“…minden eladott könyv mellé ingyen sört kell adni.” – Irodalmi Mémek-interjú

Luca Vizi 2017. aug. 1. 0 4

Fél év alatt harmincezer követővel büszkélkedhet az Irodalmi Mémek Facebook-oldal, és ez nem véletlen. Ha a műveltséget kézen fogja a humor, abból igazán remek dolgok születhetnek. Ismerjük hát meg azt a két embert, akik ezeknek a mémeknek – folytatva az előbbi metaforát – a bábái.

Mondanátok pár szót magatokról, olyat, ami publikus? Hogy sikerült az érettségitek, merre mentek tovább? Honnan ismeritek egymást?

Kártyajáték: Tizennyolc éves kecskeméti lakosok vagyunk. Én jövőre végzek a középiskolával, idén csak angolból tettem előrehozott középszintű érettségit, ami 80%-os lett. Nagy álmom, hogy magyar- és drámatanár lehessek, ezért Veszprémben szeretnék továbbtanulni a Pannon Egyetemen, mivel az országban csak itt van ilyen képzés. Baluval egy-két éve ismerjük egymást, mivel mindketten a Kecskeméti Színjátszó Műhely valamelyik csoportjának tagjai vagyunk, de szerepeltünk már közös előadásban is.

Balu: Az érettségi nagyon jól sikerült, de nem tudom még merre tovább, több tervem is van, de egyelőre nem döntöttem melyiket szeretném megvalósítani. Ahogy Kártyajáték is mondta, a színjátszás révén ismerjük egymást.

Hogyan kezdődött az oldal története? Hogy-hogy belekezdtetek?

K: Mindig is szerettem az irodalmat és a mémeket. Viszont ezeknek az egyvelegével nagyon nehéz találkozni az interneten. Ballada, jobblada… Oké, szellemes, de úgy gondoltam, többet is ki lehet hozni ebből a csodás tantárgyból – ami számomra több mint tantárgy. Ráadásul én voltam az első, aki komolyabb szinten elkezdett ezzel foglalkozni. Hatalmas piaci rést találtam benne, ezért úgy döntöttem, elkezdek mémeket készíteni.

B: Az oldal történetébe akkor kapcsolódtam be, amikor ráírtam Kártyajátékra, hogy tetszik amit csinál. Küldtem neki néhány ötletet, megtetszett neki és felajánlotta a lehetőséget, hogy csináljuk együtt.

Honnan merítitek az ötleteket? Csak úgy beugranak vagy összeültök és gondolkodtok rajtuk, esetleg mások is segítenek?

B: Az aktuális mémeket szoktam nézegetni. Elgondolkozok, mi az adott mém lényege, és hogyan lehetne az irodalommal egybefűzni. Sok ötlet van, de csak kevés jó. Ezek vannak kint az oldalon.

K: Nem szoktunk összeülni sose. Mivel én szerkesztem a képeket, Balu mindig küldi az ötleteket. Egyszerre többet szokott, majd kiválasztom azokat, amik tényleg jók. Megszerkesztem, majd elküldöm neki. Ha neki nem tetszik, megszerkesztem az elmondása alapján is. De ugyanúgy elküldöm neki a saját ötleteimet, hiszen joga van tudni, hogy én mit szeretnék feltölteni.

Mennyi időt töltötök az oldallal és a mémgyártással?

K: Elosztva naponta maximum egy órát fektetünk az oldalba. Van, amikor valamelyik nap nem szerkesztek mémet, máskor pedig egyszerre négyet vagy ötöt. Nem tartom magunkat „mémgyárosoknak”. A gyár azt sugallja, hogy valamiből sok van és nem minőségi. Mi igyekszünk megtalálni az arany középutat, hogy legyen tartalom rendszeresen, de az legyen igényes is. Ez inkább „mémmanufaktúra”. Persze vannak olyan mémek, amik kiborítják a bilit, és mostanában a mennyiség elérése is nehézkes. Ezekről nem szeretnék beszélni, majd ketten egy szerkesztőségi ülésen megvitatjuk.

