetnék.

BM: Igazából annak örülnék, ha a Soulwave-vel tudnánk szorosabb kapcsolatot kialakítani. Azt vettük észre, hogy a közönségük is vevő ránk, és a stílusunk is hasonló.

És ha elengedtek minden valóságos dolgot. Legnagyobb álom, akik előtt fellépnétek?

BM: FooFighters.

JM: Nekem az a legnagyobb álmom a zenekarral, hogy a Wembleyben fellépjünk.

SD: Nekem ez a tízenezer feletti közönség már személytelen. Az elsősorral sincsen semmilyen kontaktod. De mondjuk azt, hogy akkor én egy Papp László Arénát szívesen megtöltenék.

Kedvenc zenekaros élmény?

JM: Nekem Paks.

BM: Koncert előtt nagyon szeretem azt, amikor pár perccel vagyunk a színpadra menés előtt. Együtt vagyunk hátul hárman, csak egymásra koncentrálunk.

SD: Igazából mindent szeretünk, ahol együtt vagyunk, bármit érdekesebbé tudunk tenni. Én legjobb élményként most a mostani stúdiózásunkat mondanám. Olyan volt, mint egy ősz hajszál. Látszódott a belefektetett két évünk. Végre tényleg úgy szólalunk meg, és olyan felvételünk van, amit már megérdemel a zenekar.

Van valamilyen rituálétok koncert előtt?

BM: Össze szoktunk így borulni hárman, meg öklözni.

 

A család és barátok véleménye mi a zenétekkel kapcsolatban?

BM: Nagyon nagy szerencsénk van, mindenki támogat, mindenki beletesz valamit. Nekem apum sok helyre elvisz minket, és szinte ő a menedzserünk. Próbáljuk mi intézni a dolgokat, de azért kell egy felnőtt mögénk, aki tényleg tudja, hogy hogyan működnek a dolgok. Dávidnak az anyukája énektanár, ő az elején nagyon sok tanácsot adott zeneileg. A sikerünkhöz nem csak mi hárman kellünk, hanem ez a három család együtt, meg a baráti kör.

SD: Most csak azokkal beszélgetsz, akik a színpadon bohóckodnak, de egyébként sok embernek van még munkája ebben a projektben.

Előfordult már, hogy az együttes ügyeiből kifolyólag háttérbe szorult az iskola? Mi erről a tanáraitok véleménye? És úgy általában hogyan egyeztethető össze a tanulás és a zene?

JM: Igazából a zenekar nem szól bele abba szerintem, hogy mennyit tanulok, mert próbák hétvégén délelőtt vannak, aztán délután nyugodtan tudok tanulni. Például a matektanáromnak örültem legjobban. Nagyon kemény tanár, de imádom. Ő csomószor kérdezett a zenekarról, el akar jönni koncertre, ilyenek.

BM: Én is azt tudom elmondani, hogy sokan kérdezgetik, hogy mikor lesz legközelebb koncert, meg mi a helyzet a zenekarral. Az iskolába egyelőre annyira nem szólt bele az együttes, párszor volt hétköznap délután városi rendezvény úgy, hogy néhány óráról kikérőt kellett kérnünk.

És például magyartanár mennyire értékeli a szövegeket?

BM: Nekem a magyartanárom meghallgatta a zenénket, és ő azt mondta, hogy neki tetszenek a dalok és a szövegeim is.

Rövid- és hosszútávú tervek zenekarilag?

JM: Minél többen megismerjék a zenénket, minél többen hallgassanak.

BM: Hosszútávú cél az, hogy sokat koncertezzünk az ország minden pontján. Odamegyünk, várnak minket, és ismerik a dalokat.

SD: 2018-ban biztosan ki fogunk hozni több dalt, és szeretnénk klipet is csinálni majd hozzájuk. Most lesz az évnyitó koncertünk, meg egyébként telik a naptárunk.

 

A 1LIFE február 3-án tartja évindító koncertjét a szolnoki Váróterem Klubban. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a zenekarnál lehet. A zenekar Facebook és Instagram profilját itt megtalálod.

 

Tags: 1LIFE, interjú, koncert, metál, pop, Rock, Szolnok Categories: PORTRÉ
Related Posts