Bandaportrék 6. – Lépjünk a holdra

Locker Dávid 2018. Már. 29. 0 2

Egy esős tavaszi napon, elegánsan bőrig ázva ültem le a gyöngyösi Lépjünk a holdra zenekar dobosával és énekesével, Bánszki Botonddal és Ombódi Andrással beszélgetni: indulásról, tervekről, kislemezükről és József Attiláról.

Kezdjük a legegyszerűbbel! Honnan ismeritek egymást?

András: A zenekarból hárman gyöngyösiek vagyunk: Botival nem ismertük egymást, ők Áronnal ketten egy másik helyi zenekarban zenéltek, ami később felbomlott. Nekem is volt anno egy gimis zenekarom, ami hasonló sorsa jutott. Mi hárman maradtunk Gyöngyösről, akik ezt a “zenélősdit” komolyan gondoltuk. Marcival Boti iskolájában találkoztunk először. Nem is tervezünk új tagot… Végül úgy érezzük, így négyen eléggé megtaláltuk egymást.

Hogyan kezdtetek el egyénileg zenélni?

Boti: Én egészen kiskoromtól kezdve dobolni akartam, a gond csak az volt, hogy a helyi zeneiskolában nem volt dob szak; így elmentem gitárra, mert a dob után még az volt a legmenőbb. Annyira nem szerettem, de a szüleim azt mondták: ha elvégzem a gitár szakot, vesznek nekem egy dobfelszerelést. Úgyhogy végigtoltam a gitárt, most pedig dob szakon vagyok jazz konziban.

András: Én is gitár szakon kezdtem el, mint Boti, annyi különbséggel, hogy én szerettem is. Középsuliban keresték a zenélni tudó diákokat, úgyhogy általában felléptem különféle rendezvényeken. Itt tapasztaltam meg először, milyen egyszerre többen zenélni, nem a Carcassi-etűdöket pengetni egyedül. Elég felszabadító volt.

Betudnátok valahogy kategorizálni magatokat?

Boti: Nem szeretjük kategóriákba sorolni a zenénket; a legtöbben alternak mondják, csak ez nem mond valami sokat. Magyarországon mindent alternak mondanak, ami nem hip-hop, pop vagy metál.

Olyan művészeket tudnátok mondani, akik inspiráltak titeket akik megadták az irányt a zenétekhez?

András: Sok ilyet tudnánk mondani: a Kispál, a Vad Fruttik, a 30y minden hasonló zenekarnak alaptényezők. Viszont pont ezért nem szeretjük ezt az alter jelzőt, mert nem tartjuk okénak, hogy nagy nevek farvizén evickéljünk valahogy. Nekünk pont az a célunk, hogy senkihez se hasonlítsunk– akkor is, ha a szövegeink komplexitását szeretnénk a nagyokéhoz hasonlóvá mélyíteni.

Tehát meg akarjátok találni a saját hangotokat.

Abszolút!

 

Hogyan zajlik nálatok az alkotás, a dalírás folyamata?

András: A szövegeket én írom, a zenére pedig mindenki hoz ötleteket a próbákra. Az első fél óra csak jammelés, aztán próbálunk a szövegre valami zenét összerakni. Sokból nem lesz semmi, de a legtöbb dalunk így készült, főleg az újabbak. A lényeg, hogy csapatmunka a dolog.

Úgy hallottam, egy EP-t is kiadtok nemsokára. Beszélnétek kicsit róla?

Boti: Májusban fog megjelenni egy három számos kislemez, a költészet napjára pedig egy József Attila-feldolgozást szeretnénk kitenni, amihez most forgatunk klipet is.

És miért pont József Attila? Inspirálónak tartjátok esetleg a szövegeit?

Boti: A szövegeit én egyáltalán nem tartom inspirálónak, engem az élete az, ami megihlet: abszolút csodálatra méltó az, ahogy feltette az életét egy lapra, nem törődve sem pénzzel, sem mással.

András: Nekem pont fordítva van. Az élete egyáltalán nem inspirál, ellentétben a szövegeivel, egyet-egyet elolvasol és rosszul vagy tőle, annyira megüt. Nekem magasan a kedvenc költőm a magyar irodalomban.

Boti: Én még Adyt azért hozzátenném. Amúgy érdekes ez a versfeldogozás dolog; szerintem sokkal nehezebb más verséhez zenét írni, mint a sajátunkéhoz. Ugye ez mégiscsak József Attila verse, nem az Andrisé, szóval nehéz megtalálni a szöveg és a zene összhangját.

Mennyire adtok mások, akár a kritika véleményére? Mennyire befolyásolnak titeket a visszajelzések, akár közönségtől, vagy az ismerősöktől, barátoktól?

Boti: Szerintem minden zenekar ad más emberek véleményére. Meg kell találni azokat, akiknek figyelembe vesszük a véleményét, aki nem ezt a fajta zenét hallgatja, annak nyilván nem lesz számunkra túlzottan releváns a véleménye. De akit tudunk, hogy ezen a vonalon mozog, annak általában megfontoljuk a visszajelzéseit.

András: De egyébként az is tök érdekes, hogy amikor egy olyan ember, aki teljesen más irányból jön, mondja meg, hogy melyik a kedvenc zenéje tőlünk.

Mi volt eddig a legszebb élményetek a zenéhez kapcsolódóan?

Boti: Nekem eddig az, amikor megnyertünk az Öröm a zene tehetségkutatójának területi selejtezőjét Pakson, aminek köszönhetően a Music Expo-n tartott döntőn fogunk játszani. Nem nagy cucc, de azért mégiscsak király, hogy a tíz zenekar közül a szakmai zsűri minket választott– ráadásul a diákzsűri is!

András: Nekem ugyanez lett volna, csak lemaradtam az eredményhirdetésről. (nevet) De amúgy már volt olyan koncertünk, amin senki nem volt a rendezőn kívül: aztán a végére odaért valami csapat, talán egy edzésnek lehetett vége, és újra kellett kezdenünk a koncertet, és azzal a 20-30 emberrel kurva jó bulit csaptunk.

Eddig beszéltünk a múltról és a jelenről. Mik a terveitek a jövőre nézve? Jön a nyár, a fesztiválok?

Boti: Sajnos ez a nyár még nem a fesztiválok ideje lesz, de egy-két szezonnal későbbre simán el tudom képzelni, hogy felléphessünk egy kisebb, családiasabb hangulatú rendezvényen. Ha minden jól megy, azért pár helyen felfogunk bukkanni a tehetségkutatóknak köszönhetően.

Hol láthatunk bennetek legközelebb?

András: Április 25.-én lépünk fel a Dürer Kertben.

Tags: Bánszki Botond, interjú, Lépjünk a holdra, Ombódi András, portré, zenekar Categories: PORTRÉ
Related Posts