Számítottatok ekkora sikerre? Hogyan fogadtátok?

B: Nem mondanám magunkat olyan hatalmas sikernek, úgy gondolom, van még sokkal feljebb. Az anonimitás ellenben nagyon jó eszköz, hogy az ember ne szálljon el magától, olyan szerencsében részesül, mint mi. Sokkal kézenfekvőbb, ha csak hobbiként tekintünk rá.

K: Ez igaz. Én viszont egy elég nagy sikernek tartom az oldalt. Amikor az oldal fején még ott volt a tojáshéj – amiből egy pici még mindig ott van -, nem gondoltam volna, hogy ekkora közönségünk lesz. A követők között lesznek a haverjaim meg néhány hasonlóan megszállott irodalmár, és ennyi. Ennek ellenére egy hónap alatt meglett a tízezer oldallike. Ma már fél éves az oldal – belegondolni is durva -, és harmincezren vagyunk. Jó érzés azt látni, hogy ennyi ember van, akik szeretnének tanulni a mémekből vagy tetszik nekik a humorunk. És ami még jobb, hogy ez a szám napról napra nő.

Mit szólt a közvetlen környezetetek, például a magyartanárotok?

K: A magyartanáromnak nagyon tetszik a kezdeményezés, és mindig elmondja a véleményét. Mivel ő már régebb óta fiatal, a durva, szexista vicceket nem díjazza. Helyette inkább a barátainktól kapjuk az ilyenekért az elismerést, no meg persze attól a rengeteg követőtől. Egyik barátom, aki nem annyira szereti az irodalmat, pár hónapja elmondta nekem, hogy szinte szakad a nevetéstől, amikor elolvassa a legújabb mémet. Ma már sokkal szívesebben megy be az irodalomórákra, csak miattunk. Azt hiszem, ez az igazi siker.

B: Az én magyartanárom nem tudja. Nem is mutatnám meg neki. Ha egy kép arról szól, hogy a magyartanár rossz, akkor azt róla mintáztam.

Honnan az irodalom iránti szeretet?

B: Édesanyám magyartanár, én mindig is szerettem olvasni. Mivel kézügyességem nincs, így az írást választottam hobbinak.

K: Amikor a középsuliban elkezdtem a színjátszást, olyan emberek vettek körül, akik nagyon olvasottak és műveltek voltak. Kívülállónak éreztem magam, mert azelőtt még olvasni se szerettem. Aztán különböző kapcsolatok révén megismerkedtem a slam poetry-vel, és közelebb kerültem a klasszikus irodalomhoz. Ráébredtem, hogy a közgazdaságtan nem az én világom, úgyhogy időben pályát váltottam. Idén, életemben először, már dicséretet kaptam magyarból.

Ki a kedvenc írótok és költőtök a régi nagyok illetve a kortársak közül?

K: Gonosz kérdés. Radnótit a műfaji letisztultsága, József Attilát pedig a költői képei miatt szeretem. Viszont a kedvenc versem a Hajnali részegség Kosztolányitól a mondanivalója miatt. Napestig sorolhatnám, hogy kit miért szeretek. Maradjunk annyiban, hogy mindenki másban, máshogy jó. Kortársak közül Závada Péter a kedvencem. Olyan tökéletesen használja a szavakat! Egy hidat épít a klasszikus és a kortárs irodalom között. De ez csak az én szubjektív véleményem.

B: Régiek közül Arany János. Tudott valamit az öreg. Kortárs költőként Lackfi Jánost emelném ki, aki a maga személyiségével valami igazán újat alkotott a magyar irodalomban. Imádom, hogy valaki végre helyesen definiálta, mit is jelent magyarnak lenni.

Mi a véleményetek a kötelező olvasmányokról? Miket vennétek ki és miket raknátok a helyükre? Melyik a kedvencetek közülük és melyiket utáltátok a legjobban?

B: Gyűlölöm a kötelezőket. Nem azért, mert rossz művek lennének, hanem mert ha egy diáknak más az ízlésvilága, pont az ellenkezőjét érjük el vele, mint amit akarunk: megutáltatjuk vele az olvasást. A problémát pedig csak erősíti a tény, hogy a magyartanárok sem tudják helyén kezelni ezt a szituációt. Szívem szerint a Harry Pottert olvastatnám először a fiatalokkal. Majd utána jöhet mindenféle kőszívű kincskeresés az egri csillagok alatt mindhalálig.

K: Szerintem is először az olvasást kéne megszerettetni a kicsikkel alsó tagozatban. Írjanak olvasónaplót a Geronimo Stilton-könyvekről vagy a Harry Potterről, ahogy Balu is mondta. A lényeg, hogy szeressék a könyvet. Így lesznek jó alapjaik, és középsuliban pedig mehetnek a nagy klasszikusok. Én nagyon szerettem Az ember tragédiáját. Szerintem zseniális könyv, számomra teljesen érthető volt a nyelvezet minden színben. Viszont A kőszívű ember fiait rühelltem hetedik osztályban. Végig se olvastam. Persze akkor még nem is szerettem olvasni. Talán ma már élvezném is.

Ha csak egy könyvet olvashatnátok el életetekben, melyik lenne az?

B: Még kiskoromban olvastam a Végtelen Történet című könyvet, igazán különleges volt, talán azt választanám.

K: A Fekete Biblia. A Vatikáni Irattárban található. Latinul írták és két ember olvashat bele a világon: egy fontos vatikáni vallási személy és a pápa. Annyit kell róla tudni, hogy az található benne, amit kihagytak abból a Bibliából, amit mi olvashatunk. Én ezt egy ismerősömtől hallottam, lehet, hogy nem is létezik. De mivel eléggé érdekel a vallástudomány és a vallástörténet, nagyon szívesen beleolvasnék – már ha tudnék latinul és én lennék a pápa.

Mivel vennétek rá az embereket, hogy többet olvassanak, nyitottabbak legyenek az irodalom felé?

B: Meglátásom szerint az emberek eleget olvasnak, amivel nekünk problémánk van, hogy ez nem szépirodalom. Ehhez viszont az rendelkezni kell egyfajta érzékkel, amellyel értelmez egy adott művet. Az sem árt, ha az embernek van esze, és ehhez, azt hiszem, nem kell túl sokat hozzáfűzni, elég ha csak a semmitmondó facebookos idézeteken és csillogó műmosolyokon felnőtt ifjúságra gondolunk.

K: Ezen kívül a mémekkel próbáljuk. Eddig nem kaptunk üzenetben visszajelzést, hogy valaki az oldal létezése óta sokkal nyitottabb az olvasás és az irodalom felé. De egyszer majd az a nap is eljön. Ha pedig a mémek nem válnának be, bevezetnék egy olyan törvényt, hogy minden eladott könyv mellé ingyen sört kell adni. Szerintem hamar fellendülne a könyvpiac.

Írtok esetleg ti is verseket vagy könyveket?

K: Pár éve írogattam verseket, de ma már nem. Nem érzem magamat eléggé olvasottnak ahhoz, hogy minőségi verseket vagy könyveket írjak. Ki tudja, lehet, hogy ez mindig így lesz. Erről inkább egy hivatásos íróval vagy költővel kéne beszélnem. Emellett a mai napig pattannak ki a fejemből világmegváltó novella- vagy regényötletek, de ezeket sosem írom fel és pár óra múlva nem is emlékszem rájuk. De nem zavar, mert tudom, hogy ha tényleg jó ötlet lenne, megmaradna a memóriámban.

B: Nekem személy szerint sokféle alkotásom van, többnyire szárnybontogatások csupán. Majd ha egyszer úgy gondolom, elég jók, valamilyen formában közzéteszem.

Tags: Arany János, Balu, Bánk Bán, interjú, irodalmi lépegető, irodalmi mémek, irodalom, Kártyajáték, kultúra, petőfi, portré Categories: PORTRÉ
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts